A Főnök Szeretője

15. Fejezet

Ideje volt elkezdenem foglalkozni Kameron családjának büntetésével. Nehezemre esett, de a bosszú vágyam mindenek felett hatalmasabb volt.
- Dean, kérlek nézz körül az adatbázisban. Holnapra szeretném a szemem előtt látni a világ legjobb ügyvédét! - Utasítottam egy alkalmazottam.
- Úgy lesz asszonyom! - Felelte engedelmesen.
Kellett mellém egy olyan személy, akivel biztosan megnyerhetem a pert.
"Az életem árán is börtönben kell megrohadniuk!,,
- Visszhangzott a fejemben napról napra.
Emlékszem, édesapám mindig elmondta iskola előtt, hogy kiemelkedően okos vagyok, jól koncentráljak a tanórára, mert később hasznomra fog válni. Dolgozzak a sikeremért keményen, álljak ki sok ártatlan ember mellett. Tiszteljenek azok, kik körbe vesznek engem. Legyen az munkatárs, családtag, barát vagy partner.
Mégis a család legyen mindig az első, és ne a munka.
Tudta miből kell jó tanácsot meríteni.
Édesapámnak mindig a munka volt az első, így évről évre veszítette el a családját lépésről, lépésre.
Gondolkodásom közepette eszembe jutott Kameron mondata. "Nem az volt akinek hitted!,, - Miért nem volt az? A végrendeletében nem állt semmi olyan információ ami azt bizonyította volna, hogy más, mint akinek ki adja magát. És mivel ügyvéd volt ő maga is, így könnyen lenyomozható. Viszont nem éreztem fontos elintéznivalónak akkor, így a per utánra halasztottam a nyomozást.
- Waller asszony, pár óra keresgélés után találtam egy férfit. Spanyolországban él, neki van a legnagyobb befolyása ott. - És ez a hír alkalmazottam szájából feldobta az egész napomat. Régóta hiányzott már az életemből egy kis jó. És tele voltam feszültséggel amit le akartam már vezetni.
- Rendben, köszönöm szépen a munkád. Próbáld vele megbeszélni, hogy holnap délelőtt az irodában legyen. - kértem fülig érő szájjal.
- Azonnal főnök asszony!

Munka után igyekeztem haza. Ashtől arról értesültem, hogy Adelenak fájásai voltak. Igaz, segíteni nem tudtam, de mellette lenni igen.
- Hogy vagy szívem? - kérdeztem Adelet a kanapén ülve.
- Jól vagyok Elena. Csak elkezdett mozogni a kicsi és azt hittem fájás. Gyere, add a kezed. - Adele megfogta a kezem és a pocaklakóra helyezte -, Érzed? Rúg a pici lábával. - Mosolygott.
Teljesen elérzékenyültem. Huszonhét évesen még mindig nem tartottam ott, hogy saját gyermekem legyen. Ami hiányzott az életemből. Anya akartam lenni mindig.
- Mi volt ma a munkahelyen?
- Egy kiváló ügyvédet keresek magamnak akivel győzelmet arathatok Kameron családjával szemben. Ha minden igaz holnap találkozok vele. - Feleltem, minek következtében Adele összevont szemöldökkel méregetett. Nem tükrözte szeme a megértést. Inkább sajnálatot véltem fel benne.
A legjobb barátnőm, természetesen adtam a véleményére. De amit a fejembe vettem, az életem árán sem engedtem el.
- Te szereted Kameront? - Tette fel a kérdést amit magamnak sem mertem feltenni korábban. Tápláltam iránta érzelmeket.
Főleg minden egyes együttlét után egyre jobban vonzódtam hozzá. Éreztem, hogy válasszal tartozok felé az eljegyzést illetően, viszont nem tudtam csitítani az eszem, szembeállva a szívemmel.
- Nem tudom Adele... - kezdtem alig hallhatóan -, Gyűlölöm amiért a korábbiakban annyi minden történt velem miatta és a családja miatt. Másrészt olyan vonzalmat érzek amit elmondani sem tudnék. Ha szeretem is, nem menti fel a családját a bűneik alól. Mégis kik ők, hogy rajtam vagy a családomon vezessék le a dühüket? - tettem szét a karom hitetlenkedve -, Elmondom. Senkik! És minden erőmön azon leszek, hogy az ilyen szélhámos bűnözők a börtönben haljanak meg! - merültem bele a végére idegesen.
- Rendben Elena, rendben. Nyugalom. Én értem, hogy hajt a bosszúvágy, de nem gondolsz bele Kameronnak mekkora fájdalmat okozol?
- Bocsánat Adele, de ők gondolkoztak, hogy egy védtelen nőnek mekkora fájdalmat okoznak? Egyeltalán nem! - feleltem kemény szigorral.
- Igazad van... Én melletted állok! Talán Kameron is melletted állna ha elmondanád neki mire készülsz.
- Nem. Az ő segítsége nem kell. Nem várom el tőle, hogy tanúskodjon a saját családja ellen. Ha akar, az a saját döntése legyen.

