A Főnök Szeretője

30. Fejezet

A baba bolt előtt elhaladva mosolyogva pillantottam meg Eloisenak egy aranyos ruhadarabot. Nem gondoltam át kétszer, azonnal besétáltam és szóltam az eladó hölgynek, hogy én azt szeretném. Nem sokkal kellett elfordítanom a fejem, megláttam a kisbaba ruhákat is. Nem tudtam kislány vagy kisfiú lesz-e, így pár darab fehér ruhát vettem szívem megnyugtatása érdekében. Leginkább újszülött hosszú ruhákat néztem, mert számításaink szerint decemberi lesz a kis bogaram.
   Ajándék vásárlás után egyből Adele és Ash új otthonába vettem az utat. Úgy éreztem ha nem beszélek mihamarabb Adele-al a tegnap esti dologról akkor megőrülök.
Vezetés közben szemet szúrt a visszapillantó tükörben egy oda nem illő dolog, azonnal hátra is kaptam a fejem, hogy megnézzem mi az. Gyorsan ki is tágultak a szemeim. Egy virágcsokor hevert a hátsó ülésen szépen becsomagolva. Amint leparkoltam kivettem az autóból. Egy cetlit is tartalmazott a csomagolás, melyen gyöngy betűkkel volt írva: ,,Nem felejtettelek el!"
Azon nyomban úgy éreztem, figyelnek. Alaposan körülnéztem, majd vissza dobtam az autóba a virágot. Összezavarodtam. Kameron? Adrian? Ki csinálhatta ezt? Féltem. Akartam beszélni Alexanderral vagy sem, ő jutott eszembe először akinek szólni mertem. Az alkalmazottakra bízta az irodát és oda sietett Eloise szülinapi bulijára.
- Szerintetek ez ki a fészkes fene volt? - kérdezte miközben hárman vizsgáltuk a feliratos cédulát.
- Fogalmunk sincs Alex. Kameron nem így ír, Adrian vagy az apja keze írását nem ismerjük. A papírt már össze fogdostuk szóval nem tudjuk kivizsgáltatni ki érhetett hozzá. - felelte Ash ingerülten.
  Adele visszament a gyerekekhez ameddig mi ezt a témát veséztük. Alexander arcán tombolt a düh, az aggodalom és a bosszúvágy. Értettem ezt az érzést. Ugyan így éreztem amikor Adrianra gondolok. Az összes ideg összegyűlik a hasamban. Ha rá gondolok eszembe jut minden perce amikor elrabolt és fizikálisan bántott. Amikor olyan erejű pofont adott, hogy a földre zuhantam.
Két könnycsepp hagyta el a szemem miközben vissza emlékeztem ezekre a pillanatokra. Megrázva a fejem tértem vissza a jelenbe. Alexander és Ash még mindig azt vitatták ki lehetett.
- Hagyjuk ezt most srácok. Eloise születésnapját jöttem ünnepelni és nem ezen agyalni. Várjuk meg hátha történik valami az elkövetkezendő időben és akkor majd aggódunk. - szóltam közbe, mire mindketten elhallgattak és felém fordultak. Döbbenet ült ki az arcukra ahogy meglátták a szomorúságot rajtam. Alexander jelzett a szemével, amit Ash gyorsan megértett és magunkra hagyott.
- Nem beszéltünk még a tegnap estéről...
- Mert nem akartam. - vágtam rá hamar.
   Alexander össze gyűrve a papírt a kezében fordította el a fejét és dühösen masszírozta ujjaival a homlokát. Összefontam magam előtt a két kezem és a falnak dőltem. Nem akartam beszélni a tegnap éjszakáról. Meggondolatlanul és felelőtlenül cselekedtem aminek ő volt az áldozata. Na nem mintha rávetném magam az összes férfira aki megjelenik előttem az utcán - félreértés ne essék -, csak rosszkor volt rossz helyen. A régmúlt történései miatt választottam őt a szükségletem elnyomására. Egyszerre szégyelltem magam és éreztem, hogy nem döntöttem rosszul. A szívem legmélyén mindig hiányzott Alexander és játszottam el a gondolattal nem egyszer, hogy ő és én. De a köztünk lévő távolság okán sosem kerestem fel. Pedig a szüleink minden alkalommal össze boronáltak minket ha össze gyűltünk egy társaságba nyaranként.
- Át kellett volna gondolnom mit teszek veled. De annyira hiányoztál a két hónap masszív munkaügyi beszélgetés miatt, hogy nem tudtam ellenállni.
- Volt egy gyenge estém... Én is meggondolatlan voltam és igazságtalan veled szemben. De lehetek őszinte?
- Kérlek csak az legyél. - jött egy lépést közelebb.
