Sweet Temptation

44

Két hét telt el azóta, hogy kiengedtek a korházból. Dominic ragaszkodott ahhoz, hogy ideiglenesen beköltözzem hozzá, míg lábadozom. Lehet, hogy ettől sikító frászt kaptam volna még egy hónapja, de most megnyugvással tölt el. Nem akartam visszatérni a lakásomba. Még nem... Túl korai lett volna.
Rémálmok gyötörnek, és a legapróbb neszre is képes vagyok ugrani. Olyan, mintha a testem folyamatosan készültségben lenne. Állandóan a hátam mögé pillantgatok és betegesen ellenőriztetem vele, hogy az ajtó biztosan zárva legyen.

Öt napot töltöttem a korházban. És azóta, hogy kiengedtek mindenki lábujjhegyen járkál körülöttem. Anya velem maradt utána még egy hétig, de aztán vissza kellett mennie Charlotte-ba. Nem akart elengedni, de Dominic megnyugtatta, hogy egy tapodtat sem mozdul mellőlem, és ha bármi van azonnal hívja.
Jessica mindennap meglátogatott. Még Dean is eljött, sőt José és María is, akikkel együtt érkeztek meg Dominic szülei. Az anyukája sírva szorított magához és házi levessel lepett meg.

Nagyon meghatódtam, hogy ennyire aggódnak értem, és törődnek velem. De egy idő után már nagyon utáltam, hogy ennyit legyeskednek körülöttem, ez is csak azt erősítette meg bennem, hogy tehetetlen vagyok.
Feküdnöm kellett. Ki sem szállhattam az ágyból. Bár a bordarepedésem ezt meg is akadályozta az első napokban. De amint már nem éreztem szúrást akárhányszor megmozdulok, már talpon is voltam. Vagy is csak lettem volna, ha az én drága pasim nem pirít rám, és fektet vissza azonnal a puha ágyába.

Dominic elképesztő volt. A szívem megtelt szeretettel, hacsak belegondolok, hogy milyen odaadóan viselte gondomat. Mindennap ágyba hozta a reggelit, segített lefürödni, megmosta a hajam, még meg is szárította. A gondoskodásától csak még jobban beleszerettem.
Betartotta anyámnak tett ígéretét, mert még a bevásárlást is házhoz kérte.

Éjjelente mikor verejtékben izzadva, sikoltva ébredtem a karjába vont és addig simogatta a hajam, míg nem voltam képes újra álomba merülni. Mindig elmondta mennyire szeret, és, hogy biztonságban vagyok, mert nem hagyja, hogy bármi bajom essen.
De még így is minden éjjel ugyan az az álom gyötört. Újra éltem annak a napnak minden borzalmát, és rettegtem, hogy újra megtörténhet velem.
Bár ez nem volt valószínű. Huntert letartóztatták, de tárgyalásra addig nem kerül sor, míg fel nem épül. Igaz engem támadott meg és bántalmazott, de Dominic olyan szinten helyben hagyta, hogy sokkal tovább fog tartani neki a felépülés, mint nekem.
Ez némileg megnyugtatott. Megfizetett azért, amit velem tett.

- Te még is mi a fenét csinálsz? - hallom meg a hátam mögül a szigorú hangját.
Már ránk sötétedett, a konyhája ablakából nyíló kilátás volt a kedvencem. A ház mögötti kis erdőt és a mögötte magasban fel nyúló hegyeket is lehetett látni. Csodálatos látvány volt, az éjszakai fagy fehérre festette a gyepet és csillogott a holdfényben. Elképesztő lehet ez télen, mikor mindent hó takar. Jó pár napja már, hogy esténként ez a rutinom. Míg ő elmegy zuhanyozni, én kilopakodom a konyhába és egy csésze tea társaságában bámulok ki az ablakon. Sikerült is lebukás nélkül megtennem... Mostanáig.
