Fetish /Jikook ff./

15.rész

Jeon Jeongguk

Reggel Jimin ágyában kelek, amit nem nagyon értek ébredésem első kótyagos pillanataiban, de nem is agyalok rajta sokat, hogyan kerülhettem ide, csak belefúrom az arcom illatos párnájába és mély levegőket veszek. Ő vajon hol van?
Alighogy felteszem magamnak a kérdést, nyitódik az ajtó. Azonnal felkapom a fejem, mikor pedig megpillantom Jimint, buja mosoly költözik az arcomra. Látszólag meglepi, hogy fent vagyok, árulja el nekem a mimikája.
- Jó reggelt!- cövekel az ajtóhoz cuki kis pizsijében.
- Jó reggelt!
- Jól vagy?- kérdezi, mire csak bólintok. Bár nem emlékszem, mikor kötöttem ki az ágyában, de majd' kicsattanok. Nem látszik? Ő az aki látszólag nincs jól. Mérgesnek tűnik és nem akar idejönni hozzám.
- Miért ne lennék?
- Mert tegnap sokat ittál. Nem is emlékszel?- kérdezi, nekem pedig végre leesik, miért ilyen távolságtartó.
Most, hogy mondja kezd derengeni valami. Emlékszem, hogy visszamentünk Mingyuval a Rumba és az első pia után további körökre hívott meg. Még táncoltam is. Csak akkor léptem le, amikor rá akart beszélni, hogy vigyünk el két csajt. Ahelyett, hogy azonnal visszajöttem volna. Jézusom, akkora seggfej vagyok!
- De- felelem és a szégyentől a kezeimbe temetem az arcom. Legszívesebben felképelném magam. Megérdemelném. Míg én az arcomat dörzsölöm érzem, hogy leül elém és a karomra fog, mintha meg akarna állítani.
- Aggódtam miattad- motyogja a karomat cirógatva picike ujjaival, mire a bűntudatom a tetőfokára hág. Hogy csinálhattam ilyet? - Részegen nem kellene motorra ülnöd. Eszméletlenül veszélyes.

Tudom, ezzel én is tisztában vagyok. Csak piásan ez pont nem érdekel.
- Tudom. És sajnálom, hogy megvárattalak! Hülyeség lenne a haveromra fogni, mert végülis én ittam meg amit kifizetett. Nem is értem, hogy mi ütött belém!
- E-engem nem zavar, ha jól érzed magad. Csak amiatt aggódtam, nehogy balesetet szenvedj. Ezért nem engedtelek haza- mondja, így pedig minden értelmet nyer. Jimin egy angyal. A legkevésbé sem érdemlem meg, hogy ilyen elnéző és kedves legyen hozzám. Ráadásul még őszintének is tűnik. Emiatt most csak még jobban belezúgtam.
- Egy angyal vagy. Remélem, tegnap este nem mondtam semmi hülyeséget.
Például azt, mennyire vágyom rá. Erre elpirul, én pedig rosszat sejtek. Vagyis nem bírtam befogni a szám.
- Csak annyit, hogy szerelmes vagy belém- vallja be lesütve szemeit. - És hogy ez részegít meg.
- Hát ez nem is olyan nagy hülyeség- mosolyodom el és megkísérlem közelebb húzni hozzám.
- Tényleg?- kérdezi hatalmas szemeket meresztve rám, mintha nem hinne a fülének. Pedig ez az igazság. Tegnap csak őszinte voltam hozzá.
- Tényleg. Teljesen beléd zúgtam- teszem hozzá, hogy meggyőzzem és ne higyje azt, hogy a levegőbe beszélek. Szavaimat hallva arca kipirul, ajkai pedig elnyílnak a meglepetéstől.
- Oh!- nyögi ki frappásan. Szegényem, biztosan új neki ez a helyzet. Vajon tegnap hogy reagált erre? Lehet, csak nevetett rajtam. De ez most más, mert tudja, hogy tökéletesen ura vagyok a szavaimnak és mindennek amit csinálok.
- De ez nem változtat semmin! Felesleges beparáznod- nyugtatom meg vékony kis karjára simítva.
- Még akkor sem, ha ez kölcsönös?
- Hát így már egy kicsit más a helyzet- ismerem be örülve a fejemnek, hogy Jimin viszonozza az érzéseim. - Ebben az esetben más a protokoll.
- Micsoda?- kérdez vissza buzgón és naivan. Megzabálom.
- Ebben az esetben illendő lenne megkérdeznem, lennél-e a párom.
- H-hát hogyha ez a protokoll.
- Lennél a párom?- teszem fel hát a protokoll szerint a kérdést, mire Jimin arcára olyan széles mosoly költözik, hogy szemei teljesen eltűnnek.
- Nagyon szívesen- feleli és ad egy édes puszit a számra. Legszívesebben visszahúznám magamhoz egy csókra, de ekkor kopogtatnak az ajtón, Jimin pedig olyan gyorsan húzza a fejemre a takarót, hogy csak lesek. Ő most rejteget engem?

