Love From Fandom

16.

Aurora

Idegesen igazgattam a ruhámat. A fehér tüll lágyan hullott alá a derekamtól a földig. A nyakam körül körbefutó selyempánt most mintha kicsit szűkebb lett volna, mint mikor elsőnek felpróbáltam.

Nem pontosan így képzeltem el az esküvőmet, mikor kislányként eljátszadoztam a gondolattal.

Akkor még úgy volt, hogy apám karján vonulok be, s a családom a vendégek között elvegyülve mosolyog majd rám, anyám pedig szemeit törölgetve, büszkén feszít az első sorban.

De nem így lett.

Elhagytak engem, ostoba kicsinyes elveik miatt. Sok éve már nem is hallottam felőlük.

Ne értsen félre senki.

Boldog vagyok. Hogyis ne lennék? Hisz a világ legcsodálatosabb embere vár rám odabent, akit a lányomon kívül a legjobban szeretek ezen a Földön.

De.... Itt most nincs mellettem senki.

Egyedül kell oda bevonulnom, és emiatt kicsit feszült vagyok.

Halk kopogás hallatszott az ajtó felől.

- Szabad - válaszoltam.

Hongjoong dugta be a fejét a résen.

- Minden rendben? - kérdezte, mikor látta feszült arcomat.

- Persze - hazudtam, hisz nem kell rá is kivetítenem a gondjaimat. Csak félre kell raknom a problémáimat, és élveznem a mai estét. Elvégre ma férjhez megyek, a jó égre is!

- Nem úgy néz ki. Feszült vagy. Nem kell tagadnod, átlátok rajtad! - mosolygott a szőke.

- Semmiség, tényleg. Csak zavart valami. De ezen úgysem lehet segíteni.

- Azért elmondhatod, hátha megkönnyebbülsz, ha hangosan is kimondod!

Elmondtam hát neki, hogy mi bánt.

- Rori, bár a vérszerinti kötelékeket nem tudom pótolni, de tudd, hogy mi mindig itt leszünk melletted! Nem vagy egyedül. Bármi is zavar, vagy bánt, gyere nyugodtan hozzánk! Akármelyikünk szívesen meghallgat. És segítünk, amiben csak tudunk. Egy család vagyunk, s a köztünk lévő kötelék erősebb, mint a véré. A rokonainkat nem mi választjuk. De Wooyoung téged választott, és általa az ATEEZ-család részévé váltál. Mi mindig itt leszünk neked, nektek!

- Köszönöm Joongie. Ez sokat jelent nekem.

- No de elég az érzelgősségből! Van egy meglepetésem számodra!

- Nekem? - néztem rá megdöbbenve. De válasz helyett csak kitárta az ajtót.

A belépő férfi láttán felsikkantottam örömömben.

Amióta elváltak útjaink az utazásunk elején, nem volt lehetőségünk személyesen találkozni. Nekik is megvoltak a gondjaik, és én is küzdöttem a saját démonjaimmal. Nagyon hiányoztak, bár telefonon rendszeresen tartottuk a kapcsolatot.

Megöleltük egymást, és az érzés könnyeket csalt a szemembe.

- Gratulálok lányom. Örülök a boldogságodnak! - súgta Kim Jongyoung bácsi a fülembe.

- Örülök, hogy itt vagy. Hyehee néni is itt van?

- Odabent vár ránk.

- Ránk? - lepődtem meg.

- Aurora. Olyan vagy nekem, mintha a lányom volnál. És tisztában vagyok vele, hogy mi a helyzet a szüleiddel. Tudom, nem pótolhatom apádat, de megtiszteltetés lenne számomra, ha megengednéd, hogy odakísérjelek a vőlegényedhez!