Fetish /Jikook ff./

13.rész

Jeon Jeongguk

Az este elején még esküszöm nem ez volt a szándékom. Délután még csak egy ártatlan randiban gondolkodtam. Ki akartam Jimint kapcsolni egy kicsit, miután egész héten túl hajtotta magát. De aztán... A hiba talán ott csúszott be, hogy nem jutott időm kiverni és felhúzva indultam el otthonról. Akkor ez nem számított, csak látni akartam őt. De már késő. Hagytam, hogy ellepje elmémet a vágy sűrű köde és nincs visszaút.

Szinte ájultra csókoltam a motoromon, amikor másodjára is kiprovokált. Pedig meg akartam várni, míg egy kevésbé népes helyre érjünk, meg addigra még talán le is nyugodtam volna és Jiminie első csókja akkor épp olyan gyengéd lett volna, mint amilyet ő megérdemel. Viszont ez elúszott. Jiminie ajkait ugyanis úgy habzsoltam, mint az egyik legkedvencebb édességemet és szinte semmit sem hagytam belőle, csak egy kipirult rongybabát. Az első másodpercekben, amikor megéreztem az ízét totál elvesztettem a fejem. Olyan hévvel csókoltam, hogy szegényem egy idő után már képtelen volt viszonozni és csak hagyta, hogy felfaljam. Én pedig egyáltalán nem zavartattam magam. Csak akkor húzódtam el tőle, amikor úgy éreztem, én sem bírom tovább szusszal.

Jiminnek viszont határozottan tetszett mohó csókom. Ha nem így lenne, nem tartanánk épp a szobája felé. Az ő ötlete volt, hogy jöjjünk ide, mert az anyukája még nem ért haza és így az égvilágon senki sem zavarhat minket. Az ágya most letakarítva, így kényelmesen elférünk mindketten, miközben felfedezem Jimin gyenge pontjait. Velem szemben ül, tisztes távolságban, kíváncsi mohóságtól csillogó szembogarait rám függeszti, így akkor is értem, mit akar, hogy nem szól semmit.

