A Főnök Szeretője

2. Fejezet

Teltek s múltak a napok, egyre jobb voltam a munkámban. Magabiztosan mentem ki az eladó térbe ha segítségre volt szükség, és bátran hívtam fel a beszállítót ha nem volt jó az áru.
- Jövőhéten délelőttös leszel Elena. Végre nem kell túlórázni, hanem hazamehetek időben. - dőlt hátra a székében Kameron.
- Na hát! Úgy teszel, mint ha különben sem túlóráznál! - szólt be a másik vezető, Ash, mire felnevettünk, Kameron pedig forgatta a szemét.
- És hányra jövünk? - kérdeztem.
- Te és én fél hétre, Ash délután kettőre. Jane szabadságon lesz a következő héten. - válaszolta.

Eljött a hétvége, az egyetlen bolt ami Szombat és Vasárnap zárva van, így nincs munka.
Otthon dúdolásztam, vasaltam, zenét hallgattam, takarítottam s olvastam.
Leültem a tévé elé a nagy adag bolognaimmal és neki kezdtem sorozatot nézni. Pörögtek a részek, lement kettő, négy, hat, mire körülnéztem és csokis papír, popcornos tál, üdítős doboz körülöttem. Na itt állj! - szóltam magamra erényesen. Felnéztem az órára, fél hét. Össze kaptam magam, a nappaliban összepakoltam és az Októberi őszi időhöz illően felőltöztem. Beraktam fülhallgatómat és megindultam az utcára.
Olyan gyönyörű este a város, minden kivilágítva, díszes épületek, lágyan levelüket eleresztő magas fák. Enyhén csípős volt az idő, cseppet látszott a lehelletem.
Betértem egy kávézóba ahol végigfűrkésztem az itallapot, de tudtam úgyis mit fogok rendelni.
- Egy közepes méretű caramel waffle frappuccinot szeretnék kérni! - feleltem a hölgynek aki kész volt felvenni a rendelésem.
Tíz perc múlva megkaptam az italom, bár annyira égette melege apró tenyerem, hogy nem tudtam neki kezdeni. Kifizettem, majd kimentem a helyiségből. Sétáltam a hosszúra nyúló utcán, vártam, hogy az idő hidege lehűtse a kávémat. Épp megpihentem egy padon amikor egy ismerős hang simogatta fülem.
- Elena? ... El sem hiszem, ekkora város és mi mégis összefutunk! - csodálta el magát Kameron.
- Szia főnök! Mi járatban? - kérdeztem magam mellé engedve.
- Ugyan, munkán kívül Kam. - mosolygott -, Éppen erre jártam, nem bírtam otthon maradni és sétálni kezdtem. Hétvégente edzeni szoktam de most csaló napot tartok.
- Értem. Az igaz, hogy látszik a sok gyúrás.
- Ugye? - mutogatta a bicepszét, minek következtében nevetni kezdtünk.
Olyan szépen csengett fülemben a nevetése, jól éreztem magam a társaságában.
- Mit iszol Elena?
- Frappuccinot, megkóstolod? - kérdeztem jóindulattal.
Kezébe adtam és kíváncsian kortyolt bele a kávéba. Arckifezéséből azt következtettem ki, hogy ízlik neki.
- Kéred?
- Nem, dehogy. Ez a tiéd Elena. És igazából nem szeretnélek zavarni.
Nem is tudtam hirtelen mit válaszoljak. Egyszerre éreztem, hogy ott kellene tartanom, de azt is, hogy egyedül lennék. Csendben felállt s elindulni készült. Belekortyoltam a kávémba és figyeltem a New Yorki csendéletet.
- Mielőtt elmegyek, megjegyezném, hogy szép vagy felkötött hajjal.
- Ne menj el! - szólaltam fel meg sem köszönve a bókot.
Egy mosollyal megfordult és visszasétált a padhoz. Felémnyújtotta a kezét, felálltam, átkaroltam és sétáltunk egyenesen a park felé. Kérdezgettük egymást arról ami éppen érdekelt minket, kacagtunk de én még mindig nem gondoltam ebbe bele többet. Egyszer csak egy érdekes témához érkeztünk, én vetettem föl a kérdést.
- Van olyan dolog amiben nem hiszel? - kérdeztem, utána bele ittam a kávémba.
- Van, persze, hogy van. Kinek nincs?! - felelt, mire válaszolnom sem kellett mert látta rajtam, hogy érdekel -, Nem hiszek abban, hogy a szem tud beszélni. - tette hozzá.
- Ezen változtathatunk, ha gondolod. - dobtam fel ötletnek.
Megálltunk egymás előtt s én felnéztem a magas főnökömre. Igyekeztem szemeimmel csodálattal tekinteni reá. Enyhe mosolyt is rejtettem el az arcomon, de főleg a szememre koncentráltam. Kezdtem érezni rajta a feszültséget és így a mosolyom csak növekedett. Másodpercek múltán elcsavarta a fejét ellenkező irányba és összeráncolta a szemöldökeit. Huncut kislány módon büszkén kortyoltam egyre jobban fogyó kávémba és próbáltam nem kimutatni büszkeségem.
- Khm... Szóval hogy tetszik az új munkahelyed?
- kérdezte a témát terelve.
- Hm... Hát igazából ez az első munkahelyem, ezelőtt nem dolgoztam sehol, hanem csak tanultam naphosszat. De tetszik! Van pörgés, kellemes társaság, egyelőre remélem ez a véleményem is marad.
- Én is remélem! Látom benned a lehetőségeket, a remek munkaerőt, lelkesedést. Természetesen tudom, hogy nem ez az álmod, de sosem tudhatod az élet mikor hozza el neked amire vágysz. - mondta, viszont még mindig nem nézett vissza rám.
Egy-két óra múltán hazakísért és kámforrá lett, eltűnt a sötétben. Sosem éreztem még ehhez hasonlót ezelőtt. Késő este volt, nem is gondoltam volna, hogy ilyen későre fog nyúlni a találkozásunk. Vettem egy forró fürdőt, olvastam tovább és hagytam, hogy a meleg víz elálmosítson. Még mielőtt álomba kezdtem volna, Ő volt az utolsó gondolatom, s ahogy másnap kora reggel felkeltem - Ő volt az első.
Az egész Vasárnapi napom azzal telt, hogy a tegnap esti találkozáson elmélkedtem. Ahogy néztem a szemét s elveszni próbáltam benne, de az övé tényleg nem beszélt. Nem hagyta, hogy elvesszek benne, kő szilárd volt. De egy pici csillogást láttam, hogy próbálja magát meggyőzni arról, hogy a szemek tényleg tudnak beszélni ha a szájon nem férnek ki szavak.
Békésen ültem a tévé előtt amikor Adele küldött üzenetet.
"Nem megyünk el a parkcenterbe csajos napot tartani? Csacsogááás... shoppingolás, nasizás? :),,
Persze nem tudtam nemet mondani a meghívásra. Jól esett egy kis kimozdulás, és végre nem egyedül.
Ahogy fogalmazott is, elég sokat csacsogtunk. Nem is tudom mikor mentem haza olyan sok csomaggal a kezemben.
- Tudom, hogy holnap korán mész be dolgozni, de nincs kedved valamelyik új rucidban eljönni velem a New Yorki éjszakába? - kérdezte látszólag elég nagy izgalommal.
- Persze, mehetünk, szerintem semmi akadálya.

És talán kétszer át kellett volna gondolnom ezt a választ.