Egy feleség naplója - teljes

20. fejezet

Ruby

Ruby elsírta magát, miután átvette a csokrot, és elolvasta a kártyát. Szíve szerint boldogan rohant volna vissza Adrian karjaiba, de elvesztette a bizalmát a férfiban. Az utolsó éjszaka elhangzott szavak még mindig égették belülről.

Őszintén sajnálta Adriant azért, ami vele történt, de az nem volt mentség arra, amit vele tett. Nem csupán szavakkal, de tettekkel is sárba tiporta az önbecsülését. Rögtön egy másik nő karjaiban keresett vigaszt ahelyett, hogy megbeszélték volna a problémákat.

A csokor és a kártya megdobogtatta a szívét, ám nem fog megbocsátani neki. Elég volt a csalódásból. Először Marcus alázta meg, és most Adrian. Nem adhat mindenkinek újabb és újabb esélyt, mert önmagát őröli fel vele.

Hogy teljes legyen a boldogtalansága, az olvasók még mindig tömegével gyalázták őt. Aurora szerint Carlos is kénytelen volt egy biztonsági őrt felvenni, hogy illetéktelenek ne léphessenek be a szerkesztőségbe.

Ruby nem akarta az egész napot önsajnálattal tölteni, de sehová sem mert kimozdulni, nehogy összefusson az újságírókkal. Unalmában a telefonját nyomkodta, és törölgette Adrian nem fogadott hívásait, majd azt a három üzenetet, amit küldött neki.

– Hát ez a csokor? – kérdezte Aurora, amint belépett az ajtón.

– Adrian küldte – felelte Ruby egykedvűen.

– Felix hívott. Mesélte, hogy Adrian bocsánatot szeretne kérni tőled. – Aurora ledobta a táskáját a székre, és az arcát fürkészte. – Hogy vagy?

– Vacakul – sóhajtotta. – Szétmegy a fejem a sok gondolkozástól és a sírástól.

– Nem akarsz beszélni vele?

Ruby teríteni kezdett a korai vacsorához.

– Nem. Semmi értelme nem lenne.

– Oké – sóhajtotta Aurora. – Nem ismerek minden részletet, de nem értem, ezek után miért őrzöd még mindig a titkait, viszont ez a te döntésed. Azonban Felix kérdezgetni fog...

– És te semmit sem fogsz mondani, igaz? – nézett fel rá Ruby, majd letette az ételt az asztal közepére.

– Ígérem, tartom a szám, de ha azt hiszed, könnyen túl leszel rajta, akkor nagyot tévedsz. Szerelmes vagy, Ruby. A szerelem pedig aljas dolog. Hosszan és nagyon tud fájni.

– Minden percben érzem – motyogta Ruby ismét a könnyeivel küszködve.

Aurora odalépett hozzá, és átölelte.

– Jaj, te szegény. Annyira segítenék, de nem tudok. Viszont nem itathatod egész nap az egereket. Beszélj Carlossal, és dolgozz itthonról! Kösd le magad valamivel.

Ruby egyetértett vele, csakhogy eddig ereje sem volt ahhoz, hogy a kesergésen kívül mással foglalkozzon. Viszont, ha már bezártságra kényszerült, tényleg le kell kötnie magát valamivel. Arra pedig a munka a legalkalmasabb.

Adrian

Adrian kezdte elveszíteni a türelmét. Hiába küldött mindennap virágot üzenetekkel, hiába próbálta hívni Rubyt, a nő semmire sem reagált. Két alkalommal Aurora lakásán is újra próbálkozott, de amint Ruby meghallotta a hangját, megszakította a hívást.. Adrianen eluralkodott a kétségbeesés. Főleg a magányos hétvégén, amikor tovább gyötörte magát azzal, hogy minden apró emléken elidőzött, ami Rubyhoz kötötte. A könyvtárban leemelte a polcról a szakácskönyvet, melyet tőle kapott. Egyenként lapozott át minden oldalt, és olvasgatta a kézzel odabiggyesztett sorokat. Az egyik recept címe fölé valaki odaírta: Ruby kedvence. Vajon ki lehetett? Az anyukája vagy a nagymamája? Adrian megfogadta, hogy ha sikerül visszaszereznie Rubyt, ő maga készíti el neki ezt az ételt.