Fetish /Jikook ff./

6.rész

Park Jimin

Sose játszottam a nehezen kaphatót, egyszerűen csak nehezen nyíltam meg az embereknek. Időbe telt, míg feloldódtam melletük annyira, hogy önmagam mertem lenni és keresni kezdtem a társaságukat. Jungkook viszont teljesen más. Talán a személyisége miatt vagy mert vonzó, de képtelen vagyok kéretni magam akárcsak büszkeségből is. Hiába hogy Taemin szerint ezt kéne tennem, nem engedem beleszólni. Ez az én szívügyem. És se mondtam meg annak idején, milyen tempóban ismerkedjenek Minhoval. Tanácsokat adtam, amikor szüksége volt rá, de egyébként csak szemlélődő voltam. Jó, hogy többé már nem csak ez jut nekem.

Míg Jungkookra várok a suli parkolójában az izgalomtól mindenem reszket. De ez nem az a rossz fajta reszketés, mint mikor kiállsz az osztály elé felelni. Ez megmelengeti a szívem és pírt csal az arcomra. Próbáltam melegen, de azért valamennyire csinosan is felöltözni. A sminkemmel és a hajammal is hosszú perceket töltöttem a tükör előtt, úgyhogy remélem, tetszeni fogok majd neki. Ő egész biztosan lélegzetelállítóan fog megjelenni. Titkon remélem, pont úgy ahogy a képein is szerepel.

Mikor a távolból motor zúgását hallom, a szívem kihagy egy ütemet, majd extra gyors dübörgésbe kezd. Mintha ki akarna ugrani a bordáim fogságából. Még sosem éreztem ilyesmit. Egyszerre hiperventillálni kezdek, mikor pedig meglátom bekanyarodni a hatalmas motrot, a gyomrom, mintha bukfencezne egyet. Jungkook egy hatalmas sisakkal a fején hajt elém, majd rutinosan leállítja ezt a szörnyet, ami úgy illik hozzá, akár egy cowboy-hoz a lova. Ez ő.
Egy pillanat alatt lepattan róla, majd kioldja a sisakja csatját és azonnal széles mosolyt villant rám. Képtelen vagyok elvonatkoztatni az alsó ajkában díszelgő piercingtől, de aztán beletúr dús hajába és csak arra az egy mozdulatra tudok fókuszálni. Nem fér a fejembe, hogy lehet ennyire dögös. Valóban az én szöges ellentétem. Vajon mit ehet rajtam?
- Szia!
- Szia!- viszonzom mosolyát, bakancsa miatt pedig kénytelen vagyok felemelnem a fejem, ha azt akarom, hogy tudja, nem a bőrdzsekijének örülök ennyire. Bár az is istenien áll rajta, ez tény.
- Gyönyörű vagy!- mondja és zavarba jönni sincs időm, mert egy édes plüss csibét nyújt elém. Gesztusára csak tátogni tudok. Egyszerre nevetséges és szívbe markoló, hogy már most egy ilyen ajándékkal készült nekem. Legszívesebben elbőgném magam, de nem akarom elrontani ezzel a pillanatot. Inkább veszem a bátorságot, hogy egy öleléssel megháláljam a kedvességét. Egyébként is vágytam arra, hogy a karjaiba vethessem magam, most pedig már legalább indokom is van rá.
- Köszönöm! Nagyon tetszik!- vallom be, míg szorítását élvezem körülöttem. Hihetetlen, mennyire hiányzott ez az interakció köztünk. Érdemes volt érte lemondani a mai előkészítőmet. Érzem, hogy Jungkook belefúrja arcát a hajamba, majd mintha óvatos puszit nyomna a fejem búbjára. Tettére újra bukfencezik egyet a gyomrom.
- Igazán nincs mit! Mikor megláttam, rögtön te jutottál eszembe- mondja, mire elkuncogom magam. Nem is kérdés, ezt az aranyos ajándékot örökre megőrzöm.
- Akarom tudni, hogy miért?
- Nem nagy cucc. Csak annyi, hogy egy kis csibére emlékeztetsz.
- A hajam miatt?- kérdezem felpillantva rá, ami így hogy még azóta is a karjaiban tart, sokkal belsőségesebbnek hat. És sokkal hátrébb kell hajtanom a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, amik ilyen közelségben különösen veszélyesek. Egy tized másodperc alatt elveszek átható tekintetében.
- Majdnem.
- Akkor passz- mondom, hisz így hogy ilyen közel van hozzám, képtelen vagyok gondolkozni. Feleletemre elmosolyodik, de nem mondja meg a konkrét választ. Legalábbis nem most.
- Egy kicsit később elárulom.
- Miért, mit tervezel?- kérdezem izgatottan, hiába hogy talán félnem kéne.
- Elviszlek várost nézni- feleli, majd elenged és a motor hosszú ülése alól egy másik sisakot húz elő. A kezembe nyomja, én pedig azonnal ismerkedni kezdek vele. Áthatolhatatlannak tűnik. Most tiltakoznom kéne, de valójában én semmi rosszat nem látok ebben. Bízom Jungkookban és tudom, hogy tudja vezetni ezt a hatalmas szörnyet. Na meg valójában mindig is kíváncsi voltam, milyen érzés motoron ülni. Jungkookra mosolygok, majd elé nyújtom a sisakot, mert nekem még nem volt dolgom ilyesmivel. Fogalmam sincs, hogyan kell feltenni, de ő mindenben a segítségemre van.
Ráhúzza a fejemre és be is csatolja, sőt még a motorra is segít felülni. Ezután elém ül, felteszi a saját sisakját és a kormányra helyezi kezeit. Szívem a torkomban dobog, ahogy arra várok, mikor indulunk el, miközben Jungkook derekát szorongatom. El sem hiszem, hogy ezt csinálom. A motor felzúg alattunk, mire megrezzenek és csak még jobban kapaszkodom belé.
- Indulhatunk?- kiáltja, csakhogy halljam a sisaktól, mire csak bólintok. Neki pedig csak ennyi kell és el is indítja a hatalmas motrot. Pikk pakk kihajt a parkolóból, majd már száguldunk is. Nagyon gyorsan megyünk, Jungkook mégis olyan hozzáértéssel kormányoz, hogy nem félek attól, hogy meghalunk. Fogalmam sincs, hova tartunk, csak figyelem a mellettünk elsuhanó épületeket és tájat. Úgy érzem magam, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna. Ahol nincsenek kötelességeim, gátlásaim, félelmeim és legfőképpen nincs az a súlyos lánc, ami megpróbál lehúzni. Nincs semmi más csak a száguldás és az előttem lévő. Az egyik piros lámpánál szembeszéltől hideg kezét az enyémre simítja, én pedig bátortalanul és paradicsom pirossá pirulva szorítom meg, hogy ha csak egy pillanatra is, de felmelegítsem.