A Maffia Öröksége | Befejezett |

14.Fejezett

Rossamary Fray szemszöge :

Nem mintha igazán figyeltem volna amikor körbe mutatták a várost bár azért néhány órára el tudtam felejteni hogy miért is vagyok itt. Amikor a házhoz értünk Elisa félre von.
-Ugye tudod hogy nem kell beszélned velük, és az ahogyan döntesz nem tesz téged rossz emberré?
Kérdezi nyugodtan.
-Én nem is tudom hisz fel neveltek, még ha hazugságban is.
Nevettek fel gúnyosan. Eliza csak a fejét rázza és hirtelen azon kapom magam hogy az arcomat a két kezébe fogja. Érzem a leheletét az arcomon érzem ahogy libabőrös leszek.
- Akár hogyan is döntesz én ott leszek, nem leszel egyedül, és nem a te hibád lesz a haláluk. Rendben? Mondja komolyan a szemembe nézve.
-Rendben.
Válaszolom suttogva meg bénulva amikor Eliza hirtelen csókot lehel a szám sarkára.
-Szeretnéd ha veled mennék? Kérdezi.
-Nem. Boldogulok.
- Rendben, gyere.
Mondja és be vezet egy hatalmas szobába ahol csak egy hosszú asztal és székek vannak.
-Kislányom.
Kiált fel Miranda ahogy meglátt. -Kérlek ne hívj így.
Mondom neki a fejemet rázva.

- Mond el hogyan kerültem hozzátok!
Mondom neki és le ülök elé egy székre.
- Hol is kezdjem mielőtt ap..bocsánat Thomassal ide költöztünk én terhes lettem.
Meséli meg rezzenve amikor meg köszörülöm a torkom az apa szónál de a végére halvány mosoly kerül a szájára. Nézek rá várva a folytatást.
- Nagyon vártuk mind a ketten Thomas majd ki csattant az örömtől, főleg amikor meg tudtuk hogy kisfiú lesz. Amikor megszületett az orvosok szomorú hírt közöltek velünk hogy vakon született, Thomas azt mondta ő neki nem kell egy rokkant fiú. Nem hagytam hogy árva házba adja, de rá 2 hónapra ágyba kerültem betegség miatt és mire fel eszméltem el vette tőlem és fogalmam sem volt hogy hol keresem. Napokig jártam az utcát és az egyik ilyen napon találtam rád. A ház elött a kocsiban feküdtél és kiadtad magadból a hangod.
Mosolyodik el.
- De a házból lövések jöttek és amikor oda mentem hozzád hogy megnyugtassalak te felém nyúltál én pedig nem bírtalak ott hagyni. Később amikor Thomass haza jött nem hitt a szemének meg volt döbbenve, de  amikor el mondtam hogy hol találtalak azt mondta mindent el intéz.
-Tudtátok valójában hogy ki vagyok?
-Igen, legalábbis Thomas nekem azt mondta hogy a vér szerinti szüleid meghaltak és hogy nincsen élő rokonod én  csak pár honapja tudtam meg hogy mi is az igazság valójában.
-Nem gondoltad hogy tudnom kéne az igazságot?
Nézek rá fel háborodva.
-Legalább annyit hogy nem vagyok a vér szerinti lányotok.
- Én el akartam mondani de Thomas azt mondta hogy ha meg teszem akkor meg ől téged. Bocsáts meg, én nem akartalak el veszíteni.
-Úgy tűnik még így is sikerült, el veszíteni.
Mondom neki.
-Mi az igazi szüleim neve?
Kérdezem és most döbbenek rá hogy eddig nem is érdeklődtem róluk.
-Raymond és Oliva Fray.

-Hogy hívták a kisfiad?
- Brian.
- Szóval mi volt egyébként a terv? Hisz én csak a fiad helyettesítő lettem.
Nevettek fel gúnyosan, majd meg fogom magam és ki viharzok a szobából egyenesen bele rohanok Elizabetbe.
Nyitnám a számat de rá jövök hogy más nem fog rajta ki jönni csak zokogás így egyszerűen csak rá vettem magam és el kezdek zokogni.
- Shh.
Nyugtat és el kezdi simogatni a hátamat meg érzem ahogy fel emel a földtől és hallok egy ajtó nyitódást  a következő pillanatban egy puha  ágyban találom magam Eliza pedig magához ölelve nyugtat.
Annyira ki vagyok hogy el lökni sem tudom magamtól csak mélyen magamba szívom az illatát és bele bújok a melegbe.

