24.fejezet: Új kezdet

181 16 3
                                    

Anyával a munkám után hosszú órákig beszélgettünk a költözésemről és arról, hogy Taehyunggal komolyan gondoljuk egymás mellett. Hála istennek megértő volt és kedves. Nagyon szerettem őt. Mindig mellettem állt és segített amiben csak tudott.

- Nagyon vigyázz a kisfiamra.- tette Taehyung mellkasára a kezét.

- Ne aggódjon. Gondját viselem.- mosolygott le rá.

- Mehetünk?- kaptam fel a táskámat, amiben a maradék ruhám volt, mit még nem raktunk be Taehyung autójába.

- Igen.- húzódott el anyukámtól, kinek még adtam egy utolsó ölelést, majd végleg ott hagytam a házat amiben éltem.

Új kezdet, új élet várt rám. Mosolyogva ültem be, a boldogságtól kicsattanva, hogy a szerelmem mellett fogok élni ezentúl. Szebbet kínánni se kívánhattam volna.

- Van egy meglepetésem.- szólalt meg mikor megálltunk a piros lámpánál.

- Mond, hogy egy forró zuhany az és egy film összebújva.- sóhajtottam, hiszen ez volt a legtöbb amire vágytam jelenleg.

- Az is, de más is. Nyugi, ma nem megyünk már sehová csak haza.- kuncogott.

- Utálom a meglepiket.- suttogtam.

- Hidd el ezt imádni fogod.




Letjungcook

Az új családtag

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Az új családtag. Kim Jeon Yeontan
🐕💜

Likes: 1769  Comments:273

Tényleg imádtam. Amint megláttam, a boldogságom súrolta a mérő tetejét. Ez volt egészen addig amíg Jimin fel nem hívott.

- Szia! Na, hogy ment a "randi"?- kérdeztem.

- Jungkook...- sírta.

- Mi a baj?- ültem fel az ágyban, mire Taehyung kérdően nézett rám.

- Yo...yon...Yoongi...- hebegte.

- Történt valami vele?

- Nem csak... azt mondta... nem vagyok... nem akar...

- Jimin. Nyugodj le. Végy egy mély levegőt és mond szépen lassan, hogy mi történt.

Eltelt pár perc mire tényleg lenyugodott és össze tudta szedni a gondolatait.

- Szóval elmentem vele vacsorázni és bevallottam neki, hogy kedvelem, de nem barátként és ő azt mondta, hogy... hogy kedves vagyok meg minden, de neki van barátnője és én nem vagyok elég ahhoz, hogy szakítson vele.

- Várj egy picit. Mindjárt vissza hívlak.- raktam le, majd tárcsázni kezdtem Yoongit.

- Mi történt?- ült fel Tae is.

- Az idióta barátom történt.

- Szia Kookie!- szólt bele.

- Elmondanád, hogy mégis mi a jó Mariskát gondoltál mikor elutasítottad Jimint?!- kiabáltam.

- Valahogy tudatnom kellett vele...

- De nem így, te barom!- fogtam a fejemet.- Kedvesebben is el lehet utasítani valakit.

- Én értem, de azt akartam, hogy tényleg felejtsen el engem. Nem kedvelem őt úgy ahogy ő engem.

- De akkor sem így viselkedünk! Tudod te, mennyire ki van most? Hogy menjek közétek be dolgozni ha ilyen a légkör?

- Felhívom és megbeszélem vele. Az úgy jó?

- Igen, de ne miattam tedd, hanem az ő összetőrt szívéért.

- Rendben, szia Kook.

- Szia.

- Összevesztek?- értetlenkedett a mellettem lévő.

- Nem. Jimin elmondta Yoonginak, hogy tetszik neki, Yoongi meg képes volt olyat mondani, hogy nem elég jó neki Jimin. Szerinted?- akadtam ki.

- Szerintem Yoongi kicsit durván fogalmazott...

- Hát nem is kicsit. Remélem megbeszélik, mert megőrülök.

- Ez nem a te problémád, Nyuszi.

- Nyuszi?- lepődtem meg.

- Miért? Nem tetszik?

- De.- bújtam hozzá.- Ugye nem lesz semmi baj abból, hogy kiraktam azt a képet?

- Reméljük. Ha meg igen akkor tudnod kell, hogy még ha baj is lesz, én itt vagyok neked. Remélem hasonlóan érzel te is.- motyogta a hajamba.

- Ez nem is kétség.- simítottam a mellkasára.- Tannie!- szóltam a kutyusnak aki a lábamnál feküdt, mire ő felkapta a fejét.- Gyere ide!- tártam szét a karjaimat.

Aznap mind a hárman egymáshoz bújva pihentünk, mint egy család.

Coffee || Taekook  *BEFEJEZETT*Where stories live. Discover now