Is Not Only About Been Rich

56. Nem akarom, hogy az apukám legyél!

-Blake ne rosszalkodj!-szóltam rá ahogy a kertben rohangált egy bottal a kezében és hadonászott vele.
-De anyu! Én most verekedek!
-Óvatosan édes! Meg ne szúrd magad. -figyeltem őt fél szemmel. Steve a garázs felől sétált felém ahogy Blaken vigyorgott.
-Kincsem!-lépett oda hozzám Lloyd és elém tartva a mobilját egy emailt mutatva.
-Mi ez baby?-simítottam a tarkójára a kezem.
-Mit szólnál ha megvennénk? Egy szavamba kerül és Caprin is lenne egy nyaralónk.
-De a horvátoknál is van kicsim.
-Ez meg az olaszoknál van. Miért ne baby?
-Állj vagy lövök!-hadonászott továbbra is Blake a bottal.
-Kicsim! Nem!
-De anya! Apunak is van fegyvere!
-A nadrágomban az biztos.-motyogta Lloyd a fülemhez hajolva.
-Az egy dolog édesem, de apukád felnőtt! Tedd le a botot.
-Ez nem igazság!-dobta le a földre és duzzogva a kisház felé ment.
-Hhh...gyere ide kérlek!
-Nem!
-Ne feleselj anyádnak!-szólalt meg Lloyd is.
-Ajjj...-duzzogott továbbra is, majd elindult felénk.
Steve csendben figyelte az eseményeket mire Blake is felsétált a teraszra hozzánk. Karjait maga előtt összefogva duzzogott így felkelve a helyemről odasétáltam hozzá.
-Blake! Édesem.-simítottam meg sötét haját.-Nézz rám!
-Nem!
-Kicsim...
-Nem!
-Blake!-emelte meg a hangját Lloyd mire összerezzent. Tartott az apjától, de nagyon imádta. Úgy nézett rá mint az Istenre. -Ne feleselj Anyádnak! Elmondtam már! Ha ő azt mondja hogy ne lövöldözz akkor nem teszed!
-Utállak!-nézett fel az apjára és dühösen berohant a házba. Ledermedve Lloydra kaptam a szemeim akin látszott hogy mellbe vágta az amit a fia neki címzett.
-Baby!-sétáltam hozzá.-Nem.. nem úgy..
-Elfogadom hogy ezt gondolja, de...
-Nem gondolta komolyan kicsim. Nem is rád haragszik hanem rám, mert én szóltam rá.
-Most elbeszélgetek vele.-tette zsebre a telefonját és feltépve a terasz ajtaját megindult az emeletre. Gyanította hogy a szobájában lehet Blake és ez így is volt.
Stevere kaptam a szemeim, majd a kezénél fogva magam után húztam ahogy gyors léptekkel Lloyd után mentem.
-Lloyd! Hagyd egy kicsit!-szóltam fel az emeletre, de ő hajthatatlan volt.
-Idefigyelj fiatalember!-tépte fel a szoba ajtaját így Stevvel felrohantunk utánuk.
-Menj ki!-morogta Blake.
-Nem megyek! Komolyan azt mondtad nekem hogy utálsz?-tette csípőre a kezeit.
-Nem szabad semmit se csináljak. Nem játszhatok semmit se mert mindig rám szóltok. De neked anyuval szabad birkózni és a cicijét puszilgatni. Én nekem meg meg van tiltva! Te ittad meg a tejet is belőle!-Lloyd ledermedt ahogy a fia mindent a fejének vágott.
-Elég!-kiáltott rá.
-Baby kérlek.-simítottam meg Lloyd karját mire Blake Stevehez rohant.
-Leszel az apukám Steve?-fonta a nyaka köré a kezét.
-Blake!-szóltam rá én és Steve egyszerre.
-Hogy mondtad? -sápadt el Lloyd a kérdés hallatán.
-Azt hogy legyen ő az apukám mert nem akarom hogy te legyél! Elveszed anyát tőlem! Nem szeretlek!-kiabálta Blake Lloydnak.
-Mars a sarokba! Apáddal ne merészelj ilyen hangon beszélni! Én vagyok aki csinált téged nem Steve! Látni nem akarlak amíg bocsánatot nem kérsz!-ordította le Lloyd a gyerek fejét aki sírva az ágyába mászott és a takaró alá bújt.
