Egy feleség naplója - teljes

15. fejezet

Ruby

Ruby óvatosan sandított Adrianre. A férfi épp a ruháját rendezte vissza, miután elképesztő gyönyörökben részesítette a kényelmetlen íróasztalon. Sosem hitte volna, hogy ez lesz a vége a beköltözésének. Most minden tökéletesnek tűnt, pillanatnyi boldogságot kapott, de legbelül rettegett. Úgy érezte, folyamatosan ott lebeg a pallos a feje fölött, ami majd a legváratlanabb pillanatban lesújt, és vége szakad mindennek. Maga a pallos pedig nem más, mint Adrian rejtélyes múltja, amiről még mindig nem sikerült kiderítenie semmit.

– Most már mehetünk – puszilta szájon Adrian, és lesegítette az asztalról.

– Meglehetősen nagy étvágya van, Mr. Butler – jegyezte meg Ruby csípősen.

Adrian tiszta szívből felkacagott.

– Ha lehet, ezt ne írd meg a következő cikkedben.

– Pedig az olvasók pont ezekre a szaftos részletekre vágynának.

– Az olvasók elégedjenek annyival, amennyit kapni fognak. – Udvariasan maga elé engedte Rubyt.

Jó hangulatban ebédeltek meg, aztán mindketten átöltöztek. Adrian megdicsérte, milyen csinos kalapban, és Ruby is elégedetten szemlélte a laza, lenvászon ingbe és rövidnadrágba öltözött férfit.

– Nem lesz túl feltűnő? – ráncolta Ruby a homlokát a csillogó, fekete sportkocsi láttán.

– Talán, de most nem érdekes – nyitotta ki előtte az ajtót Adrian.

– Se sapka, se napszemüveg. Mégis, hová viszel, Adrian Butler? A világ végére?

– Még az is lehet – mosolygott Adrian titokzatosan.

Hosszan autóztak. Már rég elhagytak több olyan utat is, ami a partra vitt, így Ruby már tényleg kíváncsi volt, hová mennek. Végül Adrian bekanyarodott egy vadszőlővel befuttatott ház elé. A súlyos vaskapu komótosan kinyílt, Adrian pedig behajtott rajta.

– Ez is a te házad? – kérdezte Ruby, miután beléptek az impozáns épületbe.

– Igen, olyan nyaralóféleség, de most gyere, majd később szétnézel. – Adrian kézen fogta, és kivezette a ház mögé.

Ruby álla leesett, amikor meglátta a meseszép tengerpartot.

– Ez homokos – állapította meg boldogan.

Azonnal kibújt a szandáljából, és belelépett a puha, meleg homokba. A part tulajdonképpen egy kis sziklákkal határolt kis öbölt volt, elzárva a kíváncsi tekintetek elől. Eredetileg bizonyára nem volt ilyen homokos a partja, úgy hozathatták, de nem számított, mert csodált volt mind látványra, mint érzetre.

– Minek neked nyaraló, hogy úgysem mozdulsz ki soha? – kérdezte Adriant, aki szintén kilépett a vászoncipőjéből.

– Ide azért el szoktam jönni néha.

Ismét kézen fogva indultak el a kéklő víztükör irányába.

– Kivel? – érdeklődött Ruby.

– Arra vagy kíváncsi, hogy hoztam-e már ide nőt? Ha igen, akkor a válaszom, szintén igen. Volt idő, amikor még le akartam nyűgözni őket.

– Ezért hoztál ide engem is?

Adrian elmosolyodott az élcelődésén.

– Azt hittem, már lenyűgöztelek.

– Tagadhatatlan – sóhajtotta Ruby.