Best of Neon

61. Moon

Fél lépés sem volt közöttünk. Egy másodperc alatt átszelhettem volna ezt a pici távolságot, és csókolhatnám azokat a formás ajkakat, melyeket most dühösen összeszorítva tartott. Lecsillapíthatnám vele, ahogy a saját szűnni nem akaró sóvárgásomat is. Még a gondolat végére sem értem, amikor ő tette meg helyettem. Szája éhesen csapott le az enyémre. Fogaink összekoccantak a hevességtől, és mindketten felnyögtünk a hirtelen jött ingerektől. A göndör fürtökbe markoltam, és úgy húztam magamhoz, mintha soha többé nem akarnám elengedni.

– A te beteged vagyok, Ben – lehelte a számba, és keze máris a pólóm alatt járt.

Az illata elbódított, csókjának íze megőrjített, a hozzám tapadó keménysége pedig elvette a maradék eszem is. Forró lehelete cirógatta bőrömet, apró harapást éreztem a nyakamon, és puha tenyér szántott végig a gerincemen. Elvesztem a karjai között. A vágy ijesztő erővel gyűrte le minden ellenállásom. Bármit megadtam volna azért, hogy végre érezhessem ezt a gyönyörű őrültet magam körül.

A telefonom hangja térített észhez. Szemem tágra nyílt, és úgy dobtam el magamtól Alexandert, mintha leprás lenne.

– Ne csináld ezt! – nézett rám kipirult arccal, könyörgőn.

– Robin mindjárt itt lesz. Menj el, Alex! – ziháltam fátyolos tekintettel.

Idegesen a hajába túrt, amit én úgy imádtam. Ennek a srácnak minden jól állt.

– A francba Robinnal! – kiabálta. – Hát nem látod, hogy kurvára én kellek neked?

Gyűlöltem, amiért igaza van. A telefonom továbbra is csörgött. Mi van, ha Robin már a ház előtt álldogál? Nem találkozhatott Alexanderrel.

– Gyerünk! – Megragadtam Alexander karját, és a kijárat felé kezdtem húzni. – Tűnj el innen!

– Nem dobhatsz ki állandóan! – Kirántotta a karját a szorításomból, és váratlanul a farkamra markolt, amire felszisszentem. – Ez mindent elárul, tudod? Miért játszod meg magad, Benjamin? Miért nem engedsz a vágyaidnak?

Dühbe gurultam, és olyan erővel löktem a falhoz, hogy csak úgy nyekkent. Megragadtam az inge gallérjánál fogva, és ordítani kezdtem.

– Mi az istent akarsz, Alexander? Megdughatlak? Hm? Ugye, hogy nem? Akkor meg miért csinálod ezt? Vagy azt hiszed, én adom meg magam neked? Ebben reménykedsz? Te tényleg ennyire hülye vagy? – ráztam meg, és a feje a falhoz koppant. Csodálkoztam, amiért eltűrte mindezt, hiszen erősebb nálam. Könnyűszerrel leállíthatott volna. – Én Robint szeretem, te pedig csak púp vagy a hátamon – hazudtam szemrebbenés nélkül. – Most pedig húzz innen! Találkozunk négy hónap múlva – löktem az ajtó felé.

Alexander kezét a kilincsre tette, majd visszanézett rám. Tekintetében szomorúsággal vegyes csalódottságot láttam, melytől összeszorult a szívem.

– Rendben, Benjamin. Békén hagylak – mondta halkan.