-Lloyd. Nem gondolta komolyan.-próbált Steve enyhíteni a dolgokon miközben a férjem majd fel robbant az idegtől.
-Kuss bazdmeg!
-Lloyd!-szóltam most én rá mire ő idegesen kiviharzott a szobából. -Menj utána Steve én itt maradok a kicsivel.-ültem Blake ágya szélére.
-Picsába.-morogta az orra alatt Rogers és Lloyd után rohant.
Lloyd őrjöngve feltépte a bejárati ajtót ahogy a garázs felé igyekezett.-Lloyd állj meg kérlek!-szaladt utána Steve.
-Mi az hogy te legyél az apja?!
-Nem gondolta komolyan!
-Persze! Amíg nem vagyok itthon mivel eteted?Ellenem fordítod a fiam bazdmeg?
-Mi? -nézett rá döbbenten. Nem hitt a fülének-Te nem vagy eszednél!
-Dehogy nem! Mi az hogy téged akar apjának!-lökte meg Steve mellkasát.
-Ő gyerek bazdmeg! Nem gondolta komolyan ahogy azt se hogy utál!
-Elegem van! Kurvára elegem van mindenből!
-Tudom hogy fáradt vagy...
-Nem... nem vagyok az! -lépkedett közelebb hozzá Lloyd.-Tele van a faszom hogy kúrogatod a nőm. Elveszed a fiam tőlem. Mi a faszt képzelsz magadról Steve? Mi?
-Te magadnál vagy? Hallod amit mondasz?
-Az egész birtok hallja amit mondok!-ordította az arcába.-Ki vagy rúgva bazdmeg! Takarodj a családom közeléből!
-Lloyd! Mi.. mi...-kezdte kapkodni a levegőt.
-Nem tartalak a barátomnak soha többé!-remegtek meg a pillái ahogy Steve szemeit nézte. Rogers teste reszketett a hallottaktól. Nem tudja felfogni amiket Lloyd a fejéhez vágott így nem mozdult.-Takarodj a szemem elől!-ordította az arcába mire Steve lehajtott fejjel besietett a házba.
-Blake kérlek beszéljünk.-próbáltam lehúzni róla a takarót, de arra lettem figyelmes hogy Steve viharzik végig a folyosón és feltépi a szobája ajtaját. Kinézve az ajtón csak annyit láttam hogy egy bőröndbe és egy táskába pakolászik dühösen így odasétálva bekopogtam az ajtaján.-Steve! Mit... mit csinálsz?
-Elmegyek!-válaszolt ridegen.
-Mi? Hova? Miért?-mentem beljebb és a vállát megérintve próbáltam elérni hogy rám nézzen, de ő csak kapkodott.
-Mert kirúgtak.
-Nem! Baby! Nem rúgtak ki!-kezdtem kapkodni a levegőt.
-De igen! Úgyhogy menj odébb.-söpörte le a kezem a válláról, de én a keze után nyúltam.
-Steve!-remegett meg a hangom.
-Kérlek engedd el a kezem.-csuklott meg a hangja.
-Steve!-éreztem ahogy a könnyeim folynak az arcomon.
-Fejezd be kérlek mert nekem is fáj!-nézett le rám mire láttam hogy az ő arcán is patakokban folynak a könnyek.
-Steve.. mi történt?-nyúltam az arcához remegő kézzel.
-Lloyd... Lloyd azt mondta hogy én ellene fordítottam a fiát hogy engem akar az apjának és hogy.. hogy nem akar a barátjának. Zavarja hogy dugok veled... én.. én.-remegett meg az ajka ahogy kapkodott levegőért.
-Ne menj el könyörgöm.-csúsztak a kezeim a kezeire, de ő kikerült engem és folytatta a pakolást.
-Sajnálom. Sajnálom hogy elbasztam az életeteket Avery! Sajnálok mindent!-kapta fel a cuccait majd az arcomra simítva a kezeit megtörölte finoman.
-Nem tettél semmit! Steve ne menj el!-szorítottam meg a kezét, de ő csak megrázta a fejét.
-Szeretlek.-puszilta meg a remegő ajkaim és megindult a lépcső felé.
-Steve!-kiabáltam utánra rohanva, de ő már az ajtón kívül volt. -Állj meg kérlek!-rogytam a lépcsőre sírva, de ő meg se fordulva bepakolt a kocsi csomagtartójába. Lloyd megállva mellettem figyelte ahogy Rogers pakol, majd a karomnál fogva próbált felhúzni.
