,,The hug"
Reggel a telefonom csörgésére keltem. Mielőtt felvettem volna, gyorsan megnéztem az éjjeliszekrényemen lévő órát, ami 06:32-t mutatott. Ki hív ilyenkor?
Felkaptam a telefonom, és felvettem.
- Végre, azt hittem meghaltál. - fújtatott Piper a túloldalon. Piper, hát ő a legjobb barátnőm, gyerekkorom óta. Már-már testvérként tekintünk egymásra.
- Mi bajod van neked, hogy ilyen korán hívsz? - nyöszörögtem.
- Te mondod? Láttad egyáltalán a mai híreket? - emelte fel a hangját.
- Piper, én nem kelek fel hajnalok hajnalán, hogy megnézzem azokat a rohadt híreket. - emeltem fel én is a hangomat.
- Akkor elmondom és neked a híreket. Tehát, tudod nagyon jól, én mindig reggel 5 kor kerek, veled ellentétben, na mindegy. Tehát elmentem futni bla, bla, bla. Hazaértem, és mikor megnyitottam a híreket, akkor mért láttalak téged a cikkben, MASON BLACK-KEL? - ordított a végére, emiatt a telefont csak simán leraktam az ágyra, és hallgattam az ordítozását, amíg a mondat végét nem hallottam.
- Mivan? - emeltem fel a készüléket az ágyról
- Nézd meg, én pedig most indulok! - parancsolta. Hát jó. Felvettem a kisebb tabletemet az éjjeliszekrényemről, és bekapcsoltam a híreket rajta. Igaza volt Pipernek, tényleg én szerepeltem a képen Mason-nel, amikor a pulton ültem. Lesokkolva görgettem tovább.
,, Figyelem, kedves nézőink! Ezúttal egy érdekes mondani valót hoztam el nektek. Mint láthatjátok a képen is, a híres Mason Black-t láthatjuk, aki tegnap tért vissza a barátjától. De nem is ez a fontos. Hanem hogy a híres Mason Black-nek talán szeretője van, csak nem adják nyilvánosságra? - kérdezi jobban inkább magától a műsorvezető. - Mint láthatjuk, egy szép, barna hajú lány ül a pulton. Nem tudtuk kideríteni. Köszönöm szépen, hogy ha megnézitek a mai híreket. - köszön el a műsorvezető, és ki lép."
Amint az utolsó szót is elolvastam, beront Piper a szobámba, amitől enyhén összerezzenek.
- Diszkrétebben ha kérhetném Piper.
- Kuss és mesélj! - förmed rám.
Elkezdtem mesélni, ő pedig szigorúan várta a mondandóm. Miután befejeztem, elkezdett nekem arról magyarázni hogy milyen szép pár lennénk. Nem nőtt még fel, az is biztos. Nem is várta a válaszomat, felkapta mindenét, kirontott az ajtón, és gondolom én, hazament.
Sóhajtva felálltam, és kinyitottam a gardróbom. Mivel anyáék nem az egyetemre küldtek, hanem a cégbe raktak, azóta ott dolgozom. Mivel eléggé elhanyagoltam, úgy döntöttem, benézek. Kivettem egy egyberuhát(szoknyás) ami a bokámig ér, és felül ilyen trikós kivágású. Kivettem hozzá egy ferrari-s vékony kabátot(bomber kabát), és az Air Force 1 cipőmet.
Fel raktam egy szempillaspirált, és szájfényt. Felkötöttem a hajam, de nem magasra. Felkaptam a táskám, és indultam le.
Gyorsan felkaptam a kocsikulcsot, és kiosontam a házból, mivel nem tudom, hogy anyáék látták már-e a cikket. Gyorsan beültem a sötétkék Ferrari-ba, és elindultam a céghez. Egyébként a város szélén van a cégünk, ezért nem járnak arra felé autók. Már épp ott voltam, mikor egy fekete Mercedes fékezett le előttem, a szívem pedig kihagyott pár ütemet. Kiszállt belőle valaki, de nem láttam ki. Már épp azon voltam hogy most meghalok, megláttam Masont. Oda sétált az autómhoz, és kinyitotta az ajtót.
- Szállj ki. - parancsolta, ellentmondást sem tűrően. De én meg sem mozdultam. - Azt mondtam szállj ki, Sophia! - emelte fel a hangját.
- Te normális vagy? Azt hittem neked megyek! Ja, és nem megyek. - förmedtem rá.
- Ha te nem, akkor én. - fel sem foghattam, de már felkapott a vállára, és elindult az autója felé. Bedobott hátra, és ő is be ült, de ő a vezető üléshez.
- A kocsimmal mi lesz? - kérdeztem. Még épp hogy a tákámat ki tudtam belőle vinni.
- Jönnek érte.
Már egy pár perce utaztuk csöndben, de én megtörtem.
- Hová viszel? - kérdeztem.
Itt is lenne a harmadik rész. Remélem tetszik! Próbálok több időt tölteni az írással. Puszii!