Másnap reggel izgatottan igyekeztem az irodába. Mivel az autóm összetört, és bátorságom még nem volt ismét vezetni, így taxival mentem minden nap.
Kapkodtam fel a lábam a második emeletre ahol az én irodám volt. Ledobtam a táskám, felakasztottam az őszi kabátom, majd megigazítottam a hajam. Dean azonnal bejött utánam az irodába.
- Sikerült találkozót szervezni a spanyol ügyvéddel. Igazából már egy órája a társalgóban vár önre.
- Akkor küldd be hozzám! Minél előbb beszélnem kell vele.
Pár másodperc múlva ismerős illat csiklandozta az orrom. Összevont szemöldökkel fordultam az ajtó felé. Tetőtől-talpig végig mértem az ismerős férfit.
Fekete lakk cipő, fekete öltönynadrág és fekete öltöny, alatta hófehér ing. Természetesen mindennek margójára fekete nyakkendő.
Alexander Montes teljes életnagyságban állt előttem magabiztosan zsebre tett kezekkel. A gyermekkori barátom támaszkodott az ajtófélfának.
Csak pislogtam az előttem bátran álló férfira. A pulzusom az egekbe szökött. Nem tudtam hirtelen hova tudnék menekülni szégyenemben.
- Szervusz Ela! - köszönt illedelmesen, azután leült a fotelba.
- Alexander, te mit keresel itt?
- Nem te kerestél magadnak ügyvédet? - Kérdezte jogos értetlenséggel -, Ugyan Ela, három éve történt. Én már túlléptem rajta. Azért vagyok most itt, hogy kiálljak érted. Ezeknek a rohadékoknak a börtönben a helyük.
- Kameron nem tartozik közéjük. Csak Adrian és az apjuk. Kameron sosem bántott, sőt... Ő mentett ki az apja kezéből.
- Rendben, te ügyed. De aki egy kézzel hozzád ért, megrohad a börtönben. Mivel kezdünk? - kérdezte az állát morzsolva.

Késő estére nyúlt a megbeszélés.
Elején nehéz volt szót értenünk Alexanderrel, az érdekes akcentusa miatt és a velem nem egyező bosszúálló vágyai miatt. Túl akart menni a határokon amiken én nem.

Már csukódott le szemem a fáradtságtól miközben vitt haza.
- Nem szoktál reggeltől estig bent lenni, igaz?
- Hát nem igazán Alex. De most ezen az ügyön sokkal jobban kell dolgoznom, mint bármelyik máson. - feleltem két ásítás között.
Búcsúzás után még mély pillantást vetettünk egymásra, majd igyekeztem be a házba. Adele és Ash már aludtak, így csendben kellett lennem. Mégsem bírtam visszatartani a sikolyomat mikor árnyékot fedeztem fel a nappaliban. Sietve felkapcsoltam az összes lámpát és levegőért kapkodva pillantottam meg Kameront.
- Drága Elena. Mi ez az új faszság megint? - Kérdi részeg, rekedt hangon.
- Hogy jutottál be?
- Megoldottam.
- Semmilyen új faszság nincs. Menj haza kérlek, fáradt vagyok nagyon. - Kértem illedelmesen.
- Elfáradtál? - Suttogta -, Lefárasztott Alexander Montes úr? - Emelte fel hangját egy pillanat alatt.
- Kameron, ne verd fel a házamat! Menj innen de nagyon gyorsan! - Szóltam rá idegesen.
Egyszer csak felállt a kanapéról és közeledni kezdett felém. Természetesen földbe gyökereztek a lábaim és bátran vártam ki, hogy mit tervez. Az államat fogva kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Tőlem is kérhettél volna segítséget!
- Nem vártam el tőled olyat ami nehezedre esne.
- Meg se kérdeztél, futottál máshoz segítségért. Mindig ezt csinálod. Ezért nem tudod eldönteni mit szeretnél. Hiszen... Ismét nem adtál esélyt!

És Kameron felvilágosított arra ami napok óta bökte az oldalam. Nem adok neki esélyt...