A Főnök Szeretője

7. Fejezet

- El kellene neked mondanom valamit. - Kameron ekkor fülem mögé simogatott egy hajszálat és egyenesen a szemembe nézett. Tetszett a rekedt hangja ami az éjszakától vált olyanná.
- Figyelek. - Ettől nagyot nyelt s hezitálás gondolatát vettem észre az arcán. Elmosolyodtam és közelebb bújtam hozzá az ágyban.
- Ott hagytam a boltot és megvettem egy helyet ahol nagyszerű a munkaerő.
- Na gratulálok! És már beilleszkedtél? Tetszik nekik az új főnök? - Kérdeztem hatalmas csodálattal. Örültem neki, hogy sikeres ember. Tanult, tehát nagy esélyei voltak az életben. Bármilyen területben helyt tud állni.
- Az egyik alkalmazott nagyon tetszik nekem. Szinte megvadulok érte. - Suttogta bele a fülembe, amitől először összehúztam a szemöldököm.
Felkelt az ágyból és az ablakhoz sétált. Zsebre tett kézzel állt és várta mikor esik le nekem amit próbált közölni. Majd a felvilágosodás gondolatától hatalmasra nyílt a szemem. Megvette a helyet ahol dolgozom? - Jutott eszembe elsőnek. Oda sétáltam hozzá és magam felé fordítottam.
- Te ezt mégis milyen célból merted megtenni?
- Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy ne legyek a közeledben bármilyen formában.
- Te beteg vagy Kameron! Birtokolni akarsz? Mert az minden csak nem szeretet. - Válasz nem érkezett, csak nézett mélyen magaelé. Egyszerre éreztem haragot és sajnálatot. Ki akartam menni a szobából, de megragadta a kezem és vissza húzott.
- Engedj el. Nem akarlak...
- Hallgass végig! - Vágott közbe, amitől nyeltem egy nagyot és összeszorítottam a kezem. - Harmincnégy év kellett ahhoz, hogy egy olyan embert találjak amilyen te vagy! Ezelőtt sosem éreztem ilyet. Lehet, hogy neked ez nem olyan, mint nekem, mert igen, én figyeltelek évekig a távolból. De nem tudod hányszor mentem el melletted és lettem szerelmes az illatodba. A mosolyodba amint egy másik emberre néztél.
- Erre akkor sem az a megoldás, hogy felveszed felettem a hatalmat! Nem akarlak látni.
Vett egy nagy levegőt, majd kifújta. Össze szedte a ruháit és elviharzott. Üresség maradt bennem ahogy becsapta az ajtót és már nem láttam. A szívem lassabban dobogott, és csalódottság könnyei marták a szemem.

Pár óra elteltével kaptam a telefont, hogy menjek be a munkahelyre azonnal mert szükség van rám. Kicsit szkeptikusan vezettem. Nem akartam Kameronnal találkozni. Reméltem, hogy nem ő hivatott be.
- Végre Elena. Sürgős az ügy! Egy válófélben levő anyuka, két gyermekével. Agresszív édesapa!
- Nyomta kezembe a dossziét a felettesem. Fejbólintással, némán sarkamra fordultam és az irodába vettem az irányt. - Minden rendben? - Kérdezte utánam szólva, mire csak intettem egyet.

Össze-vissza kattogott az agyam az egész elmúlt éjszakán. A reggelen... másra nem tudtam gondolni. Olvastam a dossziéban rejlő iratot, de az eredeti szavak helyett csak Kameron elhangzott mondatait láttam.
Pár perc után az ajtó csapása térített észhez. Összevont szemöldökkel néztem föl az egyik munkatársamra, Chrisre.
- Segíthetek? Mi a baj? - Tettem föl a kérdést, de csak csendben mögém sétált és masszírozni kezdte a vállamat. - Ezt igazán nem kell. De azért köszönöm.
- Pedig láttam feszült vagy és szomorú. Szeretnél róla beszélni? - Kérdezte a székem mellé térdelve. Megfogta a kezem és nézett a szemembe.
- Na jó, elmondom. Csak ne nézz így rám! - Feleltem miközben már alig bírtam vissza tartani a mosolygást. Zavarba jövök attól ha néznek engem. Csak akkor nem, ha Kameron teszi azt.
Természetesen más történetet találtam ki arról ami bánt. Nem akartam, hogy tudja esetleg bárki is ezt a helyzetet. Nem akartam, hogy bárki kivételezzen velem, vagy féljen tőlem, vagy ne szóljon hozzám mert a főnökkel kavarok.