Villámgyorsan kiugrik mellőlem és ahogy hallom az ajtóhoz siet, hogy kinyissa azt. Mindeközben én levegőt se merek merek venni. Most egy nagy kupac párnának kellene tűnnöm, ami meglepően ember alakú. Van ilyen.
- Jó reggelt!- hallom meg az anyukája hangját, ami ezerszer fülbarátabb ilyen kora reggel, mint az én anyámé.
- Jó reggelt!
- Ne haragudj, ha zavarlak! Csak elugrok bevásárolni és azt akartam kérdezni, hogy kérsz-e valamit.
- Nem, nem kérek semmit.
- Biztos? Tegnap este megettem a mochid. Bevallom. Hozzak neked másikat?
- Nem, nem kell. Vissza kéne vennem a nasikból- feleli Jimin, amivel nem értek egyet, de kussolnom kell. Tegnap este nyilván nem kötötte az anyukája orrára, hogy elszállásolja itt a részeg fejemet. Jól tette, mert akkor lehet visszafecsegte volna az enyémnek, hogy megint szétcsaptam magam. Mivel pedig motorral vagyok, az is világossá válna anya számára, hogy részegen vezettem. Ennek ő még kevésbé örülne, mint Jimin.
- Ha te mondod. Egy fél óra és érkezem. Te itt leszel?
- Persze. Miért ne lennék?
- Azt hittem, ma is randid van.
- Hát nem tudok róla. De az egészen biztos, hogy itt leszek, amikorra visszaérsz- feleli Jimin, ügyesebben hazudva, mint azt gondoltam. Tud ő, ha akar.
- Okéé. Csak felvetettem- mentegetőzik az anyukája, aki egyre rokonszenvesebb a szememben. Nem is értem, hogyan találhatták meg anyámmal a közös hangot. Ég és föld a két ember. Vagy lehet, ugyanaz velük a helyzet, mint Jiminnel és velem?
- Jó utat!- kívánja Jimin mézes mázas hangon, majd a hangokból ítélve becsukja az ajtót, ezért végre kifújom a benn tartott levegőt és kibújok a takaró alól, így szembe találom magam Jiminie vörös fejével. - Ez durva volt- nyögi ki azóta is az ajtónak támaszkodva.
- Volt már durvább is- szólom el magam én hülye, mire Jimin szemöldökei egészen a homloka közepéig szaladnak.
- Oh, igazán?- kérdezi keresztbe fonva maga előtt a kezeit. - Ennél durvább?
- Hagyjuk!- rázom a fejem, de már késő, mert Jimin hirtelen nagyon határozott lett.
- Nem, kíváncsi vagyok. Mondd csak! Más is bújtatott már el az anyja elől egy spicces éjszaka után?
- Neem, ilyesmi nem történt. Viszont maradjunk annyiban, hogy nálunk nagyon vigyázni kell majd. A te anyád tök diszkrét. Még kopog is meg minden. Az enyém olyan, mint egy tornádó.
- Héj! Ne is próbáld bemocskolni nekem az anyukád!
- De hát ez az igazság. Te még nem ismered.
- Szerintem meg igen. Legalábbis egy egész kicsit biztosan. Ha tényleg egy tornádó, ahogy azt állítod, akkor olyan lehet, mint te.
Ezen a kijelentésen nevetnem kell. Anya és én ennél különbözőbbek nem is lehetnénk. Ráadásul ő szinte mindent megvet és kritizál, amit csak csinálok. A motort, a tetkókat, a piercingeket, a filmezést, amit csinálni akarok. Ő úgy képzelte el, hogy apám nyomdokait követem majd, ami mint mondtam, nekem egy elrettentő példa volt, mintsem inspiráció. Apának ez viszont nem fáj annyira, mint anyának, aki jóformán csak egy háziasszony.
- Nem talált. Teljesen más, mint én. Ő ketrecben él és engem is bele akar kényszeríteni egybe.
- Gondolom sikertelenül- jegyzi meg Jimin és visszaül mellém az ágyra.
- Engem nem fog betörni.
Ezért is támogatja ennyire, hogy Jiminnel vagyok. Azt hiszi, neki sikerül majd. Nem is tudom...
Jimin felkuncog kijelentésemen és szelíden a kezemre simít.
- Az lehetetlen lenne. És nagy veszteség. A világban túl sok ugyanolyan, unalmas, törvénytisztelő ember él. Az olyanok, mint te színesítik be és teszik izgalmassá- mondja, szavai pedig simogatják az egóm. Ő tényleg elfogad. Sőt, már nagyon rég nem éreztem ilyen mértékű elfogadást és megértést.
- Kösz, csibe!- nyomok egy rövid csókot az ajkaira. Pont ezt kellett most hallanom.
- Csak az igazat mondom. Lehet, hogy csak feketét hordasz, de színesebb vagy, mint gondolnád. Most komolyan, szerinted kinek jutna eszébe lerajzolni egy csikket a csatornában úszni?
- Nem sok embernek- felelem vigyorogva. Az a rajz még azóta is az íróasztala felett van. Az ő portréja pedig az ablakom mellett. Esténként, amikor lehetetlennek tűnik elaludni, azt tanulmányozom, mint egy műkritikus. Megpróbálok a legapróbb ecsetvonások mögé látni és megérteni az apró részletek fontosságát, aztán a szerepüket az egészben. Közel sem unalmas esti elfoglaltság. Már két hete csinálom ezt és még aligha jutottam valamire, de nem adom fel. Hát gondolom, ez sem vall egy átlagos emberre. Inkább egy mániákusra.