- Minek akarod ennyire ezt a házasságot Mason? Ha? - emeltem fel a hangomat.
- Ne emeld meg a hangodat, mikor velem beszélsz! Én sem akarom, de el kell fogadni. Tessék, a gyűrűd. - emelte fel a hangját ő is, a végén pedig kivett a nadrág zsebéből egy kis vörös dobozt. Most veszem szemügyre jobban. Fekete farmer vett fel, és egy fehér pólót, rá a bőr kabátját, amit én is elfogadnék. Elvettem a dobozt tőle, és fel hajtottam a tetejét. Egy teli köves, gyémánt a közepében. Gyönyörű volt, sőt, enyhe kifejezés!
- Ez gyönyörű Mason, de akkor sem fogom az ujjamra venni. - mondtam
- Muszáj leszel, vagy én fogom rád adni. - elég ideges volt, úgy hogy szót fogadtam.
- Ha tényleg össze házasodunk, akkor milyen lesz a ruhám? - bizonytalanul, de feltettem a kérdést.
- Már megvan. Az esküvő napján majd meglátod. - mondta higgadtabban.
-Ez komoly? Nem hogy a tudtom nélkül adnak hozzád, de még a menyasszonyi ruhámat sem nézhetem meg? -csattantam fel.
- Fogd be! - elkerekedett a szemem.
- Tessék? - kérdeztem vissza.
- Fogd be, Sophia! - már a düh fortyogott a szemében.
Bólintottam egyet, és elindultam a bejárati ajtó felé.
- Hova mész? - kérdezte Mason idegesen.
- Oda ahol nem vagy ott! - mondtam, hátra se fordulva.
Becsaptam az ajtót, és a lift-hez sétáltam. Türelmetlenül benyomtam a földszinti gombot, és vártam hogy levigyen.
[...]
Otthon, azaz anyáéknál bőgök a kanapén, anya ölében. Ez nekem túl sok.
- Kincsem, elmondod mi a baj? - szólalt meg. Hat igen. Miáltal el jöttem a hoteltől, hívtam egy taxit, és ide jöttem. Szinte beestem ág ajtón sírva. Anya volt csak otthon, és a kanapén tudott vinni. Itt tartunk, ahol.
Fel ülök, és bólintok.
- Amikor közölte neked Virgina a telefonba, higy össze adtok minket, mi Mason-nel pont ki értünk a folyosóra és mindent hallottunk. Én elmentem az egyik plázába, és bementem a dm-be. Ott megvettem amit kellett, és be ültem a kedvenc kávézóm-ba. Tudod az a CaféLatte Vendégház. - szipogtam, anya pedig bólintott. - Mikor már pár korty lett volna, akkor bejott három testőr és elrángattak onnan, mindenki szeme láttára. Be ültettek egy kocsiba, és elvittek az egyik hotelbe, ami ugye Mason-ké volt. Ott fent megkerdeztem hogy milyen lesz az esküvői ruhám, de annyit mondott, hogy majd az esküvői napon meglátom. Itt fel idegesettem, és hangosabban mondtam, hogy nem hogy össze adnak a tudtam nélkül vele, de még a menyasszonyi ruhámat sem láthatom. Erre azt mondta fogjam be, én pedig elhúztam onnan. - mikor a végére értem, anya is be könnyezett. Nem azért sírtam, mert azt mondta, hogy fogjam be. Hanem, mert milyen lesz a sorsom, a jövőm, amit építeni szeretnék magamnak. És most pedig a jövőmnek, annyi.
- Jaj, Kincsem. Ha tudtam volna, ilyen lesz, ellenálltam volna apáddal szemben. - grimaszolt anya.
- Hát azven sorsom már csak ilyen elcsépelt. Nem igaz? -nevettem fel.
- Ne mond ilyen, Drágám. Tudo... - csengettek.
- Nyitom! - kiáltott Mary, a házvezető nő. Ő mintha a második anyám lenne. Mindenben segít, ha anyáék nem érnek rá. Szoktam neki segíteni a főzésnél, takarításnál. - Mason úrfi, kerüljön beljebb, jöjjön csak. - felpattantam Mary mondatára a kanapéról.
- Köszönöm, Mary. - mondta Mason, az előtérben. Nem sokkal már bent is volt a nappaliban.
- Mit keresel itt? - kérdeztem síró hangon.
- Érted jöttem, Sophia. - mondta, és egyre közelebb jött.
- Ne merj a lányom közelébe jönni! - emelte fel a hangját anya, és mellém állt.
- Mi folyik itt Mrs. Wang? - kérdezte értetlenül Mason.
- Hogy mondhatod azt a jövőbeli feleségednek, hogy fogja be a száját? Ilyen szégyentelent. Igaz hogy mi vagyunk a második rangúak, de nálunk is van határ. - anya gúnyosan elmosolyodott, Mary pedig a szája elé kapta a kezét.
- A... Sophia? - nézett rám bűnbánóan Mason.
- Engem hagyj békén, és a családomat is egy életre. Vége, az egész színjátéknak, az egész kamu kapcsolatnak. Az egész kényszer házasságnak. És mond meg Virgina-nak is hogy ne keressen engem sem, se a családomat. Vége. - már sírtam a végén, ahogy Mason is be könnyezett. Csak ő ugyan miért. - Miért sírsz Mason? Nem tetszik ha valaki ellent mond neked? - nevettem fel hisztérikusan, ő pedig gyorsan le törölte a könnyeit.
- Megyek. - suttogta. - Viszlát, Mary. - köszönt suttogva Marynek.
- Soha viszont látásra, Mr. Black. - szigorúan nézett Masonre Mary, és kinyitotta az ajtót neki. Mason utoljára visszanézett, a könnyes szemeivel, és kiment az ajtón, ezzel a mondattal. - A ruháidat majd elküldetem az egyik sofőrrel. - hátra sem fordulva indult a kocsija felé.
Itt is van a 10. fejezet. Kicsit szomorkás lett a vége, bár az eleje is az volt:) A jövő részekben lesz, féltékenység, boldogság, csalódás. Ez az első 10 fejezet ilyen bevezető volt. A következő részben, és a többiben, a legizgalmadabb részeket hozom nektek el. Készüljetek. Puszii!!
Platformok, ahol elérhető vagyok, és kerdezhettek:
Tiktok: alexawrite
Instagramm: lilthwrite12