-Kelj fel mert felfázol.
-Hagyj a picsába! -ordítottam torkom szakadtából.
-Fejezd be a hisztit szívem!
-Bazdmeg a barátodat kibaszod! -intettem Steve felé.
-Zavar hogy hülyeségekkel tömi a gyerekem fejét és hogy őt akarja apjának.
-Bazdki csak mérges a fiad rád! Nem komolyan mondta!-túrtam a hajamba mivel már az idegösszeomlás szélén álltam.
-Nem érdekel. -meg se rezdült Lloyd arca ahogy Stevet nézte aki egy utolsó pillantást vetve rám beült a kocsiba és elhajtott a ház elől.
Összefacsarodott a szívem ahogy lehunyt szemekkel zokogtam némán miközben a kezemen a bőrt martam. Fájt hogy így bánt vele. Nem kellett volna így lennie az egésznek. Most állt vissza minden a rendes kerékvágásba erre... erre ez történik.-Menj be!-fogta meg a karom, de én elhúzódtam.-Avery! Menj be!-szorította meg finoman a kezem.
-Kurva nagy hülyeséget csináltál Lloyd Hansen!-kiáltottam az arcába és a szobánkba felrohanva magamra zártam az ajtót. Nem akartam látni Lloydot. A szívem összetört hogy Stevet elküldte és eldobta magától.
-A..Anyu!-sírt halkan Blake az ajtóban, de én csak zokogtam.-Anyuci!-hallottam meg ismét a hangját így kinyitva az ajtót karjánál fogva behúztam a szobánkba és a karjaimba kaptam.
-Sshhh... itt vagyok.-szipogtam a nyakához bújva.
-Anyuci! Én.. én nem akartam aput ...
-Tudom édesem. Én csak féltelek bogaram. Miért nem velem kiabáltál?-fúrtam az arcom a hajába.
-Mert nem.. nem akartalak megbántani anyu. Aput se, de ő kiabált velem.-szipogott halkan.
-Bújjunk be a takaró alá gyere.-fektettem az ágyunkba és magunkra húzva a paplant Blake az arcomra simította a kezét.
-Sajnálom anyuci.-sírt csendben.
-Gyere ide hozzám.-húztam közelebb és halkan sírva öleltem őt. Ordítani tudnék a fájdalomtól hogy így alakult minden. Stevet soha nem fogom már látni, hisz azt se tudom hova ment. Blaket szorosan ölelve simogattam a hátát mire ő is a kis kezeivel szorított magához.
-Steve bácsi is haragszik?-kérdezte percek elteltével mire még jobban összefacsarodott a szívem.
-Hhh... kicsim. Nem haragszik.
-Hol van most? A szobájába?
-Édesem..
-Hol van?-kelt fel mellőlem ahogy kimászott az ágyból.
-Blake! Kérlek...-mentem utána mire ő Rogers szobájában ledermedve állt.
-Anya hol van?-nézett fel rám könnyes szemekkel.
-El kellett menjen.-nyeltem egy nagyot ahogy próbáltam tartani magam.
-Visszajön? Ugye anya mindjárt jön Steve!
-Hhh.. kicsim.-temettem a kezembe az arcom.
-Anyu...-halkult el a hangja ahogy zokogva a padlóra rogyott.
-Kicsikém..-sétáltam hozzá.-Kelj fel kérlek!-térdeltem mellé de ő vigasztalhatatlanul sírt.
-Én.. én vagyok a hibás.-sírt hangosan. Az egész ház tőle zengett így felkapva a karjaimba magamhoz húztam.
-Nem édesem! Senki se az! Sshhh...
-Hiányzik Steve bácsi!-fúrta a nyakamba az arcát.
-Nekem is kincsem.-szipogtam halkan miközben a hátát simogattam. Fájt így látni a gyerekemet. Ketté hasadt a szívem attól hogy hallom hogy zokog.
Felkelve vele a szobánkba sétáltam és az ágyunkba fektettem ahova én is visszadőltem. Próbáltam rendezni a zakatoló szívem és a lélegzetvételemet. Blake hosszas fájdalmas percek után álomba sírta magát. Legalább ő tudott aludni. Én semennyire. Folyamatosan kattogott az agyam mire kinyitódott az ajtó.
