A Főnök Szeretője

11. Fejezet

Másnap reggel igyekeztem a munkahelyemre.
Hatalmas tervem volt, s ezt meg akartam osztani a főnökömmel. Ezidáig eszembe sem jutott, nem álmodoztam róla gyerekkorom óta, mint az ügyvédi pályáról.
Megálltam az ajtó előtt, nagy levegőt vettem és kopogás után bementem.
- Szép napot Elena! Hogy vagy ma? - fogadott vidáman Vans úr.
- Önnek is szép napot! Remekül vagyok, sőt, csodásan! Büszke vagyok magamra.
- Azt elhiszem, van rá okod. És tudod, ha már bejöttél szeretnék is veled beszélni valamiről.
- Igen, ezzel én is így vagyok. De kezdje ön.
- Tudod én elég idősen kerültem ebbe a székbe Kameron Odell úr után. Pár hónapon belül nyugdíjba vonulok. Pályafutásom alatt nem találkoztam olyan vad és mérhetetlenül határozott ügyvéddel amilyen te vagy Elena. A kiállásod is lenyűgöző, nem véletlen tudod meggyőzni a bírókat. Rád gondoltam, és téged említettelek meg a fejeseknek is hogy átvedd a helyemet.
   Itt elállt a lélegzetem. Felülmúlta a terveimet.
Nyitni akartam egy saját irodát ahol magam főnöke vagyok és saját sikereket érek el. De most el kellett gondolkoznom mit akarok. Nagy volt a felelősség. Sok emberről gondoskodni, nem csak saját magamról. Meg kellett gondolnom szeretnék-e akkora nyomást magamra, egyáltalán kész vagyok-e ilyen feladatra.
- Nos, de te mit szerettél volna mondani? - tette fel a kérdést amitől tartottam.
- Nem fontos. Igaziból már elfelejtettem úgy sokkolt most ez a dolog.
- Van időd átgondolni. Két hónap múlva vonulnék nyugdjíba. Várom szeretettel milyen döntést hoztál. Most viszont ha megbocsátasz, el kell mennem egy megbeszélésre. - Fejet hajtva engedtem, hogy kisétáljon az irodából, majd időztem egy keveset még a székben és néztem ki a fejemből. Gondolkoztam. Megoldhatatlannak éreztem a döntést ami az ölembe hullott.
Késő estig bent dolgoztam. Agyaltam egy ügyön ami hetek óta zajlott. A székemben aludtam el a papírok felett. Hajnalban a takarítónő keltett. Azonnal magamhoz tértem és haza siettem.
- Hát te hol voltál egész este? - kérdezte Adele az ajtóban fogadva engem.
- Addig dolgoztam a válóperes ügyön, hogy elaludtam az asztalon.
- Igen, ez rád vall. - nevette el magát.
- De megyek is vissza, csak le akartam fürdeni meg tiszta ruhát felvenni.
- Minden rendben Elena?
- Nem, nincs! Tegnap még saját ügyvédi irodámat akartam megnyitni ahol saját magam főnöke lehetek. Most pedig el kell döntenem, hogy a saját terveim követem vagy a munkahelyem főnöke leszek.
- feleltem ingerülten.
Szédülni kezdtem. Sok volt a felelősség a vállamon. Lelkileg legyengültem.
Szerencsémre Adele megtámasztott.
- Elena neked orvoshoz kell menned. Fal fehér vagy és ájuldozol. Ez nem mehet így tovább. Hetek óta látástól-vakulásig dolgozol és nem eszel rendesen.
- Dehogy kell nekem orvos. - Délután vissza mentem dolgozni, de csak egy megbeszélésre a feleséggel. Éreztem magamon, hogy nem bírom erővel azt a napot. Pihennem kellett. Hazafele megálltam a szupermarketben vásárolni, ahol pár napig dolgoztam. Bevásárlás közben végig éreztem valaki tekintetét magamon. Folyamatosan körülnéztem amerre mentem, de senki sem engem nézett, magával volt elfoglalva. De akkor sem értettem miért érzem, hogy figyelnek.
