Egy feleség naplója - teljes

5. fejezet

Ruby

Ruby szíve még mindig hevesen vert, pedig már jó ideje az ágy szélén ült. A valóságban Adrian Butler sokkal helyesebb, mint a képeken, pedig már ott is megcsodálta néhányszor. Sötét haj és vakítóan kék szemek. Micsoda párosítás! Ráadásul elsőre nem is tűnt ellenszenvesnek. Udvarias volt, bár mosolyogni elfelejtett, ám ettől függetlenül kedvesnek tűnt.

Ruby felállt, és újra szétnézett a szobájában. Tetszett neki, amit látott. Kellemes bézs és barna váltogatta egymást, melegséggel feltöltve a kényelmes méretű helyiséget. A szőnyeg pihe-puha, akárcsak a hatalmas ágy, a függönynek pedig olyan bársonyos volt a tapintása, hogy Ruby többször is végigsimított rajta.

Külön fürdőt is kapott, és még erkélye is volt a szobának, ahonnan a festői szépségű kertre lehetett lelátni. Ruby úgy érezhette magát, mintha csak egy pazar szállodában lenne.

Miután kipakolta a ruháit az óriási méretű szekrénybe, újra lement, hogy ha más nem, a bejárónővel tudjon váltani néhány szót. Először úgy tűnt, senki sincs a helyiségben, de a konyhából kiszólt egy férfihang.

– Ilyen gyorsan kipakolt?

Ruby összerezzent Butler hangjára. Az elválasztó oszloptól nem vette észre, hogy ott van, de most már látta, hogy a férfi épp a kávégéppel foglalatoskodik.

– Nem hoztam túl sok holmit. Viszont a szoba nagyon szép, köszönöm.

– Örülök, ha tetszik. Iszik egy kávét velem?

Ruby halkan felnevetett.

– Nem hittem, hogy saját magának főzi a kávét.

Most először a férfi is elmosolyodott.

– Szerintem sok minden mást sem képzelt rólam, de erre majd visszatérünk később. Szóval? – sürgette a válaszadásra.

– Igen, szívesen kávézok magával, köszönöm – biccentett Ruby.

Nézte, ahogy Butler kivesz még egy csészét a szekrényből, behelyezi a gépbe, majd megnyomja a gombot. Aztán figyelmét a berendezésnek szentelte. Életében nem látott még ilyen szép konyhát. Minden csupa fa, még a pult is, szép faragások díszítették, fényesre sikált serpenyők sorakoztak felakasztva, és a kések is rendezett sorban feküdtek egy vélhetően mágneses tartót. Látszott, hogy mindent használnak is, nem csak dísznek lógnak a falon.

– Üljünk ki a teraszra, ott nem fognak bennünket zavarni – javasolta Butler. – Sajnos nekem a házam egyben a munkahelyem is, úgyhogy ritkán van nyugalom.

A nappalin keresztül jutottak ki az üvegajtóval elszeparált teraszra.

– Gyönyörű a kertje – jegyezte meg nyomban Ruby, amint kiléptek, hisz pompázatos virágtenger tárult a szemei elé, ugyanis a teraszt futórózsa ölelte körbe, ami kellemes illatokat ontott magából.

– Szeretem a szépet – felelte Butler a szemébe nézve, majd intett, hogy üljenek le.

Ruby testén érezhető borzongás futott végig. Ez a férfi a puszta tekintetével képes lenne levenni bárkit a lábáról.

– Nos, akkor hol kezdjük? – kérdezte Butler, miután ivott egy korty kávét. – Nem csináltam még ilyet, nyilatkozni sem szoktam, úgyhogy eléggé szokatlan nekem ez a helyzet.

Ruby elmosolyodott.

– Azt hiszem, először én tartozok magyarázattal, hiszen biztosan kíváncsi rá, miért írtam olyan dolgokat magáról, ami miatt most itt ülünk.