- Végignézek rajtad és arra kell rájönnöm, hogy nem bántam meg. - Belenéztem csillogó fahéjbarna szemeibe, igyekeztem nem elveszni bennük. Nagyot nyeltem miközben tett felém újabb egy lépést. Szaporább lett a légzésem. - Hazudnék magamnak és neked is ha azt mondanám nem élveztem minden pillanatát. Lehet most egy hűtlen ringyónak tűnök aki a szíve alatt gyereket hord és közben más férfival szexszel, de ez az én életem.
- Kívánsz Elena?
- Kívánlak Alex. - Újból nagyot kellett nyelnem ahogy ezt kimondtam. Ezzel együtt rá haraptam alsó ajkamra, hogy eltitkoljak egy kérlelő mosolyt, ami elárulja vágyom a közelségére.
- Szerintem kislány lesz. - Feleli mosolyogva amitől értetlenül összeráncolom a homlokom. - Mert tuti az ő ötlete is volt, hogy megtörténjen ez kettőnk között. Ő neki is tetszek. - A végén olyan aranyosan neveti el magát, hogy attól nekem is nevetnem kell.
- Szóval azt mondod lányom lesz, csak azért mert rád mozdultam. Meg sem született de már őt okolod.
Nagy nevetésben borultunk egymás vállára. Érdekes elterelés volt az intim témáról, de tetszett Alexander minden kommunikációs eszköze. Rövid időn belül néma csend vette át a nevetés helyét. Egyenesen a szemembe nézett és éreztem ahogy kezeivel lassan a derekamra vándorol. Muszáj voltam neki megállj-t parancsolni, mégiscsak egy születésnapi rendezvényen voltunk, tele gyerekekkel. Csalódottan búcsúzott el és ment vissza a maradék időre az irodába. Ajándék bontásra éppen vissza értem.
   Gyorsan teltek a hónapok. Már túl voltam a terhességem felénél amikor megtudtam, hogy fiú. Óriási öröm tombolt bennem és a családomban is amikor elmondtam a jó hírt. A hetedik hónapban jártam. Pocakom ekkor már látható volt. Adele hatalmas szeretettel simogatta minden találkozáskor. Munkahelyen minden ügyfél mosolyogva gratulált nekem. Jó páran még Alexandernek is, feltételezve, hogy ő az édesapa. Gyorsan el is utasította a jó kívánságokat mielőtt valótlan hír kerül az emberek fülébe. Voltunk akkora befolyással, hogy az emberek erről beszéljenek mindenhol.
Időközönként újabb és újabb csokor virágot kaptam rejtélyes módon, különböző üzenetekkel.
,,Még mindig érzem az illatod!"
,,Eljövök érted a megfelelő időben!"
,,Még mindig szeretlek!"
,,Egyszer újra találkozunk!"
Féltem, igen. Féltem az ismeretlentől.
Egy nap már nem virágot kaptam, hanem egy kis láda hevert a verandára vezető lépcsőn. Felvettem és kibontottam. Réginek tűnő kulcsot tartalmazott. Mellette az üzenet, kövessem a fényt. Az udvar végében valóban láttam fényt. Bátorság hiányában azonnal telefonáltam Alexandernek, majd Liamnek. Megvártam ameddig megérkeznek. Tájékoztattam őket is arról amit én tudtam, majd együtt megindultunk. Természetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy maradjak és zárjam be magam a házba, de makacs tulajdonságomhoz hűen a háttérben követtem őket. A fény alagútnak végéhez érve Kameron életnagyságban állt előttünk, mellette Adrian. Alexander mellém lépett és szorosan összekulcsolta kezeinket, közben Liam fegyvert feltartva közeledett tovább.
- Megtisztelő közönség! - szólalt fel Adrian - De nekem csak Elena kell.
- Elég idióta vagy barátom ha azt hiszed, hogy a tiétek lesz. - válaszolta Alexander ingerülten.
   Adrian fegyvert rántott és Kameron nyakához tartotta. A saját bátyja nyakához... fegyvert. Hazudnék ha azt mondanám nem jöttek elő bennem féltő érzések, de nem különösebben mozgatott meg. A terhességem alatt és az Alexanderral együtt töltő idő elteltével kezdtek szépen lassan kihalni az érzelmek. Már nem voltam szerelmes Kameronba. Megtanultam nélküle élni, mert meg kellett.
- Elena drágám, ha azt akarod, hogy ennek a szerencsétlennek ne essen több baja, akkor a saját lábadon jössz ide hozzám. - Ahogy ezt Adrian elmondta, egy lépéssel közelebb mentem. Ekkor megláttam Kameront egy olyan állapotban amit még a rendőrségi időszaknál is feljebb tudtak múlni. Elszörnyedtem. Kezein égés nyomok, arcán monokli és a szája szélén alvadt vér. Szomorú tekintettel nézett végig rajtam. Ösztönösen a hasamra tettem a kezem, melyet követett szemével. Kikerekedtek a szemei és hatalmas megdöbbenéssel nézett először rajtam végig, majd Alexander következett. Alig láthatóan megcsóváltam a fejem, mielőtt Adrian észre veszi a kommunikációnkat.