Már pakoltam be a csomagtartóba amikor erősen kezdett fájni a fejem, a látásom is eltompult. Támasztottam magam az autó szélén, éreztem egy nem idegen érintést magamon. Nem láttam kié volt, mintha Kameron arca lett volna, de félhomály volt az egész kép mielőtt elveszítettem az eszméletem.
   - Elena! Hahó! Nyisd ki a szemed drágám! - fogta a kezem Adele miközben ébresztgetett.
- Fent vagyok, nyugi Adele. - válaszoltam mosolyogva.
- Mi történt veled? Ki hozott be?
- Nagyon fájni kezdett a fejem és már alig láttam. Nem tudom ki hozott be vagy egyeltalán hogy kerültem ide. Az autóm? - kérdeztem ijedten.
- Lent van a parkolóba. Miután behozott, ide jött az autóval. De lényeg, hogy az orvos azt mondta jól vagy. Le voltál gyengülve és alultáplálva nagyon.
- Lehet hülyeséget mondok. De mintha Kameron arcát láttam volna mielőtt össze estem. - mondtam a szemöldökeimet összevonva.
- Az lehetetlen Elena. Kameron még mindig Olaszországban van. Legalábbis Ashnek azt mondta még jómúltkor.
   Aznap este hazaengedtek a kórházból. Adele segített haza vezetni. Otthon együtt kipakoltuk a megvásárolt dolgokat és megvacsoráztunk. Fürdés után kiültem a verandára teázni, közben olvastam a Facebook posztokat.
Újabb hangokat hallottam a kerítésen túlról. Összébb húztam a köntösöm, letettem a teámat a földre és lassan a kapuhoz sétáltam. Kihajoltam és körülnéztem. Sehol senkit nem láttam. Megcsóváltam a fejem s sarkamra fordulva visszasétáltam a hintaágyhoz.
Mivel másnap hétvége kezdődött, nem izgattam magam azzal, hogy nem alszom korán. Jól esett a friss éjszakai levegőn kint ülni és pörgetni az internetet.
Hajnalban bemenni készültem, viszont megragadott egy ismerős érintés, ami délután.
- Elena... - hallottam meg Kameron lágy hangját. Még a bögrét is kiejtettem a kezemből, természetesen egyből széttőrt ahogy a földhöz érkezett. Éreztem ahogy a lábaim gyökeret eresztenek a földbe. A szemeim jobbra-balra cikáztak, a szívem úgy dobogott, hogy majd ki esett a helyéről. - Elengedlek, de ne sikíts, ne kiabálj.
Lassan felé fordultam és csak pilláztam. Szóhoz sem jutottam. Ott állt előttem életnagyságban. Idősebben, izmosabban, sármosabban, férfiasabban. Nem tudtam eldönteni, hogy felpofozzam, vagy átöleljem.
- Mit keresel te itt? - kérdeztem tőle végül.
- Vissza jöttem pár hete New Yorkba. Nem tudtam úgy élni, hogy nem tudom mi van veled.
- De én tudtam úgy élni! Kérlek menj most el. Nem akarom Adelet és Asht felkelteni. - hazudtam miközben a testem Kameron érintéséért remegett.
- Hallom ahogy jár a szíved, ne hazudj nekem Elena! Amikor elkaptalak a parkolóban, azonnal felmelegedett a tested és minden porcikája értem kiáltott. - Közelebb húzódott és kezét a csípőmre helyezte gyengéden. Arcunk lehelletnyire volt egymástól. Tetszett és egyszerre zavart a szituáció amibe kerültem percek alatt.
Mérges voltam rá, hogy évekre egyedül hagyott, de közben felszabadultnak is éreztem magam, hogy nem függök senkitől.
- Kérlek ne hagyj most itt. - mondta teljesen elérzékenyülve.
- Nem tudok a közeledben lenni. Épphogy felszabadultam az ürességből amit magad után hagytál.
Szépen lassan levettem a kezét magamról és hátat fordítva neki, bementem a lakásba. Kulcsra zártam az ajtót és kapkodva levegő után, neki dőltem.
Tudtam, hogy megbocsátok neki, de még nem jött el az ideje.