Miért mentem bele ilyen könnyen? Kell ez nekem? Nem ilyennek ismertem meg saját magam...
Amíg pakoltam, benyitott valaki a szobámba, amikor már csak a kis tornazsákomba pakoltam.
- Csak én vagyok, ülj vissza nyugodtan. - szólt anya az ajtóból, mikor látta hogy fel állni készülök. - csak beszélgetni jöttem, ilyen anya - lánya féleség. -mosolygott rám kedvesen. Tényleg nem szoktunk olyan mélyen beszélgetni egymással, és ez már hiányzott.
- Gyere csak, ülj le. - mondtam neki, mert ott ácsorgott az ajtónál. Elhelyezkedett mellettem a földön, és szembe fordult velem. -Figyelek. - mondtam.
- Tehát, bele vágok a közepébe. - megakadt, mintha nem tudná hogy elmondja-e vagy sem. Egy kis hezitálás után megszólalt. - Szóval...tényleg szereted, vagy csak egy hülye játékba mentél bele Sophia? - kérdezte egy szuszra, és pedig döbbent arccal, pislogás nélkül meredten rá. Épp nyitottam a számat, de leintett. - Tudom, hogy nem vagy buta lány. De érzem hogy ennek a "kapcsolatnak" - tette idéző jelbe - van valami háttere is. Igazam van? - sándított rám.
Hamarabb jött rá az édesanyukám, hogy mit művelek, mint én. Na, szép!!!
- Igen... - sóhajtottam. - De muszáj volt, anya. - jött ki belőlem. - Amikor lefotóztak minket a pulton, akkor igaz hogy nem tudták hogy én vagyok, de előbb -utóbb kiderült volna. - haladtam anyának, aki csak hallgatott. - Mondj valamit, kérlek.
- Igazad van, de akkor sem kellett volna ilyen módon. Hisz ez csak egy fotó. - értetlenkedett.
- Anya én nem tudom milyen Mason. De azt tudom hogy egy nőcsábász. Tudod jól mennyire híres lányok terén. Neki fontos ez az imidzse. - magyaráztam.
- Áh. Értem mostmár. - értette meg anya. Én pedig egy "Nah, tehát ez van" fejjel nyugtáztam le.
Ezután anya fel állt, és kiment a szobából, én pedig egyedül maradtam bőröndökkel teli szobában.
[...]
Másnap reggel fél 9 van. Már 6 kor fent voltam, és meg is reggeliztem, utána olvastam, eddig.
Ideje fel öltözni - gondoltam magamban.
Letettem a könyvet, amit olvastam, az éjjeli szekrényre, és a bőröndömhöz léptem.
Kivettem a tetejéről egy kicsit passzosabb, fekete szatén nadrágot, egy fehér trikót, és egy fekete - fehér derékig érő blézert. Gyorsan felvettem magamra őket, és egy fekete magassarkút is vettem fel hozzá. Egy nagyobb fekete táskát választottam hozzá, mert abba minden belefér, ami nem fért bele a többibe.
Vissza cipzároztam a bőröndömet, és a kis tornazsákomhoz léptem. Legugoltam, és kivettem belőle a neszeszeremet, amibe a sminkek és az arcápolási cuccok voltak.
Gyorsan bekentem magam fényvédővel, és vittem fel kicsi pirosítót és highlitert. Még szempillaspiráloztam+szájfény, és készen lettem. Vissza tettem mindent a helyére, és a nagytáskámba pakoltam. Mikor bele pakoltam, hallottam hogy először dudáltak, pár másodperc múlva csengetnek. Felkaptam a nagytáskámat az egyik vállamra, a kis tornazsákomat a másik vállamra, és megfogtam egy- egy kézzel a két bőröndöm fogóját. Kimentem vele a szobából, onnan a lepcsőig. Na, most örülnék egy liftnek...
- Kicsim, gyere. Itt van. - jött fel velem szembe anya a lépcsőn.
- Mennék, ha nem lennének ilyen nehezek. - nyöszörögtem, miközben a bőröndöm fogóját ráncigáltam.
- Ne ráncigáld! - förmedt rám. - Felhívás apádat. WILLIAM! - kiabált a földszintre.
- Baj van? - futott apa a lépcsőn fel ő is.
- Nyugi, semmi. Csak segítesz levinni a csomagjaimat? - kérdeztem, és segítség kérően néztem rá.
- Persze.
Felvette a két bőröndöt, és elindult a lépcsőn, én anyával mögötte sétáltunk le.
Mikor leértünk, szembe találtam magam Mason - nel.
- Szia. - köszöntem neki.
- Na, öleljétek meg egymást. Együtt vagytok, előttünk is nyugodtan. - szólt anya, mikor látta a szenvedésünk. Elkerekedett szemmel néztem hol Masonre, hol anyára. Mason rám nézett olyan "Mivan?" fejjel, amikor én csak egy "Majd elmondom" arckifejezéssel reagáltam le, és lesütöttem a szemem.
- Akkor ne öleljétek meg egymást. - sóhajtot anya, mikor nem voltunk hajlandóak meg ölelni egymást.
Muszáj volt közbe szólnom.
- Mason, indulhatunk? - kérdeztem kelletlenül. Bólintott egyet, és felvette a két bőröndöt, én pedig a kis tornazsákomat. Beraktuk a kocsiba őket, és vissza sétáltunk anyáékhoz.
- Hiányozni fogsz, Sophia. - könnyezett be anya.
- Ti is. - öleltem meg őket.