Pár perc után amikor nem tudom le nyugtatni magam, meghallom Eliza ének hangját.

"Nyugtató
Végül ki tudja, hogy
te vagy-e kincsem
vagy gyilkosom?
Elszállsz hiába
a szemsírba zárva
a gondokon
Elment az óra
lelopta a múltba
a vérnapom
szép nagyon
Vágom, szétszaggatom
Óvom, nyugtatom
Altatom. "

"Nyár vagy télen, kedvesem,
Uralkodjál énvelem,
Gondolok rád éjeken,
Angyalszárnyad életem,
Lelkemben nincs félelem,
Okosan szólsz, ékesen,
Mi vagyunk az életem. "

Egy idő után ahogy Eliza hangja egyre halkabb már nem érzem azt hogy sírnom kéne, és szépen lassan meg nyugszok.
- Köszönöm.
Suttogóm és egyre nehezebben tudok ébren maradni. Így Eliza megnyugtató simogatására el alszok.

Fogalmam sincs mikor ébredek csak azt tudom hogy kényelmes melegben vagyok és nincs kedvem ki kelni az ágyból. Nagy nehezen ki kelek szerencsémre Eliza már nincs mellettem, mert tuti hogy zavarba jövök ha úgy ébredek hogy mellettem van.
Ki lépek a szobából.
-Szeretnék Thomasal beszélni.
Mondom határozottan amint meg látom a kanapén Elizát és Stevet.
-Biztos?
Kérdez rá Steve én pedig határozottan bolintok neki.
-Rendben.
Mondja Steve és halványan rám mosolyog.
-Sok szerencsét, remélem még kapod azt a választ amit keresel.

-Tudod ugye hogy nem muszáj beszélned vele.
Mondja Eliza  én pedig csak bolintok neki egyet, miközben be vezet abba a szobába amiben Mirandával beszéltem.
Eliza nem mond semmit csak magamra hagy.

Nem tudom mióta is  ülhettem  ott magam várva Thomasra és azon gondolkodva mégis mit is tehetnék az érzelmeim el. Amikor nyílik az ajtó és bevezetik Thomast.
-Miért szerettél volna velem beszélni drága kis lányom?
Mondja gúnyosan.
- Ne hívj így.
Nézek rá vilámokat szóró tekintettel.
-Nem vagyok a lányod .
-Ó szóval nem én neveltelek nem én költöttem rád pénzt iskoláztatalak már nem is vagyok az apád.De az a semmirekellő az lenne aki még csak meg védeni sem tudott pedig állítólag egy nagy maffiafőnök és ne mond hogy nem tudott volna meg találni ha nagyon akart volna ugye kislányom?
Mondja nem foglalkozva vele.
- Komolyan meg játszanád a hőst? Ne legyél ennyire álszent. Nem hiszem hogy szíved jóságából tetted. De tessék bele megyek a játékba.
-Miért tartottál meg miért neveltél fel ha csak teher voltam számodra?
-Hogy fel használhassalak a saját apád ellen és hogy én legyek a maffia főnök.
Mondja érzelem mentes hangon én pedig könnyes szemmel nézek rá.
- Szeretném ha eltűntél az életemből.
Mondom a következő pillanatban ki vágódik az ajtó és Eliza ront be fegyverrel a kezébe.
Thomas valahogy mellém került és a következő pillanatban maga elé szorít és az oldalamban meg érzem hogy egy kés hegye fúródott bele.
-Rakd le a fegyvert.
Kiált Elizára.
-Innen nem fogsz élve kijutni.
-Tudom de akkor viszem magammal ezt a hálátlan kis fruskát is, ha én meghalok akkor ő sem élhet.
Hallom  én pedig alig hiszek a fülemnek, érzem ahogy át jár a pánik és fogalmam sincs mit is tehetnék, de úgy tűnik a sors igen mert  a következő pillanatban éles fájdalmat érzek az oldalamban,  érzem ahogy sodródóm a sötétséggel míg végül magába nyel.