Lassan közelebb hajolok hozzá, direkt csakhogy lássam ahogy szemhéjai megereszkednek a vágytól, hogy érezze a csókom. Csokoládé barna szempárjával az én szemeim és ajkaim közt cikázik míg izgatottan kap levegő után. Amikor megkegyelmezek neki felsóhajt és puha párnáit azonnal szinkronba hozza az enyémekkel és annyira nem is ügyetlen. Tökéletes.
Csinos kis szája után selymes arcbőrére hintek apró pillangó puszikat, mire Jimin kacagni kezd és gyengéd ujjaival beletúr loboncomba. Annyira édes! Egy mosolygós csók után pedig veszem a bátorságot és lejjebb haladok kecses nyakára. Puha és illatos bőrét kiéhezetten csókolgatom, és bevallom, többre is képes lennék, de nem merem megjelölni. Hiszen mégiscsak ez az első este, hogy idáig jutottunk. Neki ez még lehet, túl sok lenne.
- Jungkook...- nyöszörgi nagy nehezen ajkaim miatt, mire egy rövid másodpercre leállok és felnézek rá.
- Igen, szépségem?
- E-ez túl sok- feleli dadogva, ami eszméletlenül édes tőle. Mondandója azonban megállásra késztet.
- Nem élvezed?- kérdezem előre kételkedve a válaszában. Míg feleletén rágódik újra húsos ajkaihoz hajolok és egy apró csókot nyomok rá. Tettemre felsóhajt és kis kezével a derekán pihenő karomra simít.
- Nem akarok hazudni. Viszont... Anya akármikor visszatérhet és nem akarom, hogy ránk nyisson így. Ugye megérted?
- Persze! Nem megyek tovább- ígérem meg, holott ez minden vágyam. Jimin aggodalma viszont jogos. És sem akarom, hogy az anyja ránk nyisson, miközben a fiát kényeztetem. Szerintem még azt se tudja, hogy mi ketten találkozgatunk.
- Köszönöm!- mosolyog rám hálásan és az én legnagyobb meglepetésemre a karjaimba kuckózza magát. - Azért ez még belefér. Már úgyis sejt valamit.
- Oh, vagy úgy! Na és honnan tudod?
- Ki fogsz akadni, ha elmondom- motyogja leszegve buksiját.
- Nem hinném.
Jiminre sose tudnék kiakadni.
- Hát... Az első randinkon meglátta, ahogy a ház előtt ölelkeztünk. És hát hamar összerakta a képet- vallja be, ami nem is olyan szörnyű, mint ahogy azt ő beállította. Megesik az ilyesmi. Lefogadom, hogy az én anyám is leskelődött már utánam, mikor hazavittem valakit. Nekik ez tök természetes. Az én anyám még akkor sem zavartatta magát, amikor egymásnak estünk a szobámban. A csaj már éppen a nadrágomat húzta volna le rólam, amikor is benyitott, hogy a kutyámat sürgősen ki kell engednem. Persze ő nem ért volna rá... Mindegy, azután sosem nálunk csináltuk, hanem a lánynál.
Ezt a személyes példát viszont nem osztanám meg Jiminnel. Nem akarom, hogy féltékenykedjen.
- Nem hibáztathatod. Az anyák már csak ilyenek.
- Pláne, hogy nekem te vagy az első. Ha tudná, hogy találkozgatunk, sosem lenne nyugtom- kuncog. Úgy játszadozik a pulcsimmal, mint egy kisgyerek, aki először lát ilyesmit. Még egyik exem sem volt ilyen imádnivaló. De ma egy egészen új oldalát is megismertem. A kéjsóvár énjét, aki olyan elszántan nézett a szemeimbe a kori pályán, hogy kis híján tényleg elvesztettem a fejem. Aztán hallottam, hogy valaki lebuziz minket és gyorsan elhúztam a csíkot.
- Mégis megkockáztattad.
- Kettesben akarok lenni veled. Szerintem megéri a kockázatot- simítja meg gyengéden a karom, ami úgy látom, az ő sajátos szeretet nyelve. - Anya egyébként is kedvel téged. Azt mondta, kedves és tisztelettudó vagy.
- Ez változó- szúrom közbe, mire Jimin felnevet. - De én is bírom anyukád. Biztos tőle örökölted a természeted.
- Talán igazad van. De minden másban apára ütöttem. Ő is ilyen alacsony volt, mint én- mondja és fel se tűnik neki, hogy múlt időben beszél róla. Ha nem tudnám, mi történt, most visszakérdeznék, de így nem szólok semmit. - Vele már nem fogsz találkozni. Hat évvel ezelőtt meghalt hasnyálmirigy rákban- mondja megtörten. Az eddigi jókedvének nyoma veszett, látszik rajta, hogy valóban nem lépett még túl ezen a tragédián. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megnyílik nekem erről, de örülök, hogy így tett és nem hagyom, hogy egyedül érezze magát. Karjaimmal egyenesen magamhoz forrasztom kicsi és sebezhető lényét és elmondom, ami már azóta nyomja a szívem, hogy anya elszólta magát nekem:
- Nagyon sajnálom! El sem tudom képzelni, hogy ez milyen nehéz lehet. Annyira nagyon erős vagy, csibe! Lefogadom, hogy nagyon büszke lenne rád, ha látná, mi mindent elértél.
- Köszönöm! Nagyon nehéz nélküle. Még azóta se tudtam megszokni, hogy nincs velünk. Nincs olyan nap, hogy ne gondoljak bele, mi lenne, ha még mindig élne- önti ki nekem a lelkét, úgy bízva bennem, mintha évek óta ismernénk egymást.
- A világ tényleg elcseszett. De ha ez valamennyi vigaszt jelent, én itt vagyok neked. Bármikor beszélhetsz róla, ha akarsz- tudatom vele, mire arcára visszaköltözik az az általam olyannyira imádott mosolya.
- Köszönöm! Ez nagyon sokat jelent nekem- mondja belebújva ölelésembe. Olyan tökéletesen illik a karjaimba, mintha ide teremtették volna.
- Semmiség, csibe! Te is nagyon sokat jelentesz nekem- ismerem be lopva tőle egy újabb csókot. Egyre bátrabban viszonozza őket és egyre ügyesebb is. Gyorsan tanul. Ez jó, már csak sokat kell gyakorolni. Ez részemről nem probléma. Nagyon szívesen szánom rá az időm a fejlesztésére. Hosszú másodpercekig ízlelgetem ajkait, kiélvezve minden pillanatot. Aztán megcsörren az a retkes telefon. Természetesen a legjobbkor tudnak keresni.
