A Főnök Szeretője

19. Fejezet

Már fél órája beszélgettünk hármasban az egyik klub körasztalánál, amikor Alexander megkérte Kameront, hogy hagyjon minket magunkra. Természetesen ellenkezett, de a "Minden rendben lesz!" - tekintetem után mély levegőt kifújva a bárpulthoz sétált és italt rendelt magának.
- Nos, mi olyan fontos amiről Kameron
nem tudhat? - kérdeztem az italomba kortyolva.
- Figyelj Ela, veszélyes rád az a család. De gondolom észre vetted. El kell hagynod Kameront minél hamarabb. Nem véletlen akarja, hogy a felesége legyél.
- Neked ez most honnan a francból jött Alex? Felfogod amit mondasz? Eszem ágában sincs elhagyni őt. - feleltem ingerülten.
- Gondoltam, hogy ez lesz a válasz. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy a tárgyaláson bele fogom vonni Kameront a dolgokba ha nem hagyod el.
   Elképedve meredtem magam elé. Hogy micsoda? Nem hittem el a gyerekkori barátomnak ami szavakat elhagyott a szája.
Sarokba szorított. Nem akartam, hogy Kameron börtönbe kerüljön. El kellett gondolkoznom mit tegyek.
Kameronra néztem és vissza Alexanderra, aki érzelem mentesen magaelé font karokkal vizslatta a tekintetem. Meredtségemből a telefon rezzenése ébresztett fel. Üzenet érkezett ismeretlen feladótól.
"Gyere a régi lakásodra amilyen gyorsan csak tudsz!"
Megrémülve felkaptam a táskám és kirohantam a helyről. Kameron és Alexander szólítására sem figyelve beültem az autóba és elhajtottam még mielőtt megállítottak volna.
Féltem egyedül vezetni újra, de a legrosszabbra gondoltam. Arra, hogy netán Adele bajban van. Azoktól a mocskos emberektől bármi kitellett. Nem számított, hogy milyen ember, csak valakin bosszút tudjanak állni.
- Szia Elena! - köszöntött az üres nappali közepén üldögélő fekete ruhás férfi.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem félve remegő hangon.
- Odell úr azt üzeni, hogy ha nem vonod vissza a vádakat és nem engedik ki kis időn belül akkor elveszi édesanyád életét is.
- Ti esküszöm nem vagytok normálisak! Rohadjatok meg! - válaszoltam a könnyeimmel küzdve.
Sarkon fordulva elhagytam a lakást és szipogva sétáltam el a helyről.
Meglepődve emeltem fel a fejem amikor Kameron szembe jött velem a folyosón. Akkorra már teljesen összezavarodtam és azt kívántam bár otthon lehetnék az ágyamba bújva nyakig takarózva.
- Vigyél haza kérlek! - kértem a vőlegényem miközben a karjaiba borultam.
- Oda viszlek ahova szeretnéd Angyalom.
Az úton végig kérdezte Kameron, hogy mi történt, miért siettem el és miért voltam a régi albérletemben, de nem tudtam neki válaszolni. Nem akartam ebbe a teherbe is belerángatni. Éreztem ha bele vonnám, baja esne Alexandernek, és édesanyámnak is.
- Ugye tudod, hogy nem vagy egyedül?
- Igen tudom, csak most mégis úgy akarom magam érezni. Egyedül akarom megoldani. - Lassan Kameron arcához nyúltam és végigsimítottam két ujjam az arcán. Elképzeltem egy pillanatra milyen jó lenne elbújni akkor valahol és szexelni egyet a hátsó ülésen. Ahogy az ajkára harapott az érintésemtől, egyre jobban éreztem, hogy kívánom őt.
- Állj meg valahol. De ne lássanak! - suttogtam miközben markoltam a combját. Halkan felmordult és bólintott egyet. Szemünk felváltva nézte a másikat. Tudtam ha tíz percen belül nem történik valami kettőnk között akkor elszabadul nála a pokol. Tapintani lehetett a belőle áradó feszültséget.
Egy éles kanyar után megérkeztünk az egyik elhagyatott sikátorhoz.
Minden rossz gondolatom elhagyta a fejem és csak arra tudtam gondolni, hogy minél gyorsabban kielégítsem a vágyaimat.
Kameron közelebb fogta magához az arcom és vadul csókolni kezdett. Olyan vadul csókolt még, mint azelőtt soha. Nagyon felizgattam az érintésemmel. De ő is tudta hol kell megérinteni; - gondoltam ezt mikor a mellemre helyezte egyik kezét és markolni kezdte. Felsóhajtottam az izgalomtól, majd hagytam, hogy kivetkőztessen a felső ruházatomból. Ajkai a mellbimbómra tapadtak, s nyelvével játszani kezdett azzal. Hajába markolva nyögtem, míg ő a derekam markolta.
