Love From Fandom

2.

Aurora

Egy szűk folyosón követtük egy szobáig. Az ajtóra egy lapra az ATEEZ neve volt kiírva.

Na jó, ez csak valami vicc lesz. Ilyen csak a mesékben létezik.

Ám a következő pillanatban nyílt az ajtó, és az addig békés, nyugodt kislányom megvadult, és kitépve magát a kezemből hangos visítással indult meg a kilépő felé:

- WOOOOYOOOOOUNG!!!

A férfi látva a felé száguldó kis ciklont, csak mosolyogva leguggolt, s kitárt karokkal várta a kislányt. Aki nem volt rest, boldogan vetette magát az idol nyakába, ölelte át kis kezeivel, és nyomott egy puszit az arcára. Majd csak annyit mondott :

- Szia!

- Szia hercegnő, hogy hívnak? - kérdezte továbbra is mosolyogva Woo. Amitől természetesen az én szívem is vészes ritmusban dolgozott. El is feledkeztem a tényről, hogy a lányom egy igazából tök idegen férfi nyakán csüng, és issza a szavait.

- Zora vagyok - mutatkozott be illendően.

- Örülök, hogy megismertelek Zora. Szép neved van.

Felállt karján a lányommal. Úgy tartotta, mint aki nem is érzi a súlyát. Mondjuk emlékeim szerint gyönyörűen kidolgozott karjai vannak.... Te jó ég, hol jár az eszem?!

Ekkor a férfi kezett nyújtott:

- Az ATEEZ Wooyoung-ja vagyok, örülök a találkozásnak.

- Papp Aurora vagyok, de szólíthattok Rorinak is! - fogadtam el a kezét. Meleg tenyere, lágyan szorított rá az enyémre. Az érintésére jóleső villám cikázott végig a testemen.

De gyorsan észbe kaptam, mielőtt még kínossá vált volna.

- Zora, drágám, gyere ide! Ne zavard a bácsikat.

- De anya, ő nem is bácsi, ő Woooyoooung! - dacolt velem, szokásosan megnyújtva az idol nevét.

Tudom, hogy itt komolyan veszik a tiszteletet, és nem voltam benne biztos, hogyan fog reagálni erre a közvetlen hangnemre a srác.

De ő csak felnevetett, és megsimogatta Zora fürtjeit.

- Aranyos vagy! Hány éves vagy?

-Hájom! - mutatta a kezével is büszkén.

- Ó, már ilyen nagy vagy?

- Igen!

Ezen már én is nevettem. Majd Wooyounghoz fordulva megkérdeztem:

- Megkérdezhetem, mit keresünk mi itt? Úgy tudom, hogy a fan meeting csak holnap lesz. No, nem panaszkodom, csak furcsa....

- Csak szerettünk volna találkozni a legfiatalabb rajongónkkal. Olyan édes volt ott az első sorban. De, huh, jó súlyod van kisasszony, nem csoda, hogy anyukád úgy elfáradt, míg téged tartott. Remélem az új helyetek már kényelmesebb volt, és tudtátok élvezni a koncertet.

- Igen, köszönöm. Várjunk csak egy kicsit, azt te intézted nekünk? De miért?

- Nem került semmibe, és feltűnt, hogy már nem élvezed annyira az egészet, mint az elején. Nem akartam  hogy rossz szájízzel menjetek el, mert elfáradtál. Így szóltam egy- két szót az érdeketekben. De így sokkal jobb volt, ugye?