- Bocs, egy perc!- válok el tőle. -Ki az?- szólok bele a kagylóba kissé mogorvábban, mint azt terveztem.
- Én, te barom!- felel Mingyu ugyanolyan tapló módon. - Ide kell jönnöd.
- Mi? Hova és miért?
Nem megyek én sehova. Jimin épp most nyílt meg előttem, nem léphetnek le azonnal.
- A Rumban vagyunk és Hongjoong seggét épp most készülnek szétrúgni. Egy egész csapat, ketten nem bírunk el velük Sehunnal- vázolja fel nekem világosan a helyzetet, mire magamban káromkodom egy cifrát. Vajon mit csinálhatott már megint az a szerencsétlen? Ha jól sejtem, rossz csajba állt bele és most nekünk kell kihúznunk a szarból. Legszívesebben nemet mondanék és visszatérnék Jimin ajkaihoz, de tudom, ha nem megyek oda, nem csak Hongjoongot, de Mingyut is laposra verhetik, ezt pedig nem hagyhatom. Mégiscsak ő a legjobb barátom. Sose bocsátanám meg, ha cserben hagynám és miattam kerülne kórházba.
- Máris ott vagyok. Addig próbáljátok meg visszatartani őket!- tanácsolom jobb híján, majd le is rakom, hogy eltudjak indulni. - Sajnálom, de az egyik hülye haverom bajba került és ha nem megyek oda, szétverik a fejét- világosítom fel Jimint, aki ezt hallva csak tátogni tud. - Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Van már ilyenekben gyakorlatom.
- Ne-nem mehetek veled? Jobban érezném magam.
Én viszont nem. A Rum egy veszélyes hely a Jimin félék számára. Nem akarok még miatta is idegeskedni.
- Maradj csak, nem lesz semmi baj! Gyors leszek. Aztán visszajöhetek, ha szeretnéd.
- Persze, hogy szeretném!- vágja rá azonnal, mire nevetnem kell. Legszívesebben el se mennék, de szorít az idő.
- Jól van. Hamarosan jövök- ígérem meg, majd egy utolsó csók után levágtatok a lépcsőn. Gyorsan magamra kapom a bakancsom és a dzsekim, majd a motorra pattanva gázt adok. Késő van, az utakon alig vannak és a piros lámpákat is elkerülöm, így rekord idő alatt érek a helyre, ahol már jól ismernek, így egy biccentés után bent is vagyok. A helyen uralkodó hering parti miatt viszont sehol sem látom a haverjaimat, ezért csörgetni kezdem Mingyut. Remélem, nem késtem el.
- Hol vagytok?- kérdezem, amint felvette.
- Az erkélyen. Siess, mert már kapott pár maflást- mondja, mire rohanni is kezdek a lépcső felé. Nem félek fellökni senkit, hiszen ez az egyetlen módja, hogy feljussak. Felérve nem kell sokáig keresgélnem, hiszen a tömeg egyértelműen a tudtomra adja, hol a balhé.
- Félre!- lököm félre a sok részeg barmot, akiknek ez a piti jelenet jelenti a szórakozást. Minél beljebb török, annál tisztábban hallom az őrjöngést. A kör közepére érve pedig meg is pillantom a kis csipet csapatot. Mingyu és Sehun tisztes távolságból próbálnak tárgyalni, ahogy látom nem sok sikerrel, mert az arc, aki a karmaiban tartja Hongjoongot egyáltalán nem tűnik nyugodtnak. Nem sokkal magasabb csak nálam, bár az tény, hogy jól ki van gyúrva. De nem ijedek meg. Ha azt látnák rajtam, hogy rémült vagyok, én lennék a következő áldozat.
- Héj! Mi történik?- vonom kérdőre őket, mire az izmos fazon indulatosan Hongjoong felé biccent, aki már mozdulni sem tud. Baszki, tényleg elkéstem.
- Megfogta a csajom mellét! Perverz állat!- üti gyomron, mire szerencsétlen azonnal a földön landol.
- Basszus... Haver, ez a Rum. Ha ennyire véded a csajod, vidd máshová- mondom, ami szintén nincs ínyére és elindul felém a bandájával együtt.
- Te csak ne mondd meg, hova vigyem a csajom, világos? Annak a sutyeráknak kellene magánál tartania a kezét. De erről gondoskodom- vigyorodik el vészjóslóan, mire még azelőtt behúzok neki, hogy megfordulna eltörni Hongjoong kezét. Ütésemre a feje félrebicsaklik, de gyorsan magához tér és vissza is ütne, én viszont elhajolok és meglepetésszerűen gyomron térdelem. Ekkor pedig kitör az apokalipszis. A srác testőreit lerohanják Mingyuék, hogy védjék a bőröm és nekem csak ez a szemét maradjon, aki ugyanúgy szenved a földön, mint a barátom pár lábbal mögötte. Letérdelek elé és megmarkolva ingjének gallérját kényszerítem, hogy rám nézzen.
- Mondd a haverjaidnak, hogy hagyják abba!- parancsolok rá, ő pedig nagyot nyelve azonnal engedelmeskedik is. Gyorsan be lett csicskítva. Azt hittem, nehezebb dolgom lesz. De ezek szerint csak látszatra kemény.
- Jó fiú! Most pedig figyelj rám! Nem a haverom volt az egyetlen, aki letapizta a barátnődet, úgyhogy ha tényleg szereted, akkor most mind a ketten le léptek- tanácsolom újra, ezúttal pedig mintha fontolóra venné a dolgot.
- Jó, elmegyünk- adja meg magát, ezért hagyom feltápászkodni. Azért még készenlétben állok, ha mégis újra támadna, de tényleg meghátrál a testőrségével együtt, akik sokkal több ütést kaptak be, mint Mingyuék. Nyikhaj banda.
Figyelem, hogyan ragadja meg barátnője kezét, akit történetesen ismerek is. Soyeon. Így már minden világos és nem a csajt sajnálom, hanem ezt a srácot. Szegény pára nem tudhatja, hogy a barátnője az egyik legnagyobb kurva a környéken. Biztos vagyok benne, hogy nem Hongjoong volt az egyetlen, akinek hagyta, hogy tapizzák, de nyilván egy önző ribanc és ezt sose ismerné be.

