Love From Fandom

17.

Wooyoung

- Apppaaaaaa, Wooyoung Apppaaaaa! - szaladt felém két lobogó copfjával, és hatalmas mosollyal Zora.

Betartottam az ígéretem, és pár kivétellel sikerült úgy intézni a menetrendem, hogy én hozhassam el az oviból.

Elnézve minden alkalommal az arcára kiülő boldogságot, nem is adtam volna semmi másért ezeket a pillanatokat.

Leguggolva, kitárt karokkal vártam rá, és a következő pillanatban hatalmas lendülettel rohant nekem, hogy minden erőmre szükségem volt, hogy megtartsam magunkat, és ne essünk hanyatt.

- Szia hercegnőm! - pusziltam homlokon - milyen napod volt?

- Nagyon jó! Csak egy picit volt rossz!- tette hozzá fintorogva.

- Na és mi volt az, ami elrontotta a majdnem nagyon jó napodat kincsem?

- Jisoo azt mondta, hogy gyáva vagyok, mert féltem lecsúszni a csúszdán! - konyult lefele a pici szája.

- Ez igazán nem volt szép tőle! Legközelebb kérd meg, hogy inkább segítsen neked!

- De én azt nem szeretném! Én azt szeretném ha te segítenél! Ha fogod a kezem, akkor nem fogok félni, mert te nagy vagy és erős!

Melegség járta át a lelkem. Ahogy a maga módján elmondta, hogy mennyire bízik bennem, a világon az egyik legjobb érzés volt.

- Akkor mit szólnál hozzá, ha elmennénk gyakorolni?

- Hmmm... De fogod majd a kezem? - húzta fel a fél szemöldökét.

- Amíg csak szeretnéd, én mindvégig fogni fogom a kezed!

- De erősen! Nehogy kicsússzon!

- Persze. Óvatos leszek! Mehetünk?

- Igen! - fogta meg a kistáskáját, és már húzott is maga után.

Nevetve követtem, és vettem fel léptei ritmusát.

A kocsihoz érve beültettem az ülésébe. A ránk várakozó testőröknek megmondtam, hogy teszünk egy kis kitérőt. Kikerestem a házhoz legközelebb eső játszótereket, majd az egyik szimpatikusabb felé vettük az irányt.

Miután a biztonságiaktól zöldutat kaptunk, kézen fogtam Zorát, és a kérdéses játék felé indultunk el.

- Segítsek felmászni? - néztem rá.

- Nem kell, az megy egyedül is! - válaszolta komoly arccal.

- Akkor hajrá! - mosolyogtam rá.

Azért végig lestem minden mozdulatát, hogyha szükség lenne rá, el tudjam kapni, vagy meg tudjam tartani, ha megcsúszna.

De ügyes volt, és pár perc múlva már a csúszda tetejéről pislogott le rám. Mind a tíz ujjacskája elfehéredett, ahogy szorosan kapaszkodott a szélébe. Látszott rajta, hogy tényleg félt attól, hogy egyedül lendüljön neki.

- Na lecsúszunk? - nyújtottam felé a kezem.

Bizonytalanul bólintott egyet, és belekapaszkodott a tenyerembe. Szorított, hogy a vér elszorult a kezemben, de a végén vigyorogva kiáltott fel :

- Sikerült!

- Igen, ügyes vagy! - kacsintottam rá.

Még párszor lecsúszott ezen a módon, majd egyszer csak a csúszda végén vártam rá. Ijedten nézett rám.

- Semmi baj baba! Elkaplak! Nem lesz gond! Gyere nyugodtan!

Bizonytalanul méregette a csúszdát.

- Zora, kincsem, gyere bátran! Megígérem, hogy minden rendben lesz. El foglak kapni!