Best of Neon

26. Hearts

– Mi a franc van veled, Tristan? – állt meg Kimberly velem szemben, csípőre tett kézzel.

Még engem kér számon? Na, azt nem!

– Velem mi van? Inkább veled, Kim! Nem tűnt fel, hogy hónapok óta alig találkozunk? Vagy, hogy két hete ágyba sem bújtunk, és úgy kell könyörögnöm azért, hogy láthassalak?

Hű, nem hittem volna, hogy ehhez lesz energiám. Egészen büszke lettem magamra, amiért ilyen összeszedetten kaptam fel a vizet. Hozzá teszem, teljesen jogosan, ugyanis, ha Kimberly kicsit is törődne velem, talán nem történt volna meg az tegnap éjszaka. Habár, ebben még magam sem lehettem teljesen biztos.

– Most komolyan ezzel jössz? Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, mit jelent nekem a munkám. Ne legyél seggfej! – csattant fel olyan hangosan, hogy ha Adrian a teraszon ült le, biztosan hallotta.

– Állandóan erre hivatkozol, és már kurvára unom – feleltem jóval halkabban.

– Én pedig azt unom, hogy egy besavanyodott, hülye fasz lett belőled! – Kimberly felkapta a táskáját, és elrohant.

Ebben az volt a legszörnyűbb, hogy igazat kellett adnom neki. Valóban besavanyodtam. Pontosabban három nappal ezelőttig, amíg Adrian be nem tette ide a lábát. Most már csak egy fasz maradtam. Egy idióta, hülye fasz.

Ahelyett, hogy Kimberly után rohantam volna, a terasz felé vettem az irányt. Beszélnem kellett Adriannel. Ahogy sejtettem, ott ült, és a telefonját babrálta. Amikor meglátott, felállt, és be akart menni a házba.

– Ne rohanj el, kérlek! Te is tudod, hogy beszélnünk kell – szóltam rá erőtlenül. A fejem még mindig hasogatott, és mocskosul kimerültnek éreztem magam.

Adrian mérgesen nézett rám.

– Túlléptél egy határt, Tristan, és hazudtál. Nem hiszem, hogy lenne miről beszélnünk.

Úgy ment el mellettem, hogy még a vállamat is meglökte, így a kávém fele a földön kötött ki. Adrian is itt hagyott. De legalább ő joggal tette. Leültem, és rágyújtottam. Az nem igaz, hogy hazudtam neki. Semmiben sem hazudtam, csak bizonyos dolgokat elhallgattam. Az mégsem ugyanaz.

(Tris, Kim, Adrian, Neon Hearts)