Lloyd tántorogva beljebb lépkedett majd az egyik szekrénynek támaszkodva végig mért a tekintetével. Totál részeg, gyanítom ami a hűtőben volt whisky mind megitta.
-Mutasd a dudáid szívi!-vigyorodott el.
-Menj ki!
-Ne csináld! Gyerünk!-lépkedett közelebb.
-Menj ki a picsába! Itt alszik a gyereked!
-Leszarom! Elhiszed? Nekem puncira van szükségem!-kapta el a karom és rántott fel az ágyról.
-Eressz el!
-Nem cicám! Szépen lovagolni fogsz a faszomon hisz csak ez az egy van ami a tiéd. Nincs más!
-Akkora hülyeséget csináltál Lloyd!-remegtek meg az ajkaim.
-Dehogy csináltam!-nevette el magát. Totálisan részeg. Még ennyire berúgva sose láttam őt.
-Menj le és aludj a nappaliba!-lökdöstem kifele a hálóból.
-Baby! A farkamon kéne pörögnöd!
-Nem! Úgyhogy old meg magadnak.-húztam be a szoba ajtaját, hogy Blake ne kelljen fel.
-Mutasd már meg a dudáid!-fogdosta a melleim két kézzel.
-Állj már le!-löktem le a kezeit.
-Mi a picsa van veled?! Nem akarod a faszom?
-Baby! Elég! Részeg vagy!
-Dehogy vagyok! Kurva jól vagyok!
-Nem vagy jól!-ingattam a fejem ahogy a könnyeim folytak végig az arcomon.
-Dehogynem! Nézz rám!-tárta szét a karjait.- Van egy basznivaló feleségem akitől már most áll a farkam.-vigyorodott el idétlenül.-Ott bent van a fiam aki gyűlöl és nem akar az apjának..-rándult meg az állkapcsa ahogy ezt kimondta. Az emlékek újra bevillantak neki ahogy visszagondolt a veszekedésre.-És nincs igaz barátom. De ki a faszt érdekel!-remegtek meg az ajkai ahogy kifújta dühösen a levegőt.
-Baby hívd vissza könyörgöm! Beszéljük meg!-fogtam a kezeim közé az arcát, mire lesütött szemekkel megrázta a fejét.
-Fáj hogy elvesz titeket!
-Nem vesz el baby! A fiad álomba sírta magát mert magát hibáztatja.-sírtam el magam mivel nem bírtam már tartani magam.
-Nem jön vissza! Szívem kérlek értsd meg mennyire fáj nekem hogy magának akar téged is!
-Nem baby!
-De akar téged! -gördült végig az arcán pár sós csepp.-Nem fog elvenni tőlem mert te vagy az életem! És a fiamat se veszi el akár mennyire is utál!
-Kicsim!-remegtek meg az ajkaim ahogy néztem, de ő elfordult tőlem.
-Lemegyek akkor ha nem akarsz dugni.
-L..Lloyd...-néztem őt összetörve, de ő nem nézett vissza. Csendben lebotorkált a nappaliba ahol a kanapéra dőlt.
Percekig a folyosón álltam és sírtam csendben, majd a falnak támaszkodva lerogytam a földre. A lábaim a mellkasomhoz húzva öleltem mire meghallottam Lloydot ahogy némán sír. A szívem még jobban megfájdult ahogy hallgattam őt.
Szemeim törölgetve remegő kezeimmel ,megpróbáltam felkelni és elvonszoltam magam a dolgozó szobáig. Az ajtót becsukva magam után a sötét szobában elbotorkáltam az asztalig és csak bámultam a sötét képernyőt.
Teljesen tanácstalan voltam. Steve nem mehet el! Ő a gyerek keresztapja! Ő is családtag! Attól hogy a neve nem Hansen attól még az.
A bekapcsoló gombot benyomva vártam hogy felálljon a rendszer a gépen, de hogy miért is kapcsoltam be magam se tudom.
A szemeim bántotta a fény és az se segített hogy a sok sírástól feldagadtak. A kocsik nyomkövetőjét nézegettem amik mind egy helyen villogtak a garázs irányában, kivéve egyet.
Közelebb hajolva a géphez figyeltem azt az egy piros pontot ami folyamatosan mozgásban volt.
-Steve!-remegtek meg az ajkaim. -Istenem... kérlek gyere vissza!-kaptam az ajkamhoz remegő kezem. Azóta is éreztem puha csókját amit utoljára adott nekem.
