Call It What You Want./Befejezett/

15. Fejezet

Luciena Ramirez szemszöge

Az újságírás valóban nem könnyű munka. Főleg, ha csak arra gondolsz, hogy utolsó interakciód volt egy sráccal. Vele. Azt hiszem, megbántam, ahogy viselkedtem, nem kellett volna ennyire elutasítónak lennem, de istenem, tiszta szarnak érezte magát.

*bzz bzz*

Gondolatmenetemet azonnal megszakította a telefonomból érkező zaj. Ma már milliónyi üzenetet kaptam anyámtól, amelyben megkérdezték, hogy telt a napom, így valószínűleg egy másik volt tőle, ezért úgy döntöttem, hogy figyelmen kívül hagyom, és megpróbálok a kutatásomra koncentrálni a következő interjúmhoz. Nem akartam még egy olyan helyzetet, mint a Carlossal készült interjú.

-Kávészünet?- felnézek, és Olive-ot látom, amint fölöttem áll két csésze folyékony arannyal.

-Te angyal.– válaszolom, kiveszem a meleg csésze kávét a kezéből. Azonnal megszabadít a fejemben lévő feszültségtől.

Olive valóban a legjobb barátnőm, aki valaha volt. Nem csak azért, mert kávét hoz nekem. Miután elhagytam Charles-t, és ma reggel megtaláltam, megengedte, hogy leüljek, és elmondjam neki a fiúval kapcsolatos összes problémámat, amikor tudta, hogy a kutatására kellett volna összpontosítania. Letörölte a furcsa könnycseppet, ami a szememből hullott, anélkül, hogy kommentálta volna. Tanácsot adott nekem. De ami a legfontosabb, hallgatott. Istenem, szeretem a lányt.

******

Órák múlva végre megnéztem a telefonomat ma reggel 8 óra óta először, és rájöttem, hogy az üzenetet nem anyámtól kaptam, hanem tőle.

Charles

"Szia Luci. Azon tűnődtem, hogy akarsz-e vacsorázni ma este, velem. Azt hiszem, ez segítene abban, hogy újra kezdjük. Természetesen minden barátságos."

Bassza meg.

Amikor elolvastam az üzenetet, már késő délután volt, és tényleg nem számítottam rá, hogy ilyen sokáig vár a válaszomra. A kvalifikáció véget ért. Küzdött. A körülöttem lévők azt mondták, hogy zavartnak és nem koncentráltnak tűnt. Kicsit bűntudatot keltett bennem, de elhárítottam, mert bármi lehetett. De most teljes testi bűntudatot érzek. Gyakorlatilag figyelmen kívül hagytam a férfit és kedves kérését, miután megpróbált bocsánatot kérni tőlem a furcsa viselkedése miatt. Nem találsz olyan férfiakat, akik ezt csinálják, manapság nem, és én ezt teljesen figyelmen kívül hagytam.

Szeretnék vele újrakezdeni, elfelejteni a furcsa múltunkat. Bár nem tudom, hogy tudok-e. Vagy vele akarok lenni, vagy teljesen elfelejtem az egész létezését. Tényleg csak egy barát lehetek?

Nem. Elég nagy vagyok ahhoz, hogy uralkodjak az érzéseimen. Nem veszíthetem el örökre. Valamit dolgoznom kell.

Válaszolok:

"Szia Charles. Nagyon sajnálom, ha már késő, annyira el voltam ragadva a munkában, de ha még ma este szeretnél vacsorázni, annak is örülök."

És lélegezz. Ez elég könnyű volt. Most már csak várnom kell egy...

*bzz bzz*

Ő volt már?

Charles

"Köszönöm, hogy visszakerestél, nem kell bocsánatot kérned. Ma este még szívesen kimennék, van egy új hely 20 percre tőlem, amit szívesen kipróbálnék. Elvihetlek 7-re?"

nézem az időt. 17:45. Egy óra tizenöt perc közel sem elég idő, hogy felkészüljek, de nem akarom tovább elrontani. Szóval beleegyezek a helyre és az időbe, és gyorsan felkelek, hogy készüljek, biztosítva, hogy ne veszítsem az időt.

******

18:58 és most végeztem a sminkeléssel. Végre levegőt veszek, miután rájöttem, hogy visszafojtottam a lélegzetem, ahogy az idő egyre közelebb kerül ahhoz az időponthoz, amikor megérkezett. Bebújok a hosszú fekete ruhámba, amit gyorsan úgy döntöttem, hogy felveszem, nem akartam minden kevés időt azzal tölteni, hogy ruhát találjak. Felkapom a táskámat, becsúsztatom a telefonomat, miközben az ajtót gyors bezárom, majd gyorsan elindulok a társasház előcsarnoka felé.

Ilyenkor látom őt.

Bassza meg. Ahogy az inge tökéletesen illeszkedik a mellkasához, megmutatja alatta szélességét. És a haja, ahogy tökéletesen omlik a homlokára mini fürtökben, amibe csak bele akarok merülni. Valóban fenséges. Mágikus. Csodálatos, sőt... elképesztő.

A tekintetem megakad az övén, ahogy közelebb lépek hozzá. Remélem, ő is ugyanolyan feszültséget érez, mint én.

Abban a pillanatban, amikor eszembe jut ez a gondolat, azt hiszem, látom, hogy a szemei a szemeimről az ajkaimra futnak, majd gyorsan vissza a szemembe.

Közelebb lép, gyakorlatilag eltávolítja a levegőt, ami kettőnk között volt. Megköszörüli a torkát. -Luci. Te... nézd...-szinte szelesnek hangzik. – Lenyűgözően nézel ki – szemei ismét az ajkaimra vándorolnak, bár ezúttal egy töredékével tovább tartja a szemét.

– Luci.- megszakítja a szemkontaktust, ezúttal megpróbál máshova nézni, mint rám. -Nem tehetem meg. Nem hiszem, hogy csak barátok lehetünk.

Köszönöm,hogy elolvastad!🤍 Szerinted Charles ezzel mire célzott?