Fetish /Jikook ff./

4.rész

Park Jimin

A sütizés után Jungkook nagy meglepetésemre felajánlja, hogy haza kísér, én pedig nem akarom visszautasítani. Plusz még jól esne vele beszélgetni.
Ő olyan nyílt és őszinte, lefogadom, hogy bármiről képes tabuk nélkül beszélni. Pont a szöges ellentétem, pont olyan ember, akiről nem gondoltam volna, hogy valaha is megtalálnám a közös hangot, de ez hamarabb megtörtént, mint bárki mással.
A külső pedig valóban megtévesztő, mert Jungkook egy igazán kedves és törődő fiú. Arról nem is beszélve, milyen romantikus. Folyton rejtett utalásokat tesz, amiket sorra megmosolygok és amikor csak tud elenged egy bókot. Már nagyon rég nem éreztette velem senki, hogy tetszenék neki és hogy érdeklődik irántam, így szinte el is felejtettem, milyen jó érzés. A szívem egész hazaút alatt dübörög a mellkasomban és Jungkook mellett valóban úgy érzem, mintha lebegnék. A lépteimnek nincs súlya, mint általában, mikor úgy vonszolom haza magam. Bárcsak minden nap vele mehetnék haza!

Most épp a kedvenc filmjeiről beszél, én pedig érdeklődve hallgatom minden szavát. Igaz, hogy tényleg leginkább csak horrort néz, amit én nem bírok, azért a történelmi drámákat is szereti. Ebben viszont hasonlítunk. Van egy film, ami különösen közel áll hozzám ezen a téren. Bár az egész egy kitaláció, egyszerűen imádom.
- Ismered a Szerelmünk lapjait? Tudom, lehetetlenül nyálas, de az egyik kedvenc filmem- vallom be, de már annyira nem tartok Jungkook reakciójától. Tudom, hogy úgysem mondana semmi bántót.
- Gáz, ha benne van a top tízben?- fordul felém, mire csak megrázom a fejem. Nekem ugyan nem gáz, sőt örülök is, hogy nemcsak, hogy ismeri, de még szereti is. Legalább van kivel beszélnem róla.
- Egyáltalán nem. Szerintem egy nagyon szép film. Sose bírom ki könnyek nélkül. Noah kitartása és szerelme olyan mély és csodálatos!
Vagyok teljesen őszinte, de nem lennék ilyen nyílt, ha nem oldódtam volna fel a közelében. Mellette biztonságban érzem magam.
- Igen, tényleg. Nem sok ember tenné meg ugyanazt a szerelméért. Tovább lépni mindig sokkal egyszerűbb.
- Igen, az- bólogatok bőszen, ennél boldogabb pedig nem is lehetnék. Jungkook tényleg érti, amit mondok.
- De én nem ilyen vagyok. Nem szeretek feladni dolgokat, még akkor sem, ha vesztésre állok. És ezért általában mindent megszerzek, amit akarok- mondja, ezért pedig még jobban csodálom. Szeretem az ilyen céltudatos és kitartó embereket, mert én is ilyen vagyok. Nem hiába táncolok még azóta is. Persze eszembe jutott, hogy abbahagyjam, de aztán erőt vettem magamon és azt gondoltam, nem dobhatom el a jövőt, amiért egészen idáig küzdöttem pár rossz indulatú gyerek miatt, hogy életem hátralévő részében boldogtalan legyek és valami olyasmit csináljak, amit egyáltalán nem szeretek.
- Ez egy jó tulajdonság. Bárki bármit mond.
- Ebben egyetértünk- villant rám hódító mosolyt. Ez nekem is az egyik gyengepontommá vált. Aranyos, hogy ilyenkor olyan, mint egy nyuszi az előtűnő fogai miatt. És még ez is jól áll neki, hiába néz ki úgy, mint egy igazi rossz fiú. - Egyszer megnézhetnénk együtt a filmet.
- Jó ötlet!- virulok fel. Legszívesebben most azonnal sort kerítenék erre a közös mozizásra, de nem akarok túl nyomulós lenni vagy ilyesmi.