- Csak főzök magamnak egy teát. - mutatok a csészére a pulton.
Dominic törölközőbe csavarva áll a nappalijában. Dühösen mered rám, nekem pedig csak azon jár az eszem, hogy milyen észvesztő, ahogy a vízcseppek lecsurognak a mellkasán.
Na igen, ez a másik, ami az őrületbe kerget. Nincs szex. Az orvos szigorúan kijelentette, hogy semmi megerőltető mozdulat legalább tizennégy napig.
Még van hátra három, de ki számolja?
Már többször próbálkoztam, de Dominic nem hajlandó úgy hozzám érni. Mindig megnyugtat, hogy ez csak azért van mert nem akar fájdalmat okozni. Nem tudom ő, hogy viseli, de én kezdek beleőrülni abba, hogy nem dughatok a pasimmal.
Így, hogy beköltöztem hozzá jobban belelátok a napjaiba, amit ez az Adonisz nagyon szeret felső nélkül tölteni. Kín szenvedés úgy mellette lenni, hogy folyton a meztelen, izmos mellkasa és kockás hasa néz vissza rám.
- Eltűnök húsz percre és te már is akcióba lendülsz! - túr a hajába.
Ó, igen, ezt kérlek még egyszer! Szeretném újra látni azokat az erős karokat, ahogy megfeszülnek... Szeretném megharapdálni, nyalogatni...
- Már jobban vagyok! Nézd a karom is feltudom emelni. - bizonyítékként meg is teszem. - Már egyáltalán nem fáj, ha levegőt veszek, vagy lehajolok. Jól vagyok. - magyarázom.
Kihúzom a fiókot, amiben a teákat tartja, és kiveszem a kedvencemet: fahéjas alma.
- Az orvos azt mondta, hogy...- kezdi a szokásosat.
- Jaj, a doki csak tíz napig ítélt szobafogságra, az hivatalosan is letelt tegnap! - mondom kicsit durvábban, mint kellene. - És amúgy sem ez az első eset...- motyogom az orrom alatt, miközben a mézet kerestem, de pechemre már addigra közelebb jött és meghallotta.
- Te most komolyan kisurransz, míg én tusolok? - fenyegető hangja egészen közel súlyt le.
Megérzem a teste melegét a hátam mögött, mire libabőrös leszek.
- Jézusom, csak egy nyamvadt teát akartam inni, anélkül, hogy egy seregnyi embert kelljen érte ugrasztanom. - mordulok fel és szembe fordulok vele.
Dominic szemei szikrákat szórnak. Mellkasa fel- le jár a zihálástól, nyakán kidagadnak az erek.
Szentséges Isten! Említettem már, hogy milyen szexi, amikor dühös?
- Izzy, megsérültél, én csak nem akarom, hogy...- kifújja a levegőt.
- Tudom, én is ott voltam! De hidd már el, ha azt mondom, hogy jól vagyok, akkor az úgy is van!
Megfogom a csészém és elsétálok mellette. Bármennyire is akarom a nyakába vetni magam, inkább a kanapé felé veszem az irányt, elhelyezkedem a bolyhos pokrócommal és bekapcsolom a tv-t.
Dominic követ és megáll előttem elállva a képernyőt. Karba teszi a kezét és hunyorogva méreget.
Ahogy felnézek rá, nyelnem kell egyet. Bicepsze megfeszül, kezein kirajzolódnak az erek, hasán kitüremkednek a kockák, csípőjén V alakban húzódik az izom, amit a sötét szőrszálak követnek, egyenesen a törölközője alá. Farka pont itt van az orrom előtt. Látom a körvonalát ahogy nekifeszül az anyagnak.
Hosszú és vastag, és olyan kemény tud lenni... Jó ég!
Már el is felejtettem miért voltam előbb olyan dühös. Helyét újra a fékezhetetlen vágy vette át, amit mindig érzek, ha csak ránézek.
- Isabelle!
