Fetish /Jikook ff./

12.rész

Park Jimin

Péntek este még nagyban a cuccaimat pakolom össze a stúdió padlójáról egy újabb órákig tartó gyakorlás után. Az egész hetem így telt. Órák után ameddig csak lehetett bent maradtam és táncoltam, hogy minden mozdulatom tökéletesre tudjam csiszolni a nagy nap előtt. Kevesebb, mint egy hónapom van és még a koreográfiát sem fejeztem be, úgyhogy egy darabig még egészen biztosan szükség van a plusz edzésekre. Néha úgy érzem, sokkal egyszerűbb lenne órák után azonnal hazamenni és ágynak esni, de az ilyen pillanataimban összekapartam minden elszántságom és
kitartásom, megittam egy kávét és beszéltem Jungkookkal. Ő mindig képes volt kis lelket önteni belém és bíztatott, ha erre volt szükségem. Sokat beszéltünk telefonon, de most egy előkészítőt se lógtam el, ezért nem találkozhattunk. Egészen máig. Nem véletlen sietek. Délután kijelentette, hogy eljön értem, mire majd kiugrottam a bőrömből. Hiába, hogy gyakran videóhívásoztunk, az közel sem ugyanolyan, mint személyesen találkozni. Érezni az illatát, megfogni a kezét, látni hatalmas szemének megbabonázó csillogását. Ezt csak személyesen tudom megtenni.

Jézusom, már alig várom, hogy lássam! Vajon már itt van? Erre a gondolatra gyorsabban kezdem el bedobálni a cuccaim a táskámba, majd azt gyorsan becipzározva még fújok magamra egy kis parfümöt. Kócos az nem vagyok mivel a hajamat felfogtam amennyire lehetett. Amilyen hosszúra nőtt, muszáj ilyen módszerekhez folyamodnom. De megéri, mert nagyon tetszik így. Jungkook sem szólt érte semmit, úgyhogy egy darabig még növesztem.

Mivel szinte egyedül vagyok a hatalmas épületben gyorsan szedem a lábaim a lépcsőkön. Az üres helyiség pont annyira ijesztő, mint az emberektől nyüzsgő. Kint már sötét van, az utcai lámpa fénye alatt azonban megpillantom Jungkook motorját és őt. A masszív járműnek támaszkodva vár engem, tekintete felragyog, amint megpillant az üveg ajtó túloldalán, én pedig képtelen vagyok visszafogni magam és kissé sajgó bokákkal rohanni kezdek felé. Nem is teketóriázok, mielőtt kitárt karjai közé vetném magam és szégyentelenül megölelgetném. Csakis azért nem dőlünk fel mindketten, mert Jungkook bivalyerős. Izmos karjaival pont ugyanolyan akarattal szorít magához, mint ahogy azt én akarom. Bőrdzsekijén keresztül tökéletesen hallom szívének tempós ritmusát, ami úgy hat rám, mint egy nyugtató. Aztán az illata. Az az áhított férfias illata, ami transszba ejti az agyam, ha csak belélegzem most az egész testemet átjárja. Minden sejtemben érzem. Hát ilyen érzés szerelmesnek lenni. Imádom.
- Hiányoztál, csibe- mondja, mire lángra kap az arcom. - Nem tudtam volna holnapig várni.
- Én se.
Ha nem jött volna értem, én kértem volna rá, hogy jöjjön. Anya se érdekelt volna, aki még mindig tudatlan, ami a múlt hétvégét illeti. De hamarosan muszáj megtudnia, hogy Jungkookkal randizom, mert egyre nehezebb tőle távol tartanom magam.
Jungkook erre elkuncogja magát és még mindig szorosan tartva beleszippant a hajamba.
- Finom az illatod- jegyzi meg, ezzel újra pirulásra késztetve.
- Köszönöm! Nemrég zuhanyoztam.
Az izzasztó próbák után muszáj vagyok itt a suliban is, ezért van nálam folyton ennyi cucc. Még a piperéim is egy kis neszeszerben hurcolászom. De mindez csak pár hét. Megéri.
- Az frissítő lehetett.
- Igen, az volt. Mikor befejeztem a gyakorlást úgy éreztem, meggyulladok.
- Nem kéne ennyire hajszolnod magad- mondja az arcomra simítva hatalmas tenyerét. Az egész mozdulatból olyan szintű gondoskodás sugárzik, hogy mint egy szeretet éhes kiscica még inkább érintésébe bújok. - Megértem, hogy ez neked mindennél fontosabb, de magadra is muszáj időt szakítanod. Kérlek, adj magadnak egy kis pihenőt! Nem szeretném, hogy bajod legyen ebből.
Hiába, hogy ezt anyától is megkaptam és fittyet hánytam rá, Jungkook nála sokkal meggyőzőbb. Mert ez a lehetőség most tényleg nagyon fontos. De nála nem fontosabb. Nem akarom, hogy miattam aggódjon, ezért rábólintok.
- Jó, megpróbálok lazítani- ígérem meg, ezzel látszólag megnyugtatva.
- Ebben én is segítek neked, tudod. Csak egy szavadba kerül és itt vagyok.
- Észben tartom.
- Remélem is. Arra számítottam, hogy szerdán is találkozhatunk és igazából akkorra terveztem ezt, de végülis az sem baj, ha ma jön össze.
- Micsodát?- kérdezem kíváncsian.
- Először is kérdeznem kell valamit.
- Kérdezz!- vágom rá, miközben a türelmem már fogytán. Sejtelmem sincs, mire gondolt. Jungkooknál nem lehet tudni.
- Tudsz korizni?
Oh! Persze, hogy tudok korizni. Szeretek is, bár most a fájós bokám miatt nem épp ezt választottam volna kikapcsolódásnak. De már hogy a francba utasíthatnám vissza őt? Pláne, hogy ő ezt már egy hete tervezgeti. Nincs szívem hozzá.
- Igen, tudok.
- De jó- fújja ki magát, majd visszatér a magabiztossága és egy vonzó mosollyal megfogja a kezem. Olyan édes, hogy le se tudom venni róla a szemem. - Ez esetben megtisztelnél azzal, hogy eljössz velem a városi kori pályára?
- Nagy örömmel- felelem vigyorogva. Az arcom majd szét szakad. Jungkook ekkor a szájához emeli a kezem és egy puha csókot hagy rajta. Ajkai puhák és selymesek, ahogy a bőrömhöz érnek, én pedig elgondolkozom, vajon milyen érzés lenne, ha az én ajkaimhoz érnének. Jézusom! Talán kitörne az apokalipszis. Bennem egész biztosan.