- Miért kellene veletek mennem? Már senkik vagytok az én életemben.
- Biztos vagy te ebben? Úgy értesültem, hogy a gyerek akit hordasz a bátyámé! - felelte Adrian, amire Kameron felé szegezte tekintetét idegesen. Úgy tűnt ő neki senki nem mondta el. Nem tudtam örüljek-e neki vagy süssem le a fejem szégyenemben. De bátran álltam tovább, amikor Liam mellém lépett Alexanderrel együtt.
- Tegye le a fegyvert és dobja el messzire!
- parancsolta Liam. Adrian erre hangosan felkacagott és bebiztosította a fegyverét. Egyre gyorsabban vert a szívem.
- Mit akarsz a gyerekemtől és a szerelmemtől? - néz ismét Adrianra Kameron.
- Az már az én gyerekem! Neked különben is van már. - Tágra nyílt szemekkel néztem Kameron felé amint meghallottam amit Adrian mondott. Úgy éreztem apró darabokra hullok.
Mégsem unatkozott amikor Olaszországba menekült előlem.
   Adrian gonosz mosollyal bámulta ahogy kiül az összes fájdalom az arcomra. Egyszerre fintorogtam és folytak a könnyeim. Kezeimmel csak egyre erősebben szorítottam a hasamat.
- Ez a gyerek az enyém! - kiáltotta feléjük Alexander. Nem győztem kapkodni a fejem a két ellenséges férfi között akik már mindketten úgy tudják másiké a gyerekem. Kameron két mély levegő után kirántotta Adrian kezéből a fegyvert és megindult felénk. Alexander elé álltam, Kameron azonnal rám vetette tekintetét ahogy elakadt a pocakomban.
Bele gondolva Alexander tervébe amit csak sejtettem, nem volt rossz. El kellett hitetni velük, hogy a babának nincs köze a családjukhoz és talán véget ér minden. Talán nyugodt életünk lehet. Viszont Kameron nehéz választás elé állított. Hasamra tette óvatosan az egyik kezét, másikat melyben a fegyver volt, a fejéhez biztosította.
- Biztos nem az enyém? - A levegő is megállt körülöttünk ahogy feltette a kérdést. Átfutott az agyamon mi lenne a jó döntés. Kizártam mindenkit aki ott volt velünk és csak rá fókuszáltam.
Annak ellenére, hogy közben Liamet túszul ejtették Alexanderrel együtt. Csak ketten voltunk miközben Adrian maga előtt összefont karokkal várta az előadás végét. Kameron lehulló két könnycseppe térített vissza szemkontaktusunkhoz.
- Az öcséd elenged ha azt mondom nem a tiéd? És téged is? - Kérdeztem a fülébe súgva, majd megkönnyebbülten engedte le a fegyvert fejétől. Én is nyugodtabban vettem a levegőt. Erősen gondolkozott.
- Elmondom a történetet, hátha segít dönteni. Nekem és a feleségemnek nem lehet gyerekünk. Először Kameront használtam fel, hátha neki sikerül megtermékenyíteni a feleségem. De neki sem sikerült, mivel ekkorra már kiderült nem csak velem van probléma. Pár napja kaptam a csodálatos hírt, hogy az én kedves sógornőm terhes a testvéremtől. Ennél csodálatosabb Isteni áldás nem is jöhetett volna. - Miközben Adrian beszélt, mi még továbbra is egymás szemét vizslattuk. Fogalmam nem volt mire akar majd kilyukadni, de éreztem, hogy nem válik a javamra. - Viszont egy a probléma, vagyis ami nektek probléma kis gerlepár. Az a gyerek a miénk lesz és nem a tiétek. Mielőtt próbálsz hazudni Elena, hogy nem Kameron gyereke, felesleges. A saját orvosod árult el.
- Rendben. Vigyetek magatokkal! - Egyeztem bele készségesen. Kameron összevont szemöldökkel nézett le rám. Adrian örömében tapsolva közelített felém, megragadta a karomat és maga után rángatva vezetett ki a tisztásról. Végig Kameront néztem, aki megtörten bicegett utánam. Óvatosan beszálltam az autóba. Hagytam, hogy vigyenek ahova akarnak. Nem akartam magam, se senki mást feláldozni egy pszichésen beteg ember miatt. Lelkesen az órámra néztem és elmosolyodtam. Van kiút...