Hallom, hogy beszél, de képtelen vagyok figyelni rá. A teát reszkető kézzel emelem a számhoz, és egy húzásra meg is iszom. De a szemem még mindig rajta tartom.
Szinte megbabonáz, ahogyan ott pihen a törölköző alatt. Bizsereg a tenyerem, hogy megérinthessem. A számban összefut a nyál, ha arra gondolok, hogy a számba veszem.
- Isabelle!
- Micsoda? - pihegek.
Érzem, ahogy az ujjával felemeli az állam, hogy az arcára nézzek.
- Ne nézz így rám, hermosa! - suttogja.
- Hogy nézek rád?
Lüktet a combom közt, ahogy végig simít az alsó ajkamon. Reszketeg sóhaj szakad fel belőle, és a szemei pontosan olyan vágyat tükröznek, mint amit valószínű az enyém is.
- Pontosan tudod... Nem lehet, mi linda! Még nem épültél fel rendesen.
Elutasítása eltünteti a vágy ködét a fejemből. Helyét újra átveszi a düh.
Elkapom az arcom és arrébb nyomom a hasánál, hogy feltudjak állni.
- Oké, értettem! - felszegem állam, és próbálom legyűrni a könnyeimet. - Lefekszem!
- Izzy, várj...
- Fáradt vagyok, szeretnék pihenni. - sóhajtok és hátat fordítva neki bemasírozok a hálószobába.
Küszködöm a sírással, de amint bebújok az ágyba és körbeölel Dominic illata, már elő is törnek.
Szükségem van az érintésére, arra, hogy erős karjai körül öleljenek. Csak ott érzem magam biztonságban. Azon kívül, hogy néha megcsókol és megölel semmi más nem történik, és ez rohadtul fáj.
Tudom, hogy az elején még tényleg veszélyes lett volna, és valószínű nem bírtam volna ki. De hát azóta már eltelt tíz nap!!
Eddig még soha sem utasított vissza, és bár tényleg párszor bepróbálkoztam akkor nem vettem a szívemre a nemleges válaszát. Most viszont borzasztóan fájt, hogy nem akar velem szeretkezni.
Nem akar már engem? Azon az éjszakán valami megváltozott és most már soha többé nem tud nőként nézni rám?
Rettenetesen elvoltam keseredve. A párnába zokogtam, a felgyülemlett szexuális feszültség, és a trauma ami kísértett egyszerre bugyogott ki belőlem.
Rázkódott a vállam, és csak még jobban a párnába fúrtam a fejem.
Nem hallottam, hogy nyitódott az ajtó, csak az ágy süppedését és egy meleg kéz érintését éreztem a hátamon.
- Ne sírj, mi amor! Ne csináld ezt velem! Megszakad a szívem, ha sírni látlak...- gyötrődő hangjára csak jobban rázkódik a vállam a sírástól.
- Hagyj békén!
- Dehogy hagylak! Mi hermosa...- érzem, ahogy a hajamba fúrja az arcát.
- Undorodsz tőlem, igaz? Ezért nem akarsz lefeküdni velem! - zokogom.
- Hogy juthat ilyen az eszedbe?
- Úgy, hogy én majd megőrülök a vágytól, hogy veled lehessek, de te egyáltalán nem akarsz hozzám érni!
Felugrok az ágyról és hátat fordítva az ablakhoz megyek. Letörlöm a könnyeim, de semmi értelme. Folyamatosan jönnek és nem tudom őket megállítani.
- Azt hittem jó pár év elfog telni, mire azt fogom érezni, hogy már nem kívánsz engem. - motyogom remegő hangon az éjsötét éjszakába bámulva.
- Te hallod amiket mondasz?
Másodpercek alatt terem mögöttem és maga felé fordít. Nem vagyok hajlandó rá nézni. Szégyellem magam és elakarok bújni előle.
- Mióta hazajöttél és itt vagy velem, minden egyes nap a farkam verem a fürdőszobában. Mert megőrjít, hogy mellettem vagy, még sem érhetek hozzád! - vicsorogja.
