Love From Fandom

22.

Aurora

Nem győztem csodálkozni, mennyire más volt most ez a várandósság.

Tudom, azt mondják, egy sem egyforma.
De nem ebben az értelemben.

Teljesen más volt, úgy megélni, hogy nem egyedül voltam.

Persze Kim-ék is ott voltak mellettem, mikor Zorát vártam, és hatalmas segítség volt az is.

De ez most mégis más volt. Adott egy pluszt az egészhez, hogy egy teljes család várta az új élet érkezését.

Woo minden egyes vizsgálatra szabaddá tette magát. Együtt éltük át minden egyes pillanatát a csöppség fejlődésének.

Az első ultrahangnak, az első szívhangnak, az első mozdulatnak.

Együtt nevettünk és sírtunk örömünkben.

Még a kezdeti rosszullétek is elviselhetőbbek voltak így, hogy ott volt mellettem.

Szerencsére a kispocok kíméletes volt, és gyorsan túllendültünk a korai kellemetlenségeken.

A középidőszak maga volt a gyönyörűség. Visszanyertem a korábban megcsappant energiámat. Már nem voltam olyan gyenge és szinte repültem boldogságtól.

Az újonnan kapott erőmet arra fordítottam, hogy több-kevesebb segítséggel otthonná varázsoljam az új lakrészünket.

A tizenkettedik hét letelte után úgy döntöttünk, hogy mindenkinek jobb lenne, ha a gyarapodó családunk saját otthonba költözne.

De a környéken egy megfelelő lakást sem találtunk.

Nem akartunk nagyon messzire menni a többiektől sem. Már kezdtem feladni a dolgot, mikor Hongjoong és a menedzserük előállt a mentő ötlettel.

A ház tetőtere lakatlan volt, és némi felújítás után gyönyörű és kényelmes lakrészt lehetett kialakítani belőle.

Pár alkalmas tárgyalás és ötletelés után megszülettek a tervek, majd kezdetét vette a megvalósítás is.

A lakás a ház oldalán felfutó lépcsőházon keresztül lett megközelíthető. Így lett egy kis magánszféránk, de elég közel is maradtunk, ha szükség lenne rá, legyen szó rólunk, vagy a többiekről.

Egy fő hálószoba lett kialakítva kettőnknek, és két kisebb a gyerekeknek. Egy fürdőszoba, és egy plusz külön mosdó is ki lett alakítva. Egy közepes méretű konyha-nappali terület foglalta el a lakás közepét.

A munkálatok simán mentek, nem volt szerencsére semmilyen fennakadás.

És mire eljutottam a harmadik harmadba, fel is tudtunk költözni.

De végül nem sokáig maradtunk fent.

A harmincnegyedik héten felborult minden addigi tervünk.

Hajnalban heves görcsökre riadtam, és elkezdett szivárogni a magzatvíz is.

Kétségbe esve rohantunk be a kórházba, ahhol egy alapos kivizsgálás után kiderült, hogy megrepedt a burok egy kis területen, de még nem látták szükségét,hogy beindítsák a szülést. A magzatvíz mennyisége megfelelő volt, és a kispocok is jól volt.

Két hetet legalább még mindenképp jó lenne, ha bent maradna, azt mondták.

Szigorú ágynyugalomra lettem ítélve. Se lépcső, se felesleges séta. Csak a mosdóba mehettem el, és már fekhettem is vissza.

Egy hét után már úgy éreztem beleőrülök a semmittevésbe. De aggasztott az is, hogy már megint én tartom fel a bandát a munkájukban.

Mert persze ragaszkodtak ahhoz, hogy majd ők vigyázznak rám, ránk.

Gyors újratervezés után a beosztásokat úgy szervezték meg, hogy legalább ketten itt maradjanak mellettem. Ebből az egyikük természetesen Wooyoung volt, aki legszívesebben egy pillanatra sem hagyott volna magunkra.

Végül, mikor már nagyon szenvedtem a nagy fekvésben, és látványosan romlott a hangulatom, szerelmem előállt az életmentő ötlettel:

- Jagiya, tudom, hogy úgy volt, hogy majd az utolsó hetekben eljárunk bevásárolni a picinek. De sajnos ezt el kellett engednünk. Viszont gondolkoztam, és ma már elég széles körben lehet online is vásárolni. Mi lenne ha, hoznék valami finomat, és bekuckóznánk egymás mellett az ágyban, és körbenéznénk az oldalakon, mire lesz szükség? Ha találunk olyat, ami megtetszett, azt meg is rendelhetjük.

- Tetszik az ötlet, és legalább valami eltereli a figyelmem.

- Oh, jagi, tudom, hogy nem így képzeltük el, de most a legfontosabb, hogy mindketten jól legyetek. Sajnálom, hogy így alakult. Igyekezzünk a legjobbat kihozni a helyzetből, oké? Zora elvan Seonghwa-val és valami nagy kuckót építenek épp a nappaliban.

Hirtelen fejbevágott a felismerés, mekkora szerencsém is van. Nem vagyok ezzel egyedül, nem kell magam megoldanom, nem kell magányosan vagy akár egy kórházban szenvednem. Itt volt mellettem a családom, a barátaink, és mindent megtettek azért, hogy a legsimábban átvészeljük a maradék időt.
Éreztem, hogy az érzelmeim útnak indultak a szemeimen keresztül két kis nedves csík formájában.

- Szerelmem, mi a baj? - nézett ijedten Woo.

- Semmi, csak most értettem meg valamit. Akárhogyan is nem úgy alakult a helyzet, mint ahogy azt elképzeltem, mégis nagyon hálás vagyok. Mert te itt vagy mellettem. Sajnálom, hogy nyűgös voltam, és nem fogtam fel hamarabb, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy most nem vagyok egyedül. Hogy ez a helyzet nem csak nekem nehéz és mennyi mindent tettél, hogy segíts nekem. Nagyon hálás vagyok érte, és nagyon szeretlek! - hüppögtem.

Kezeivel arcom felé nyúlt, s ujjaival óvatosan letörölte a lefelé tartó könnyeket.
Majd egy lágy csókott nyomott a helyükre.

- Jagiya, ez a legkevesebb. Szeretlek, és sosem hagynálak magadra. Mindig ti lesztek az elsők, akkor is ha a világgal kell szembeszállnom érte. Én mindig melletted leszek és nem hagylak magadra. Ígérem. Ha esetleg lesz olyan, hogy fizikailag nem is lehetek itt, akkor is gondoskodom arról, hogy valaki mindig melletted legyen, és a lehető leghamarabb rohanok haza hozzád, hozzátok. Úgyhogy ne aggódj, oké? - addott egy csókot nyomatékul.

Mosolyogva bólintottam.

-Oké.

- Most pedig nézzük, mi jót és szépet tudunk beszerezni a csöppség érkezése előtt. Mivel kezdjük? Ruha, babakocsi, kiságy?

- Kezdjük a nagyobbakkal, azokból csak egy-egy darab kell. A kis ruhák és apróságok több időt vesznek majd igénybe.

- Nem baj drágám, tied minden időm ma.

Így összebújva beleástuk magunkat a babakelengye mélységeibe, s alapos megfontolás után megrendeltük a babaszoba kellékeit, a babakocsit, és minden apró dolgot, amire szükség lesz, ha megérkezik a mi kis csodánk.