Call It What You Want./Befejezett/

5. Fejezet

Luciena Ramirez szemszöge

- Most kérem, üdvözöljük a színpadon Charles Leclerc és Carlos Sainz!- kiáltok fel, és érzem, hogy remeg a kezem, amikor rájövök, hogy ez valójában velem történik.

Ahogy a fiúk fellépnek a színpadra, hivatalos kézfogással üdvözöljük egymást, Carlos remegése határozottan erős és erőteljes volt, de ragyogó mosolya megmutatta kedvesebb és édesebb személyiségét.

Charles megnyugtatónak és ismerősnek érezte magát, olyan volt mintha korábban fogtam volna ezeket a kezeket. A mosolya elbűvölő volt, és azon kaptam magam, hogy a szemébe bámulok egy kicsit, amíg meg nem zavart a tömeg éljenzése.

******

Az interjú során állandóan úgy érzem, Charles szeme rám szegeződik. Most lehet, hogy csak téveszmével táplálom magam, de tényleg olyan érzésem van, mintha már ismerném őt, mintha már összekötöttünk volna. Valahányszor beszéltünk, olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnt.

Bár ahogy közeledtünk a végéhez, a felkészületlenségem nagyon meglátszott. Kifogytam a feltehető kérdésekből, és a feltett kérdések minősége egyre romlott. Segítségért vagy megnyugtatásért fordultam Olive-hoz, de nem tudott segíteni.

Ahogy egyre jobban aggódtam, egyre több szavamba botlottam, amitől teljesen megalázott voltam. Zavarban és szakszerűtlennek éreztem magam a tömeg előtt, Carlos, Charles, sőt Olive előtt is.

Amint véget ért, lerohantam a színpadról a legközelebbi ülésre, és egyenesen leültem, fejemet a térdem közé hajtva, mintha mindenki és a magamnak okozott zavar elől próbáltam volna elbújni.

-Minden rendben?– hallottam magammellől. Hirtelen rájöttem, miért érzem Charlest olyan ismerősnek. Ő volt az a srác, aki elkapott a klubban? Nem, nem lehet. Ez őrültség lenne, gondoltam. De annyira ismerősen hangzott, amennyire emlékszem, mielőtt az emlékeim teljesen eltűntek arról az éjszakáról.

Felnéztem a vízvonalam mentén csordogáló könnyeimen keresztül a felettem álló férfira. Valami olyan csábító volt benne. A gondos szemébe bámulva majdnem elfeledkeztem a zavaromról,csak egy pillanatra, amíg vissza nem kattantam a valóságba.

-Nagyon sajnálom, ezt teljesen tönkretettem. Olyan barom vagyok.- mondtam túlságosan defetista módon, mintha mindenkit meg akarnék győzni arról, hogy én vagyok a valaha volt legnagyobb probléma.

Nem hiszem, hogy te vagy az. Luciena... ugye?– kérdezte tőlem, mintha azt akarta volna bemutatni, hogy valóban törődik velem.

Bólintottam, miközben folytatta. -Olyan nyugodtnak tűntél odafent, Luciena. Mintha milliószor megtetted volna. De mindenki összezavart.Ez normális, és úgysem fog senki emlékezni rá. Én például nagyon élveztem a kérdései, érdekesek voltak, és elgondolkodtattak, de egyik sem volt olyan invazív, mint a legtöbb.-felsóhajtott, mintha ez olyan probléma lenne, amellyel gyakran szembesül. Ennek ellenére segített egy kicsit feldobni a lelkemet. Legalábbis addig a pontig, ahol valóban láttam, hogy a könnyek elmossák.

– Én és néhány fiú elmegyünk ma este a klubba a verseny előtti ünnepségre, és te és a barátod szabadon csatlakozhatsz, természetesen, ha akarod.- olyan üdvözlő mosollyal mondta, hogy tényleg úgy éreztem, hogy nem utasíthatom el bár legutóbb, amikor ez történt, ebbe az állapotba hozott, amiben most vagyok, de talán megtanítottam magamnak a leckét.

-Az remek lenne!- nyugodtan válaszolok, mintha nem Charles Leclerc hívott volna meg.

-Rendben, tökéletes! Ha megkaphatnám a számodat és elküldhetném a részleteket, az nagyszerű lenne.- válaszolt.

Hú, hűha, megadom Charlesnak a számomat, hogy üzenetet küldhessen az ünnepség részleteiről, amelyre meghívtak? Ez nem lehet valós.

A lehető legnyugodtabban mondom meg neki a számomat, megpróbálva elrejteni a belső rajongó lány döbbenetét, miközben beírja a pontos számokat, és ismételgeti őket, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól értette.

– Igen, ez az!- kijelentem.

Elképesztő.- válaszolja. – Nagyon remélem, hogy hamarosan jobban leszel, és találkozunk.-vigyorogva távozik Carlos-szal, aki találkozott vele, miután beszélt Olive-val és a műszaki stáb egyik tagjával.

Szélesen vigyorogva rohanok Olive-hoz.

– Ramirez már túl van a zuhanáson?- viccelődik.

– Nem, még mindig borzasztóan megalázott vagyok.- beismerem. -De képzeld el, melyik lánynak van CHARLES LECLERCES száma, és képzeld el, melyik két lány megy a klubba egy csomó F1-es pilótával?– kiáltok fel, miközben a legjobb barátnőm állkapcsa szinte egyenesen a földre esik, és úgy bámul rám, mintha túlságosan elképedt volna ahhoz, hogy egy szót is motyogjon.

-Mi?!-suttogja bátortalanul.

Én meg izgatottan bolintok.

Köszönöm,hogy elolvastad!🤍