Fetish /Jikook ff./

14.rész

Park Jimin

Szorongva pillantok Jungkook után és legszívesebben utána mennék vagy visszatartanám, de tudom, hogy ehhez nincs jogom. A barátairól van szó, ő csak teszi, amit tennie kell.

Az ajkaim még azóta is bizseregnek a csókjaitól, amik végérvényesen belebolondítottak. Talán hülyeség, de így van. Ha csak rá gondolok, pillangók százai kezdenek el verdesni a gyomromban. Remélem, hamar visszatér hozzám, épségben és újra belesüllyedhetek az ölelésébe.
El se mozdulok az ablakomtól, de anya hamarabb megérkezik, mint Jungkook. Nevetgélve cseveg valakivel telefonon, ami megmosolyogtat még egy ilyen feszült helyzetben is, mint amilyen ez. Biztos az egyik barátnőjével fecseg.
Le kellene mennem hozzá. Legalább addig sem aggódom túlságosan Jungkookért. Halkan osonok le a konyhába, ahol anya neki is állna vacsorát csinálni. A telefonját továbbra is a vállához préselve pakolgatja a hozzávalókat késő este, így eszembe juttatva, hogy egyébként még én se ettem egy falatot sem. Más esetben ilyenkorra farkaséhes vagyok, de most talán Jungkook csókjai megszűntették az éhségem. De ha még éhes is lennék, nem lenne helyes hagyni, hogy anya ilyenkor főzzön rám.
- Szia!- tátogom némán, nehogy megzavarjam a telefonbeszélgetését, mire egyszerre meglepetté válik.
- Oh, szia! Most le kell tennem, itt van Jimin. Majd később beszélünk! Szia!- teszi le a telefont, hogy csak velem foglalkozzon. - Olyan nagy volt a csönd. Azt hittem, még nem értél haza.
- De, csak tanultam fent. Na és te? Hol voltál?- kíváncsiskodok mellé sétálva.
- Sejeonggal vacsoráztam. De próbáltam sietni, hogy te se maradj éhen- kacsint rám, majd tesz felém egy nagy lépést és anyukásan a karjaiba zár, mire a többi alkalommal ellentétben szorongás jár át. Mi van, ha megérzi rajtam Jungkook illatát? Azt képtelen lennék kimagyarázni.
- Nem kellett volna. Eszek instant levest, te csak pihenj!- tolom el magamtól finoman, hogy le ne bukjak hirtelenségemmel.
- Ne szórakozz! Nem fáradtság!
- Akkor sem akarom, hogy ilyen későn főzőcskézz. Mi lenne, ha míg én megcsinálnám az instant levest, te vennél egy fürdőt? Aztán társasozhatnánk- ajánlom fel, ami lehet nem a legjobb ötlet, tekintve, hogy Jungkook akármikor visszajöhet. Mindegy, visszaszívni már nem tudom.
- Jól hangzik. Meggyőztél- adja be a derekát, de azért mielőtt magamra hagyna a lelkemre köti, hogy vigyázzak. Mintha olyan veszélyes lenne elkészíteni egy instant levest. Ennyi még nekem is megy.

Míg szorgoskodom pedig motorzúgásra hegyezem a fülem. Jungkook lassan már egy órája elment, kezdek érte aggódni. Fel kéne hívnom? Legszívesebben ezt tenném, de félek, tolakodónak érezné, ha keresném. Így nem marad más, mint a szorongás.
A gyomromat szorongató érzés miatt el is megy az étvágyam, így csak a fele levest tudom megenni, aztán visszaköltözök az ablakhoz, hátha így hamarabb megérkezik. Sasolás közben szörnyűbbnél szörnyűbb gondolatok szivárognak a fejembe. Mi van ha kiütötték és most eszméletlenül fekszik valahol? Ha balesetet szenvedett? Vagy... ha elcsábította ott valaki? Oh, Istenem, ebbe beleőrülök! Sokkal idegesebb vagyok miatta, mint a meghallgatás miatt, pedig amiatt is eszem a kefét rendesen. Bárcsak vele mentem volna! Akkor legalább nem lennék ilyen tudatlan.

Anya előtt azonban próbálok nyugodtnak látszani. Még ha el is mondanám neki, hogy Jungkook itt volt, azt nem szívesen kötném az orrára, hogy elugrott megverekedni az egyik barátjáért és most ezért rágnám le legszívesebben tövig a körmöm. Akkor ő is aggódna. Sőt mi több, többé nem nézné jó szemmel, hogy vele vagyok. Pedig én mindezek ellenére vonzódom hozzá. Ez nem is kérdés. Annyira, hogy gondolkodás nélkül neki adtam az első csókom, ami ennél jobb nem is lehetett volna. Tudom, hogy jól döntöttem és nem fogom később megbánni. Még többre is képes lennék. Ha eljön majd az idő nyugodt lelkiismerettel adom neki magam mindenestül, mert tudom, hogy jól bánna velem. Na jó, ez nem biztos, hogy a legjobb kifejezés. De abban biztos vagyok, hogy úgy bánna velem, hogy nem lenne okom panaszra. Csak jelenne már meg végre!