Call It What You Want./Befejezett/

12. Fejezet

Charles Leclerc szemszöge

A megbánás érzésére ébredni örökre a legrosszabb módja lesz az ébredésre.

Talán 100-szor néztem meg a kezdőképernyőmet, mióta kinyitottam a szemem, és imádkoztam, hogy küldjön egy üzenetet, amelyben megkérdezi, mi történt, miért viselkedett úgy, ahogy tettem, bár nem igazán tudom, miért tettem.

Azt hiszem, attól, hogy láttam, hogy valaki mással szórakozik, annyira féltékennyé tett, hogy látni sem akartam. Vagy talán az aggaszt, hogy ennyire részegnek láttam, de miért mutatnám ki haraggal?

Hülye vagyok.

Össze-vissza vitatkoztam magamban, hogy írjak-e neki, mivel ezen a ponton nem úgy tűnt, mintha üzenetet küldene nekem. Mindent el akarok mondani neki. El akarom mondani neki, hogy sajnálom. Azt akarom, hogy tudja, hogy nem tudom, mi történik. Hogy valami mást érzek, amikor a közelében vagyok, és nem tudom, hogyan állítsam meg. Valamilyen érzést kelt bennem. De hogyan? Alig ismerem, és biztosan nem hiszek a szerelem első látásra.

Egy ideig össze-vissza vitatkozás után arra gondoltam magamban, hogy bassza meg. Nem volt vesztenivalóm, azt hiszem.

Bár most az üzenet szkriptelése volt a következő problémám. Formálisra menjek? Vagy informális? Úgy érzem, nem tehetek úgy, mintha mi sem történt volna tegnap este. Szóval talán formális? És mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy van, hogy tudja, hogy érdekel.

Elkezdek gépelni a chatbe anélkül, hogy túl sokat gondolnék rá.

Charles

"Szia Luci, remélem nem érzed rosszul magad a tegnap este után. Nagyon szeretnék ma valamikor beszélni, ha egyáltalán szabad vagy szólj, amikor úgy gondolod, hogy megteheted. Köszönöm!"

A küldés gombra kattintottam anélkül, hogy magam is sejtettem volna, hogy elkerüljem személyes zavaromat.

Beletelt néhány percbe, mire megláttam a képernyő alján megjelenő buborékot, amely azt mutatta, hogy éppen gépel. Olyan érzés volt, mintha hosszú évek óta gépelt volna, bár amikor az üzenet rövid volt és egyenes  a lényegre volt utalva. Éreztem, hogy a szívem kihagy egy ütemet. Hogy akartam elolvasni? Lehet, hogy elfoglalt? Mérges? Ezért utálom az SMS-ezést, soha nem tudod megmondani az emberek érzését.

******

A délelőtt hátralévő részében éreztem, hogy a szívem egy kicsit hevesebben ver a pólóm alatt, miközben aggódtam a beszélgetés miatt, amelyet a következő néhány órában fog lefolyni. Nem voltam benne biztos, hogy mikor ér a pályára, reméltem, hogy csak később, így tovább tudok vitatkozni, mit mondjak.

De mintha a sors lett volna, a telefonom megzörrent a hátsó zsebemben, amikor eszembe jutott, és gyakorlatilag tudtam, hogy ő lesz az.

Luciena

"Hé, Charles, már úton vagyok. Ott kell lennem 10-re. Tudnál akkor beszélni?"

Szar.

Még el sem indultam, hogy elérjem a pályát, de nem akartam tovább hagyni őt magyarázat és bocsánatkérés nélkül, mint amennyire eddig volt.

Charles

"Jól hangzik"

-válaszoltam, miközben gyorsan összeszedtem a többi holmimat, és kicsavartam az autóm ajtaját, hogy gyorsan ki tudjak indulni a pályára.

Nagyon remélem, hogy jól van, de nem tudom, mire számítsak.

Köszönöm,hogy elolvastad!🤍