A Főnök Szeretője

17. Fejezet

- Kislányom, túl jó vagy a kártyázásban! Megint elvertél! El sem hiszem! - Ingerülten eldobta apám a kártyalapokat és nézett rám. Én közben huncutan mosolyogtam.
- Figyelj drágám. El akarok neked mondani pár dolgot. Tudom, hogy csak tíz éves vagy, de különlegesen érett ahhoz, hogy megértsd amit most mondani fogok. Az életben is mindig így nyerj! Értetted? Mindig nyertes legyél, s ne vesztes. Legyen mindig a te kezedben az irányítás és sose hagyd magad. Büszkén, egyenesen járd az utcákat. Ne legyen okod szégyenkezni, szomorkodni vagy csüggedni. Ha elnyered az emberek bizalmát, akkor te leszel a királynőjük! Márpedig a határozott kisugárzásoddal bárkit elvarázsolsz. Viszont vigyáznod kell vele, mert ki is használhatják a jó tulajdonságaid. Értesz kislányom? - Apa elégedetten mosolygott rám. Kósza hajszálakat simított odébb orcámon.
- Persze apa, értelek. - Feleltem a kártyákat keverve. Mosolyogva megpuszilta a homlokom és vissza dőlt a székbe. - Na játszunk egy utolsót. Ebbe mindent bele adok!

Aznap este először tapasztaltam fájdalmat.
- Kezdtem el írni az ágyam alatt tartott titkos naplómba. -
Aznap este a szemem láttára verték össze apát. Sajnáltam, de nem tudtam mit tenni. Álltam és néztem a gonosz bácsikat akik már a földön fekvő apukámat rugdossák. Gyenge kislány voltam. Dermedten álltam és folytak a könnyeim. Miért? Miért bántjátok az apukámat? Kiabáltam feléjük, de rám se néztek. Amikor végre otthagyták apukámat, hozzá rohantam és zokogva mellé ültem a földre, letöröltem a könnyeit és a papírzsebkendőmmel tisztítottam meg az arcát.
- Sose legyél gyenge, mint az apád Elena. Ezt elfelejtettem mondani délután.
- Egyszer vissza adom nekik amit veled tettek! Meglásd apa, a gonosz bácsik vissza kapják az összes fájdalmat! - Válaszoltam magabiztosan.

