Egy feleség naplója - teljes

19. fejezet

Adrian

Adrian a nyaralójához vitette magát. Először össze akart szedni valami nőt, hogy valamivel csillapítsa a lelkében tomboló vihart, de inkább letett róla. Nyugalomra volt szüksége, és még több italra.

Búskomoran ült a sötét házban, egyik poharat ürítette a másik után. Időnként megindultak a könnyei, egyszerre siratta a jelenét és a múltját. Ruby feltépte a sebeit, melyeket oly ügyesen rejtegetett eddig. Kegyetlen érzés volt kitárulkoznia neki, a tehetetlenség pedig feldühítette Adriant. Senki szemében nem akart többé gyengének látszani. Ez a gyengeség tette tönkre az életét, és most úgy tűnt – ha nem is olyan drasztikus módon –, de az élet megismétli önmagát. Ismét elveszített valakit, aki fontos lett számára.

Adrian addig ivott, míg végül már nem ment neki a gondolkodás, egyszerűen csak eldőlt a kanapén, és mély, nyugtalan álomba merült.

Reggel az előző napi ruhájában ébredt, a földön üres üveg hevert, az asztalon hamutál, tele csikkekkel. Ezer éve nem dohányzott már. Ahogy felült, a feje szét akart hasadni. Kitámolygott a konyhába, megivott két pohár vizet, majd a fürdőbe vette az irányt. A zuhany némileg segített rajta, ám a fejfájása semmit sem csökkent. Keresett magának tiszta ruhát, majd előkotorta a telefonját is.

Bőven elmúlt már tíz óra, rengeteg nem fogadott hívás várta, köztük Felixé legalább vagy hatszor. Tudta, hogy haza kell mennie, de attól félt, Ruby még mindig ott fogja várni, és nem élné túl, ha újra el kellene küldenie. Már így is a szíve szakadt meg érte, de nem tehetett mást. Ez a nő felbolygatta a gondosan megtervezett világát, nem akart újra érezni, félni a jövőtől, szánalmasnak tűnni. Inkább választja a megbízható magányt, a gondosan eltervezett életét, mely lemondásokkal jár ugyan, de kockázatmentes.

Üzent Victornak, aki fél órán belül ott volt érte. Adrian csak a kocsiban hívta vissza Felixet, mert addigra már magához tért annyira, hogy értelmesen tudjon kommunikálni.

– Hol a fenében vagy? És mi történt? – támadta le egyből a barátja.

– Miért? – játszotta Adrian az értetlent.

– Hogyhogy miért? Ruby elment, Eva szerint üres a szobája, te meg nem vagy sehol...

Adrian behunyta a szemét. Tehát elment. Ruby kilépett az életéből.

– Mindjárt ott leszek – mondta, majd kinyomta a hívást.

Amikor Adrian belépett a házba, Eva éppen az étkezőasztalt törölte. Az asszony felé pillantott, éppen csak, hogy elmormolt egy köszönést, és folytatta a munkáját. Adrian nem tudta, hogy képzelődik, vagy valóban vádaskodást pillantott meg a szemében. Ráadásul Victor is túl szótlan volt egész úton. Megrázta a fejét, és bement az irodájába. A titkárnőjére inkább rá se nézett, csak köszönt neki.

Felix az ablaknál állt, és rossz szokásához híven, a körmét rágta. Amikor Adrian belépett, megfordult, és végigmérte.

– Hogy nézel ki, és hol a fenében voltál?

Adrian lerogyott a kanapéra.

– Adnál egy kis vizet?

Felix idegesen vitt oda neki egy egész flakonnal.

– Berúgtál? – kérdezte meglepetten.

Adrian letekerte a kupakot, majd ivott.

– Ja. Egy kicsit – felelte, és megtörölte a száját.

– Összevesztetek?

– Inkább fogalmazzunk úgy, hogy elzavartam.

Felix értetlenül tárta szét a karját.