Órákig néztem és követtem őt. Azon gondolkoztam már így hajnal kettő felé, hogy kiosonok és megkeresem őt. Ez egy ideig jó ötletnek is tűnt, de ahogy elkezdtem megtervezni mit mondjak neki hogy vissza jöjjön, elbizonytalanodtam.
Lloyd lehet nem is alszik. Lent akkor megint balhé lenne. Ha pedig elviszem az egyik kocsit akkor lekövetne és egyből tudná, hogy a barátja után mentem.
-Istenem! Miért ilyen kibaszott nehéz ez! Faszért nem lehet minden a régi? -borultam az asztalra zokogva. Minden fájdalom a felszínre tört. Sajgott a szívem ami darabjaira hullott ahogy a család is. A gyomrom is fájt már attól hogy órák óta zokogok. Émelyegni kezdtem, de ez is biztos a sírás miatt volt.
A szemeim megtörölve csendben lementem a konyhába hogy igyak egy kis vizet, reménykedve az hátha helyre tesz, de ahogy leértem a lépcsőről minden romokban állt a konyhába. Lloyd nem csak whiskyt ivott, hanem minden mást is amit talált. Az alkoholnak a szagától újra felfordult a gyomrom így a mosdó felé hajoltam ahogy öklendezni kezdtem.
-Kurva eget!-szorítottam össze a szemeim és a fogaim, hogy ne hányjak be, de piszkosul nehéz volt visszatartsam.
-Avery?-ült fel Lloyd meggyötörten és bágyadtan nézett ahogy kapaszkodok a pultba.-Baby?!
-Mmhh... -mordultam fel mivel a hányinger csak erősödött.
-Kicsim!-kelt fel a kanapéról, de ahogy próbált eljutni hozzám minden létező dolgot levert a földre.
-Maradj a faszomba ott!-sziszegtem a fogaim közt.
-Seg...segíteni akarok.
-Hányni?
-Hánynod kell?
-Igen!-rohantam az alsó fürdő felé. Épp hogy elérve a wc-t körül ölelve rogytam a földre sírva. Ami volt bennem az már mind kijött így csak öklendeztem ahogy erőtlenül kapaszkodtam.
-Nem megyek be mert én is hányok, de mond mit hozzak!-állt meg Lloyd a fürdő mellett.
-Semmit.-sírtam csendben. Lloyd percekig hallgatta ahogy halkan sírok, majd remegő hangon megszólalt.
-Sajnálom!-csuklott el a hangja mire én még jobban zokogni kezdtem.-Gyere ki baby kérlek!-döntötte a homlokát a falnak ahogy sírt.
-Nem.. nem tudok Lloyd mert okádok!-töröltem meg a szemeim.
-Szükségem van rád kicsim.
-Ahogy nekem is a családra! És ebbe Steve is bele tartozik.
-Kicsim...-remegett meg a hangja ismét.-Tudod hogy.. hogy nem lesz már az ami volt. Baby kérlek értsd meg az én oldalamat! Steve akar magának én meg ezt nem hagyhatom.
-De ő a barátod!-keltem fel a wc mellől és a csaphoz kúszva megmostam az arcom.
-Már nem.-szipogott csendben.
Kilépve a fürdőből könnyes szemeit néztem. A fájdalom és a csalódottságot láttam benne amitől még jobban összefacsarodott a szívem.
-Lloyd! Kérlek!
-Nem akarom hogy téged dugjon. -kapkodta a levegőt ahogy a könnyek csorogtak az arcán. -Ő többet érez irántad, ha te nem is iránta, de tudom, hogy... tudom hogy ő szerelmes beléd ezt pedig nem hagyhatom!
-Te vagy a férjem.-töröltem meg az arcát remegő kezemmel.
-Tudom és az is szeretnék maradni így ez volt a helyes döntés. Sajnálom baby, de .... nem kockáztathatom a kapcsolatunkat. Nekem te jelented a világot! Nélküled senki vagyok.
-A..Anyuci!-lépkedett le álmosan Blake, de ahogy az apjára pillantott megtorpant.
Lloyd ellökve magát a faltól odasétálta a fiához aki a lépcső első fokán ácsorgott, majd térdre rogyva sírva fakadt a fia szeme láttára. Összeszorítva a szemeim nem bírtam nézni.-Apu! Kérlek ne sírj!