- Imádom a tested! - mondta a szemembe felnézve.
- Nem akarok tovább várni,
húzd le a nadrágod! - parancsoltam miközben vetkőztem ki sajátomból.
Ágaskadó férfiasságára ültem és mozogtam ameddig el nem élveztünk mind a ketten. Hatalmasat nyögtünk egyszerre. Mosolyogva csókot leheltem a szájára, majd igyekeztem óvatosan leszállni róla.
- Khm... Több, mint kevésbé! -
   Sötétedésre haza értünk hozzám. Akartam, hogy még maradjon, ezért marasztaltam.
Vacsora után összeölelkezve táncoltunk a nappali közepén az egyik kedvenc lassú zenémre. A fényeket is lentebb vettem, hogy biztos legyen a romantika.
- Még mindig nem akarsz róla beszélni Elena kedvesem? - kérdezi fejét az enyémnek tapasztva.
A kérdéstől össze szorult a gyomrom és egy percre kihagyott a szívem is. Viszont megfogalmazódott bennem a válasz.
- Vissza akarok lépni az ügytől! - mondtam ki hangosan amit gondoltam. Kameron eltávolodott tőlem és kérdőn nézett le rám. Féltem mit fog reagálni, de muszáj voltam ezt a döntést meghozni mindenki érdekében. Akkor is ha tudtam, hogy ebben a helyzetben én fogok a legjobban sérülni.
- Szívem, de ezt miért? Mégis hogyan? Tudod te mi vár rád ha megteszed. Én se leszek elég, hogy megvédjelek. Át gondoltad ezt? - kérdezősködött, amire számítottam.
- Kénytelen vagyok Kameron. Nem mondhatom el miért, de vissza kell lépnem az ügytől. Túl nagy fába vágtam a fejszém.
- Elena nem teheted. Itt világvége lesz! Nálam jobban senki nem ismeri Thomast és Adriant.
Nem akarom, hogy bármi bajod
legyen te csöppség. - súgta a hajamba miközben táncoltunk tovább lassan. Pár könnycsepp elhagyta a szemem, végiggördült Kameron izmos testének feszülő, homokszínű felsőjén. Számat beharapva próbáltam visszatartani a sírást.
   Másnap reggel elkészültem és siettem a rendőrségre. Minél előbb le akartam tudni a feljelentés visszavonását, hogy senkinek se essen baja.
Nem lehettem önző, se túl büszke. Kijátszották a család kártyát, kérdés sem volt, hogy vissza lépek. Velük ellentétben nekem fontos volt a családom.
Ahogy beléptem a folyosóra, Alexander látványa fogadott. Ült és egy dolgozóval tárgyalt.
- Elena Waller kisasszony! Minek köszönhetjük az érkezését? - kérdi egy alkalmazott.
- Jöttem vissza mondani az eljárást. - feleltem olyan hangosan, hogy Alexander is hallja. Rám szegeződött minden tekintet a folyosón, köztük a célzott személyé is.
- Jöjjön utánam, kérem.
Fejet hajtva követtem az úriembert az irodáig, bent helyet foglaltunk és feltett pár kérdést.
- És a bizonyítékok?
- Hamisak. Megrendezett volt az egész, hogy megbosszuljam édesapám. De igazából nem ők tehetnek a haláláról. - feleltem. Alig bírtam erős maradni, minden percben össze csuklott a hangom.
- Tisztában van vele milyen következményekkel járnak ezek a dolgok Elena kisasszony? Mert nem szívesen ismertetem őket.
- Tisztában vagyok vele, vállalom a következményeket. - válaszoltam kihúzva magam.
A magas férfi felállt a székéből, lassan hozzám lépett és leguggolt mellém.
- Megteszem amit kér, de nem tartóztatom le azért amit tett. És csak azért nem, mert tudom, hogy megfenyegették. Másképp nem vonulna vissza.
   Nagyot nyelve hagytam, hogy előtörjön belőlem a sírás. Tenyerembe temetve az arcom sírtam megállás nélkül. Negyed óra vigasztalás után az idegen férfi zsebkendőt nyújtott át, aztán egy pohár vizet.
Úgy éreztem valaki megért engem és őszinte támaszt nyújt. Mégsem éreztem okot arra, hogy kivételezzenek velem.
"Bűnös voltam a hazug vádak miatt!"