Egy feleség naplója - teljes

7. fejezet

 Ruby

– Úristen, Ruby! Végre, hogy visszahívtál, már kezdtem aggódni érted! – kiáltozott Aurora a telefonba, miután Ruby felhívta.

– Nincs semmi baj, jól vagyok, viszont rettenetesen szégyellem magam – rogyott le Ruby az ágyra.

– Miért? Mit csináltál? És milyen a pasi? – záporoztak Aurora kérdései. – Az egész szerkesztőség arra vár, hogy végre adj hírt magadról.

Ruby ajkai lefelé görbültek.

– A pasi rendben van. Túlságosan is. Nem olyan, mint amilyennek én lefestettem, és ez enyhén szólva is kínos – sóhajtotta.

– Hogyhogy nem olyan? Én már azt hittem, azóta minimum kétszer leharapta a fejed, aztán felnégyelt, és a disznók elé vetett...

Bármilyen lehangolt is volt, Ruby ezen elnevette magát.

– Te jó ég, Aurora! Butler nem egy szörny. Nagyon kedves, udvarias és jó vendéglátó. Még csak az első nap, és máris kiderült, hogy egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lefestettem.

– Ugyan már, Ruby! Nehogy bedőlj neki! Persze, hogy próbálja eljátszani a jófiút, hiszen azt akarja, hogy jó színben tüntesd fel. Ennyi idő alatt nem ismerhetted meg – felelte Aurora.

Ruby ezzel részben egyet is értett, mert Adrian bizonyára próbál jó benyomást tenni rá. Viszont két állítását máris megcáfolta, szóval, akár színjáték, akár nem, a cikkében valótlanságokat állított róla.

– Ha megjátssza, akkor nagyon jól csinálja – mondta, közben kicsatolta a szandálját, és hanyatt dőlt az ágyon.

– És tényleg olyan jóképű, mint a fotókon? – kíváncsiskodott tovább Aurora.

– Tudod, hogy nem szoktam elájulni egy-egy jó pasitól, de Butler... Kezem-lábam remegett, amikor megláttam – ismerte be Ruby. – Szóval, igen. Piszok jóképű.

– Édes istenem, mennyire lennék a helyedben! – nyögte Aurora.

– Nehéz lesz így hiteles képet festenem róla. Félek, hogy elfogult leszek, főleg, ha még jobban megismerem – tűnődött Ruby hangosan, majd elnevette magát. – Állandóan azon kapom magam, hogy bámulom.

– Akkor ne bámuld! Gondolj Marcusra, és akkor tutira megint utálni fogod az összes férfit – viccelődött Aurora.

– Na, kösz – nevetett Ruby még mindig. – Újságíró vagyok. Dolgozni jöttem ide, nem pedig álmodozni. Mondd meg Carlosnak is, hogy hétfőre meglesz az első cikk. Én pedig felkészülök, mert nem Butler, hanem az olvasók fogják leszedni a fejemet, ha beismerem a tévedésemet.

– Szerintem amiatt nem kell aggódnod – nyugtatta Aurora. – Boldogok lesznek, hogy mégsem kell csalódniuk a bálványukban. Már, ha tényleg nem olyan rosszfiú, amilyennek gondoltuk.

– Kiderül... Elköszönök, mert megyek dolgozni. Hívni foglak, ha bármi van – búcsúzott el Ruby, és megszakította a hívást.

Arra gondolt, hogy talán a könyvtárba beköltözhet, mert nyugodt helyre van szüksége a munkához. Ha pedig Adrian mégis kifogásolná, akkor keresnek másik helyet. Újra belebújt a szandáljába, aztán kezébe vette a laptopját, valamint a táskáját, és lement.

Már elsőre is tetszett neki a helyiség, annyira meghitten túlzsúfolt a sok holmival, amit Adrian elhelyezett benne. Ruby gondosan összepakolta az íróasztalon lévő tárgyakat, majd lerakta a laptopját, a jegyzetfüzeteit és a tollait.