Fetish /Jikook ff./

7.rész

Jeon Jeongguk

Mindig is imádtam sötétben hasítani az utakon, de arra nem is gondoltam, hogy a megfelelő emberrel a hátam mögött sokkal jobb lehet. Ahogy Jiminie pici mancsa átkarolja a derekam felmelegít az egyébként hideg estén. Remélem, ő is ugyanannyira élvezi ezt, mint én. Bár gondolom igen. Ha nem érezné itt fent jól magát, akkor már szólt volna.

Az egyik piros lámpánál viszont nem bírok parancsolni a kezeimnek és azok Jiminie pici mancsaira találnak. Talán ez túl sok. Lehet, neki nem jön be ez a gyors tempó. De mégis viszonozza a gesztusom, amitől hosszú idő után először támadnak pillangóim. A sisak alatt boldogan elmosolyodom a sikerem miatt és kisfiúsan ki is pirulok. Nevetséges. De egyben imádom is, hogy Jimin ilyen hatással van rám.
Céltudatosan az egyik kedvenc helyemre viszem a városban, amitől tudom, hogy le fog esni az álla. Én először véletlen keveredtem oda, de aztán megfogott ott az atmoszféra.

Leszállok a motorról és segítőkészen Jimint is leemelem róla. Nem várja meg, hogy levegyem róla a sisakot, ami kár, de nem teszem szóvá. A szabad levegőn megszívja magát, majd kifújja a levegőt. Lehelete látszik az esti mínuszban, almácskái viszont vörösen izzanak.
- Na hogy tetszett?
- Imádtam!- vágja rá azonnal. Olyan boldognak látszik most, hogy madarat lehetne vele fogatni. Lenyűgöző. Bár a mögötte húzódó park milliókból épült, ő egy egyszerű mosollyal túl ragyogja azt. Az ember le se tudja venni róla a szemét.
- Ennek örülök. Ez az egyik kedvenc parkom. Tök nyugis, szeretek itt sétálgatni. Szerintem neked is bejönne.
- Igazad van, nagyon tetszik- bólogat őszintén, én pedig erre veszem a bátorságot, hogy megtegyem, amit már a múlt alkalommal is akartam.
- Sétálunk egyet?- teszem fel a kérdést, tenyeremet pedig várakozón elé csúsztatom. Arra számítok, hogy elutasít, de meglepően hamar beleegyezik a dologba, én pedig szinte lebegek a boldogságtól.
Keze olyan apró, hogy szinte elveszik az én markomban. A kutyámnak nagyobb mancsa van. Bár egy dobberman, ez akkor is meglepő.
- Hű! De kicsi kezed van!- adok hangot döbbenetemnek.
- Inkább csak méretarányos.
- Igaz is- értek egyet vele, hiszen az igaz, hogy maga a fiú is egy törpe. De legalább egy nagyon vonzó törpe. - A táncban előny vagy hátrány ilyen kicsinek lenni?- kérdezem kíváncsian, mire elgondolkozik.
- Is is. Most például egy új koreográfiát tanulok be, és van egy rész benne, az elején, ahol így kell csinálnom a padlón fekve.
Magyarázza nagy beleéléssel, szabad kezével pedig egy gúlát formáz a levegőben. Mikor megbizonyosodott róla, hogy értem, folytatja a mesélést.
- Na itt nem ér le a kis ujjam. Nagyon zavaró és kínos is- fejezi be, ez pedig annyira abszurd és vicces, hogy képtelen vagyok megállni nevetés nélkül. Hogy lehet valaki ilyen édes?
- Hát ez... egy igazán nem mindennapi probléma.
Szerintem tényleg csak nagyon kevesen szenvednek ettől.
- Tényleg nem- ért egyet velem egy halvány mosollyal szép arcán.
- De lefogadom, hogy gyönyörűen táncolsz, még az ilyesmi nehézségek ellenére is- teszem hozzá, mire elpirul, tekintetét pedig inkább az égre emeli, ami így még rózsásabbra festi őt. Így aztán már tényleg olyan, mint valami angyal. 
Miután kibámészkodtam magam én is megszemlélem a rózsaszín eget. Furcsa, mert mostanában inkább szürke volt az ég. Persze hülyeség, de lehet az univerzum így próbál még közelebb hozni minket egymáshoz. Hiszen mi romantikusabb van annál, ha a rózsaszínben fürdő égbolt alatt sétálsz a szíved választottjával? Az ismerkedős fázisban nem sok minden előzi ezt meg.
- Szereted a rózsaszínt?- fordulok felé kíváncsian, bár a választ már előre tudom. Egészen biztosan igen lesz a válasza, hiszen az ajkait is pinkre festi. Azokat a dús és finomnak ígérkező húspárnákat. Komolyan nem hiszem el, hogy senki sem csábult el nekik előttem. Mármint ebben nem lehetek száz százalékig biztos, de amilyen szűziesen viselkedik, arra következtetek, hogy még nem volt előttem kapcsolata.
- I-igen- feleli kissé dadogva. - Na és te?
- Magamon nem.
Rajta viszont annál inkább.