A gonosz bácsik... Tönkre tették az életem! Nincs kegyelem egyiknek sem.
Ezek a gondolatok váltották egymást a fejemben szombat délelőtt. Hármasban ültünk a nappaliban, de a gondolataim elterelték a figyelmem.
- És mikor fogtok összeházasodni Elena? - Kérdezte Adele amitől vissza tértem önmagamhoz. Megráztam a fejem és értetlenül néztem rá.
- Ki házasodik? - Kérdeztem vissza zavarodottan.
- Teljesen át adtad magad ennek a nyomozásnak. Pihenned kellene drágám. Rá fog menni az egészségedre. - Felelte Adele, amitől elgondolkodtam. Igaza lehetett, de én nem éreztem úgy, hogy egy percre is szünetet kéne tartsak. A bosszú vezérelt álmomban is. Tizenhét év telt el azóta, hogy elkezdték terrorizálni a családom, velük együtt engem is. Már bőségesen eljött az ideje, hogy valaki fenékbe billentse őket és megfékezze a
maffia-hálózatukat. És éppen ehhez kaptam apámtól kellő önbizalmat, bátorságot. Éppen akkor kezdtem el megérteni miért mondott motivációs dolgokat minden áldott nap. Előre felkészített erre a lépésre. Ő pontosan tudta, hogy nekem kell lennem aki megfékezi őket. Ezért a sok taníttatás, fejlesztés, hogy hagyta tizenévesen végignézni ahogy őt megszégyenítik. Arra nevelt, hogy bosszút álljak rajtuk. Ennek eleget akartam tenni, sőt, többet is! Olyan megfékezhetetlen harag gyűlt már bennem évek óta, hogy azt senki nem tudta volna megérteni. Kivéve egyet.
Kameron Odellt, a vőlegényemet.
Neki is ugyan úgy tönkre tette a gyerekkorát, az életét, mint nekem. Talán épp ezért volt képes velem együtt működni, vagy más okból amire nem sikerült tudomást szereznem. Kameronnak sok olyan ügye rejtőzködött amiről kétségeim voltak, hogy sosem látnak napvilágot. Lehet így volt rendjén.
- Az se érdekel ha rá megy az egészségemre Adele. Nekem ez az életcélom. Vagy a börtönben rohadnak meg, vagy a kezeim között.
- Na Elena azért ne vesd el a sulykot. Nem leszel senki gyilkosa. Erre én leszek a biztosíték. És Kameron különben sem hagyná, hogy bemocskold a kezed.
- Kameron épp olyan beteg elméjű, mint én. De nyilván nem akarom megütni a bokám. - Kisvártatva belekortyoltam a teás bögrémbe, nagyot nyeltem, majd fel mentem a szobába.
- Szia hercegnőm! - Köszönt Kameron az ágyam szélén üldögélve. Tágra nyílt szemekkel vizslattam a férfit. - Na, már nem is köszönsz? - Két lépéssel közelebb lépett hozzám és a szemeimet fürkészte.
- Szia Kameron. Te mikor jutottál be a szobámba? Meg hogyan? - Kérdezősködtem összezavarva.
- Hagyjuk a kérdéseket Angyalom, most nem beszélgetni jöttem. - Lassan végigsimította kezét az arcomon amitől gyorsabban kezdtem venni a levegőt. Alsó ajkamra haraptam, amitől elvigyorodott. A fülemhez hajolt, majd suttogni kezdett. - Azért jöttem, hogy enyhítsem kettőnk hiányát.
Mohón Kameron felé kaptam a fejem és csókolni kezdtem. Nyaka köré fontam a kezem és igyekeztem olyan közel lenni hozzá, hogy ne maradjon köztünk levegő sem. Fenekemnél fogva a falnak szegezett és erős szemezés után lehetősége szerint tapasztotta ajkát az enyémre. Időnként levegőért kapkodva szakítottam meg a csókcsatát.
- Tégy magadévá! - Kértem vágytól remegő hangon.
- Ezt akartam hallani! - Morogta a fülembe. - Most olyan leszek, hogy remélhetőleg nehezedre fog esni felállni. - Mondta miközben a szemembe nézett és pajzánul vigyorgott.
Óvatosan az ágyra fektetett, s már akkor tudtam, hogy az volt az utolsó óvatos lépése. Lekapta magáról a feszes pólóját, melytől azonnal beharaptam az alsó ajkam. Kíváncsian követtem tekintetemmel minden lépését.
Fölém kerekedett és erősen rámarkolt a derekamra, amitől hangos nyögésben törtem ki.
- Csendben asszonyom! Mások is vannak a házban.
- Fogd be a számat te! - Feleltem huncut tekintettel.
Lehúzta rólam a melegítő nadrágot, fehérneműt és két ujját a számba helyezte. Miután kellően nyálas lett, benedvesített a lábam között, vissza dugta az ujjait és keményen felnyársalt. Ajkait beharapva igyekezett visszafolytani a nyögést.
Egyszerre fájt és tetszett az ismerős érzés. Másodperceken belül ellazultam és hagytam, hogy ki-be járjon a hüvelynyílásomon keresztül.
Amikor megunta a pozíciót, négykézlábra kényszerített és egy hirtelen mozdulattal behatolt. Ismét hangos nyögésben törtem ki, ezúttal megragadta a nyakam és szorítani kezdte amennyire még kényelmes volt. A szoba visszhangzott a testünk érintkezésétől, mely percről perce intenzívebbé vált. Remegő lábakkal álltam ki Kameron erős döféseit miközben másik kezével a csiklómat izgatta.
- Megőrjítesz! - Szólaltam fel alig hallhatóan.
- Az a cél...
Gyorsabb tempóra váltás után elengedte a nyakam, előre döntötte a hátam és csípőm markolása közben kielégülten elélvezett velem együtt. Zihálva hasaltam el az ágyon.
Erőtlennek éreztem magam.
Az orgazmustól bizsergett minden porcikám.
- Kielégítettem a vágyaidat kedvesem? - Kérdezte miközben meztelenül elfeküdt mellettem.
- Nem csak a vágyaimat. - Lassan hozzá bújtam, majd egy plédért kutakodtam, mikor elkapta a karom.
- Látni akarom a tested. - Lassan éreztem ahogy elvörösödött az arcom. Zavaromban mellkasára hajtottam a fejem és pihentem.

Este melegen felöltözve mentünk el sétálni négyesben. Élveztem a hideg levegőt ami átjárta a testem. Gondtalanul, tiniként sétáltunk kezén fogva egymás mellett. Néztük az esti fényeket a város szívében. Haladtunk szépen lassan amikor az orromra hullott egy hópihe.
- Ezt ti is láttátok? - Kérdezte Ash, mire felkaptuk a fejünket mindannyian.
- Hullik a hó! - Kiáltott fel Adele csillogó szemekkel.
Percek elteltével hatalmas hópihék szállingóztak előttünk.
Kameron mosolyogva ölelt magához. Úgy csillogott a szeme, mintha életében először látott volna havat.
Imádtam minden arcvonását, rezzenését. A vigyort ami kiült az arcára.
Kellemes volt a pillanatnyi boldogság.

De nem is ez az élet lett volna
ha nem ér el minket a baj...