- Akkor máris van egy csomó programunk. Kiállítás, kardió, mozi...
- Csak be tudjuk őket szorítani- jegyzem meg, hisz mindkettőnknek nagyon más lehet az időbeosztása. Legalábbis abban biztos vagyok, hogy Jungkooknak közel sincs annyi próbája hétköznap, mint nekem. Általában mire hazaérek azt se tudom, hol áll a fejem.
- Én hétvégén és délutánonként mindig ráérek- mondja Jungkook lelkesen, amin mosolyognom kell. Egyszerűen jól esik, hogy ilyen egyértelműen kinyilvánítja, hogy velem akar lenni.
- Jó neked- bököm oldalba, mielőtt még akár átgondolhatnám, ide illő-e ez a mozdulat, ami csak azt bizonyítja, hogy egyre jobban érzem magam vele. - Nekem délután általában tánc óráim vannak. De ha meg nem, akkor előkészítőkön ülök. Hétköznap mindig csak este esek haza- ismertetem meg vele az átlagos napirendem, mire csak kiguvadt szemekkel szugerál. Talán épp azon filózik, hogy vagyok még egyáltalán életben. A válasz viszonylag egyszerű: kávé. Plusz egy idő után megszokja az ember.
- Úristen! Ez egy mókuskerék! Hogy bírod?
- Már megszoktam- vonom meg a vállam. - De hétvégén én is ráérek.
Pár órácskára legalábbis biztosan.
- Hát akkor kénytelenek leszünk abba sűríteni mindent. Már, ha neked sincs ellenedre- teszi hozzá, majd kuncogni kezd, mikor határozottan megrázom a fejem.
- Szerintem először rendezzük meg a kiállítást, hogy jól lakjon mindkettőnk kíváncsisága- hozakodom elő az ötlettel, hiszen én már most alig bírok magammal. Jungkook nagyon szépen rajzol és nagyon kíváncsi vagyok a többi munkájára is.
- Oké. A kiállítás helyszíne?
Ezen el kell gondolkodnom. Az én rajzaim és festményeim túl nagyok, hogy egyszerre hurcolásszam őket ide oda, úgyhogy nincs sok választásunk.
- Mondjuk lehetne nálam. Mármint ha mindent látni akarsz.
- Még szép- bólogat bőszen. Ez megintcsak nagyon édes tőle. Kár, hogy megérkeztünk haza, mert még beszélgettem volna vele. De már késő van és anya lehet már így is tűkön ül, hogy megjelenjek, hiába tudja kivel és hol vagyok.
- Itt lakom- mutatok a takaros kis házra, amiben anyával élünk. Nem nagy szám, de nekem nagyon tetszik és nem cserélném el semmiért sem. Anya is így van vele, mert bár megengedhetnénk magunknak, hogy nagyobb és szebb házat vegyünk, nekünk ez tökéletesen megfelel. Jungkooknak is tetszik, viszont csak egy elismerő pillantást vet rá. Figyelmét inkább nekem szenteli.
- Akkor hát eljött a búcsú ideje- mondja és sajnos igaza van.
- Igen, attól tartok- helyeselek és nem is tudom, mit kéne tennem. Ilyen helyzetbe még sose kerültem, úgyhogy csak pislogok, hisz ezt az egyszerű mozdulatot egész biztosan nem tudom elvéteni.
Jungkook is visszapislog rám, majd tesz felém egy lépést, mire a szívem kihagy egy ütemet.
- Hát... én nagyon jól éreztem magam. Remélem, te is- mondja végig szemezve velem, így én csak bólogatni vagyok képes. Ha nem forrtak volna a torkomra a szavak, elmondanám neki, hogy már rég élveztem ennyire a hétvégét és hogy ezért nagyon hálás vagyok neki. - Ugye megengeded?- kérdezi, mire egy újabb bólintás a válaszom. Hogy mire gondolt? Fogalmam sincs, de nem is lényeges, bármit megengednék neki.