A jelenet után az egyik közeli kanapéra nyaláboljuk Hongjoongot, aki az ütések hatására alig van magánál.
- Most mi a faszt csináljunk? Hívjuk a mentőket?- pánikol Sehun, de szerencsére Mingyu még azelőtt lebaszná, hogy én tenném.
- Persze! Hogy aztán mind vele bukjunk! Ne legyél már ilyen hülye! Hívunk neki egy taxit, te meg haza viszed- jelenti ki, figyelmen kívül hagyva Sehun látványos nemtetszését. Ilyenkor bezzeg nem olyan jó haverok.
- Fasza ötlet!- értek egyet, csakhogy tovább szívjam a vérét. De azért amíg Mingyu ide hívja a taxit itt maradok, hogy majd segítsek kivinni a félholtat. A vállunkon cipeljük le a lépcsőn, majd át a parkolón a taxiig, de onnantól Sehunra bízzuk, aki szájhúzva ül be mellé és köszönésképp beint nekünk.
- Nektek is jó utat!- integet vissza Mingyu, mint egy középkorú anyuka az osztálykirándulásra induló gyerekeinek. Csak nevetni tudok rajta.

Miután a taxi elhajtott felém fordul és megveregeti a vállam.
- Kösz, hogy ide rohantál! Jól van az öklöd?
- Túlélem- vonom meg a vállam. Már nem is érzem, hogy bevertem valakinek. Max másnapra kicsit lila lesz.
- Na és iszol valamit?- kérdi Mingyu, mielőtt a motorhoz érnénk és elhúzhatnék.
- Most nem. Megígértem Jiminnek, hogy vissza megyek hozzá, ha vége a balhénak- koptatom le, mire csak nevet.
- Na ne már! Úgy futsz hozzá, mint egy pincsi kutya. Csak egy ital! Én állom. Aztán mehetsz Isten hírével- folytatja, én pedig bár elhatároztam, hogy nem maradok, Mingyut sem akarom megbántani, hogy Jimint választom helyette. Egy piába pedig nem halok bele. Mínusz két perc. Jimin addig nem megy sehová, Mingyu meg nem sértődik be.
- Na jó. De csak egy!- nyomatékosítom, mire az arca felragyog és lelkesen magához von.
- Így is van!

Egy, megérett a meggy. Újabb csúszás, de ennek a vége valahogy eltűnt és újra kellett írnom. Nvm.

Örömmel látom, hogy tetszik nektek a sztori és hogy azért elég sok olvasója van, remélem ez csak nő majd a jövőben xd

Köszi, hogy elolvastad! ❤️❤️❤️