Love From Fandom

8.

Wooyoung

Teltek a napok. Zajlottak a próbák. A megbeszéltek szerint tartottuk az ütemtervet.
A japán koncert a nyakunkon volt. Holnap utazunk.

Isteni illatokra léptem be a lakásba.

Halk csacsogás hallatszott ki a konyhából, ezért arra vettem az irányt.

A látvány, ami fogadott nagyon aranyos volt.

Zora a pulton ült, lóbálta a pici lábait.
Rori a tűzhelyen kevergetett valamit, figyelve, hogy a mellette levő kicsi le ne essen, vagy nyúljon olyanhoz, amihez nem kellene.

Persze a kislányt minden érdekelte, és egyfolytában szóval tartotta az anyukáját.

Álltam az ajtóban és csak csodáltam ezt az idilli mozgóképet.

Ám nem sokáig maradtam észrevétlen, mert Zora megérezhette, hogy figyelik és hangosan felvisított:

- WOOOOYOOOOOUNG! - mire Rori majd' eldobta a fakanalat ijedtében.

A kislány nyújtotta a karjait, jelezve, hogy vegyem fel.

Nevetve kaptam le a szekrényről a kis huncutot.

- Sziasztok. Hogy telt a délután?

- Jól! - vágta rá határozottan - Anyával főztünk finomat! Én is segítettem!

- Igazán? Nagyon ügyes vagy. Biztosan nagyon jól sikerült akkor! - mondtam neki nevetve.

- Megkóstolod? - nyújtott elém egy kanalat Rori.

- Hmmm. Tényleg nagyon finom lett! - mondtam - Köszönjük a munkátokat. De igazán nem kellett volna. Megoldottuk volna.

- Valamit akartam csinálni, ha már a nyakatokon ragadtunk. Egy kicsit enyhítette a lelkiismeret-furdallásomat. És gondoltam nektek is jól esik néha a házi koszt, az éttermi helyett. Sajnos csak ennyit tudok csinálni!

- Ez több, mint elég, ne aggódj! Ezt sem várjuk el tőled! A vendégeink vagytok. Nem kell tenned semmit sem cserébe. Ha van kedved főzz nyugodtan, ha nincs akkor ne, de ne azért csináld, mert szerinted kell!

- Ennyire rossz volt, hogy le akarsz beszélni róla? - kuncogott halkan.

- Dehogy, nagyon jó lett, alig várom, hogy mindenki ideérjen, és együnk! Köszönjük szépen! - hajoltam oda és adtam egy puszit az arcára.

- Én is kérek puszit! Én is segítettem! - tartotta oda Zora is a maszatos pofiját. Odacuppantottam neki is egyet, amit elégedett kacajjal nyugtázott. Majd huncutul letörölte.

- Hé, mégsem kell a puszim?

- Túl nyálas volt! - fanyargott.

- Mi az hogy... - kezdtem el csikizni.

- Ne! - de azért kacagott - hehehe! Hagyd abba, le fogok esni!

- Már hogy esnél le a kezemből? Úgy vigyázok rád, mint egy kincsre! Te vagy az egyik legdrágább kincsem!

- Hihihi - kuncogott. Majd hirtelen komoly arccal megkérdezte:

-Ki a másik kincsed?

- Hát az anyukád! - súgtam a fülébe - De ez még legyen a mi titkunk, oké?

Bólogatott. Majd az anyjához fordult boldogan.

- Anya képzeld, van egy titkom!

Na bukta...

- Igen? És nekem elmondod mi az? - kíváncsiskodott.

- Ühümm.

- Hallgatlak.