-Sajnálom hogy kiabáltam veled Blake!-nézett fel a fiára.
-Bocsáss meg apuci hogy azt mondtam hogy..
-Ne mond ki kérlek újra.-fogta meg a kis kezeit.
-Szeretlek apa!-csuklott el a kis hangja.
-Gyere ide kincsem.-húzta magához mire Blake a nyaka köré fonta a karjait.-Szeretlek! Szeretlek kisfiam!-puszilgatta az arcát, de a vállai rázkódtak ahogy zokogott a fiára borulva.
-Anyuci! Gyere ide te is!-nézett felém Blake így odasétálva leültem a lépcsőre. Kis kezét átvezetve a nyakamon húzott magához mire Lloyd is átkarolt.
-Szeretlek titeket! Ti vagytok az életem!-sírt halkan Lloyd. A haját megsimítva álla alá nyúltam és a szeme alatt megtöröltem az arcát.-Nem... nem akarlak elveszíteni titeket!-nézett fel a szemeimbe. A nyakához bújva finoman megpusziltam így közelebb húzott.
-Apa anyu szeret téged hisz azért van rajtatok a gyűrű.
-Igen Blake! Okos vagy szívem.-mosolyodott el Lloyd ahogy a fia arcát cirógatta.
-Ti szerelmesek vagytok. -fogta meg apja arcát kis kezeivel.
-Nagyon, de nagyon szeretem az anyukád Blake!
-Anyu is téged úgyhogy megengedem hogy puszilgasd.
-Köszönöm.-nevetett fel halkan Lloyd.
-Megbocsátasz apu nekem?-nézte a szemeit szomorúan Blake így Lloyd egy másodperc alatt kapta a karjaiba.
-Szeretlek kisfiam.
-Szeretlek apu.-fúrta az arcát a nyakába. Lloyd lassan sétálgatva Blakkel a kezében járkált a nappaliban, majd hosszas percekig figyelt ahogy én még mindig a lépcsőn ültem.
-Gyere ide anyuci.-nyújtotta felém a kezét. Felkelve lassan odasétáltam majd ahogy elé értem egyből az ajkaimhoz hajolt. Kezem Blake hátára simult és finoman cirógattam míg Lloyd keze a derekamnál fogva magához húzott.-Szeretlek.-szipogott halkan. Az orrát az enyémnek simította miközben a szemeim figyelte rendületlenül.
-Szeretlek.-remegett meg a hangom így a keze a derekamról felvezette a karomon egészen a tarkómig, majd gyengéden magához húzva ismét az ajkaimra tapadt.
-Hangosan puszizkodtok.-motyogta Blake ettől pedig mind a ketten elmosolyodtunk.
-Gyere angyalom. Feküdjünk le.-pusziltam meg a hátát.
-Aludjunk itt lent.-vetette fel az ötletet Lloyd.
-Jóóó! Anya alszunk itt?-ujjongott Blake.
-Gyere. Apa kihúzza a kanapét és itt alszunk.-vettem át a kicsit míg Lloyd odébb pakolt és megágyazott a kanapén. Csendben ringattam a karjaimban reménykedve abban, hogy hamar elalszik mire egy kéz simította meg a derekam.
-Bújjatok be. -suttogta halkan ahogy Blake arcát megcirógatta aki békésen szuszogott a vállamra dőlve. Lassan a kanapéhoz sétálva letettem a kicsit és mellé másztam. Lloyd mögém bújva betakart minket majd a hasamra simítva a kezét a vállamat kezdte puszilgatni. Eldőlve némán figyeltem a mellettem szuszogó fiam aki már az igazak álmát aludta mire Lloyd keze feljebb csúszott a mellemre.
-Szeretlek Mrs. Hansen!-súgta halkan így a kezem a tarkójára csúszott. Szemeit figyelve egy furcsa érzés kerített hatalmába amit nem mondanék rossznak. Ismerős volt már valahonnan, de hirtelen nem tudtam megmondani hogy honnan.-Mi a baj?-súgta halkan ahogy megcirógatta az arcom.
-Valami nem oké idelent.-simítottam a hasamra a kezem. Lloyd egyből felült ahogy lehúzta a takarót és az alhasamra simította a tenyerét.
-Fáj baby? Vagy... vagy mi.. mit érzel?
-Szerintem terhes vagyok.-nyeltem egy nagyot ahogy felnéztem a szemeibe.