- Akkor elmegyek Jessicához, hogy neked ne kelljen mellettem szenvedned! - dühösen a mellkasára csapok. - Nem hiszem el, hogy könyörögnöm kell azért, hogy végre megdugjon a pasim!
- Isabelle, fejezd ezt be! - elkapja a karom és mellkasához húzza. - Akarlak, mi linda! Semmi mást nem akarok jobban, csak veled lenni! Hogy újra érezzem a szűk kis puncidat, ahogy körül ölel. - már szinte hörögve ejti ki a szavakat.
- Akkor mi tart vissza? - kiáltom frusztráltan.
- Az, hogy alig két hete ott feküdtél vérbe fagyva a lakásod padlóján! - ordít fel.
Összerezzenek. A levegő megáll köztünk.
Dominic lehunyja a szemét és az ajkát harapdálja.
- Én... egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből azt a pillanatot, mikor megtaláltalak. - reszket, a hangja elcsuklik. - Halálra rémültem...És én csak... Nem akarok neked fájdalmat okozni!
Most először döbbenek rá, hogy ez az egész nem csak engem viselt meg ennyire, hanem őt is.
- Hidd el, annyira kívánlak és akarlak téged, hogy az már fáj. De nem akarok úgy hozzád érni, hogy az neked valami fájdalmas emléket hozzon elő. Rettegek attól, hogy fájdalmat okozok neked, Isabelle! - a végén már csak suttog.
Közel lépek hozzá és átkarolom a csípőjét.
- Jól figyelj rám, nagyfiú! - megvárom, míg kinyissa a szemét és rám néz. - Tudom, hogy te soha nem bántanál! Nekem te vagy a legjobb gyógyszer, ami létezik a világon. Az érintésed számomra gyógyír minden bajra.
- Annyira szeretlek, sajnálom, hogy kiabáltam...- vállai megenyhülnek, homlokát az enyémhez támasztja.
- Én is szeretlek, nagyfiú! És én is sajnálom... Nem gondoltam bele, hogy ez neked is nehéz.
- Soha még csak egy percre se jusson eszedbe, hogy nem kívánlak. - morogja. - A nap minden percében csak téged akarlak!
- Akkor csókolj meg végre! - kérlelem halkan.
Beletúr a hajamba és az ajkát az enyémre simítja. Felnyögök mikor végre megérzem a nyelvét, ahogy lágyan a számba nyomja. Úgy csókol, mintha félne attól, hogy összetörök a karjaiban.
Felhúzom a kezem a hátán, ujjaimat végig szántom széles vállain, le a mellkasára, majd vissza a csípőjére. Dominic torkából nyögés szakad fel. Hátrálok az ágy felé és húzom magammal őt is. Nem tudok elszakadni az ajkaitól. Csodás íze van, és a puncim összerándul minden alkalommal, mikor a nyelvünk összeütközik.
- Ígérd meg, hogy azonnal szólsz ha fáj valami...- lihegi.
- Megígérem!
Óvatosan ledönt az ágyra és megszabadít a felsőmtől. Rajta még mindig csak az a nyavalyás törölköző van. Farka keményen nyomódik az anyagnak.
Fölém mászik és csókkal hinti be a fedetlen mellemet. Mellbimbómat a szájába veszi és hangosan felnyögök, mikor megszívja azt.
- Istenem, végre...
- Olyan szép vagy! - leheli a bőrömre.
Lejjebb halad a hasamra, és megcsókolja a sebhelyet az oldalamon. Az egész hasamat csókokkal borítja, egyetlen részt sem hagy ki. Lehúzza a pizsama alsómat és erősen beszívja a levegőt, mikor észreveszi, hogy nincs rajtam bugyi.
- Már megint elhagytad a bugyidat, hercegnő? - mormogja a combomat csókolgatva.