Mikor már elég jól megvígasztalódtam, és sikerült nevetnem, újabb ajtó csapásra kaptam föl a fejem.
- Mit keresel itt? - Pattantam ki egyből a székből és Kameronhoz igyekeztem. Nem értettem miért zaklat a munkahelyemen is. Hirtelen már az jutott az eszembe, hogy el kellene utaznom egy időre, hogy ténylegesen békén tudjon hagyni és egy percig ne idegesítsen fel.
- A szőke herceg mit keres itt az irodádban?!
- Te neked nem mindegy? Nem akarlak látni azt mondtam! Nem? - Mikor felemeltem rá a hangom vissza vett a nagyságából és csak mély levegőt fújt ki. A mellkasa remegett a dühtől ahogyan vette a levegőt. Kezeit ökölbe szorította és bámult Chrisre.
- Mi bajod van haver? - Kérdezte a munkatársam amitől egyből a kezembe temettem a fejem.
- Milyen haver te idióta? A főnököd vagyok te szerencsétlen! - Mordult Kameron Chrisre amitől nagyon megijedtem. Próbáltam közéjük állni és fogni Kameront hátha akkor csillapodik. De észre sem vette, hogy ott vagyok. Csak bámulta Christ. - Ki vagy rúgva baszdmeg! - Mondta kőkemény szigorral. Kameronnak már csak a kiállása is főnök típus volt. Jól állt neki a szerep. - Hagyd el de nagyon gyorsan az irodát te gyökér! És köszönd meg, hogy Elena itt van! Különben nem biztos, hogy élve mentél volna haza! - Tette hozzá nyugodtabb hangnemben. A számat össze húzva megcsóváltam a fejem és Chris után én is kimentem az irodából.
- Nehogy már utána menj! - Hallottam mögüllem Kameron kiáltását. - Hagyj békén! - Feleltem rá azonnal. Már csak egy nagy csattanást hallottam, de mentem tovább egyenesen.
- Kérlek Natasha, ezt csináld meg helyettem. Pár napig biztos nem tudok bejönni. Nem vagyok jól.
- Rendben Elena! Jobbulást! - Fejbólintással megköszöntem, azután siettem is a parkolóba mielőtt Kameron utánam jön. De elkéstem. Elkapta a kocsi ajtaját és nem engedte becsukni.
- Hagyj békén!
- Elena ne menj el! Beszéljük meg ezt.
- Nincs miről beszélnünk. Nem akarom, hogy uralj engem. Konkrétan most rúgtál ki valakit azért mert vígasztalt az állapot miatt amit te okoztál! Ez nem normális Kameron. Nem fogok felmondani mert ez az álom munkám, de pár napra el kell szabadulnom a markodból.
- Ha most itt hagysz én semmivé válok nélküled.
- De ha itt maradok akkor megfulladok. - Mondtam utolsó szóul, majd becsuktam az ajtót és elhajtottam.

Az éjszaka közepén már sikerült átlépnem a spanyol határt. Felszabadulást éreztem ahogy megéreztem az új légkört. Csodálatosan szép volt az esti fény. Káprázott a szemem. Leparkoltam az apartman közelében és elfoglaltam a helyem. Még egy kávé mellett végignéztem a napfelkeltét, aztán pár órára muszáj voltam eldőlni pihenni. Kicsit üresnek éreztem magam. Idegenek vettek körül, nem volt kihez forduljak társaságért. De részben arra volt szükségem, hogy egyedül legyek. Én és a gondolataim. Átkellett gondolnom, hogy vállalom a kockázatot és adok egy esélyt a főnökömnek, vagy eltaszítom magamtól és hagyok magamnak egy helyet más embernek. Egy teljesen más embernek...