- Sosem hordok bugyit alvás közben..- nyögdécselem.
- Ez maradjon is így! - kuncogja és ráfúja szeméremdombomra. - Basszus, de hiányoztál!
Felnyögök, mikor megérzem a forró nyelvét a csiklómon.
- Én vagy a puncim?
- Mindkettő! - morogja és erősen megszívja, amitől csillagokat látok.
Köröz a nyelvével körülötte, majd megérzem két ujját a hüvelyemnél. Annyira hiányzott az érintése, és annyira vágytam már rá, érzem, hogy nem kell sok és felrobbanok.
Belém helyezi az ujjait, és lassú mozdulatokkal járatja ki és be. Az érzések túlcsordulnak bennem, és elég pár nyelvcsapás, már a nevét sikoltva élvezek az arcára.
-   Mierda, de hiányzott ez a hang...- dörmögi és lassan felmászik hozzám.
Ahogy az arcunk egy vonalba ér, utána kapok és szenvedélyesen megcsókolom. Érzem a nyelvén az ízem, ami keveredik a mentolos leheletével és ettől teljesen kikészülök.
-   Éreznem kell téged, Dominic! Most!
Eleget téve a kérésemnek, lenyúl közénk, és a farkát a puncim bejáratához helyezi.
-   Perfecto!
Hangosan nyögünk, ahogy végre kitölt minden űrt bennem. Érzem, ahogy pulzál körülöttem. Keze bebarangolja a testem minden porcikáját, és lassú, kínzó mozgásba kezd.
-   Gyorsabban- nyögök a szájába.
-   Isabelle
-   Por favor!! Szükségem van rád...
Dominic nyögve temeti az arcát a nyakam hajlatába és végre erősebben lök a csípőjével. A szoba zeng a nyögéseimtől, és Dominic állatias hangjaitól. Bőrünk csattogását vissza verik a falak.
Lábam a dereka köré kulcsolom, így olyan mélyen csúszik belém, hogy valóban csillagokat látok. Érzem a jól ismert nyomást a gyomromban, futótűzként terjed szét a testemben, és felrobban, amikor eléri a legérzékenyebb pontot bennem.
-   Basszus! Igen!
Hangosan kiáltva élvezek. Testem szinte önálló életre kel. Csípőm a levegőben, puncim összerándul minden egyes gyönyörhullámmal.
-   Mierrrda, Isabelle!
Dominic válla megfeszül, csípője előre lendül, és hörögve követ engem az eufória kapujába.
-   Jól vagy? - lihegve kérdezi.
-   Sosem voltam ennél jobban! - nevetek, és megcsókolom.
Legurul rólam és a mellkasához húz.
A hajamat simogatja, én pedig közelebb férkőzöm hozzá.
-   Megtennél nekem valamit? - kérdezem halkan, szám a bőrét simítja.
-   Persze, mi amor!
-   Elvinnél a Dean's-be?
Karja, ami a vállamat cirógatta most megáll.
-   Miért akarsz odamenni?
-   Nem akarok így élni! Nem akarom, az életem hátra lévő részét úgy tölteni, hogy félnem kell, mikor fog újra megtörténni velem az a sok szörnyűség. Nem fogom hagyni, hogy ez határozzon meg! Szeretném látni a barátaimat, megakarok inni egy sört, vagy akár egy koktélt. - magyarázom halkan, remélve, hogy megérti, miért van erre szükségem.
Lélegzet visszafojtva várom a válaszát.
-   Ha valóban ezt akarod, akkor mehetünk. - a hátamra gördít. - De előtte még leakarok zuhanyozni.
-   Rendben. Megvárlak. - puszilgatom az állát.
-   Nem, mi linda! Te is velem jössz. - huncut vigyorra húzza a száját.
Lemászik az ágyról, karjával óvatosan felemel és bevisz a fürdőszobába, ahol újra elfeledteti velem, hogy mennyi szörnyűségen vagyok túl.