Végtelenszer végtelenül

10. fejezet - Meg kell találjalak!

10. fejezet - Meg kell találjalak!

2012. május 7

Amanda szemszöge

Döbbenet. Meglepettség. Zavartság. Düh. Számtalan érzés, mely mind bennem kavargott, mikor a stúdióban ülő interjúalany kiejtette a száján azokat a szavakat, melyeket én mondtam neki úgy egy hónapja.

Marco... A szívem azt sugallta, hogy újra látni akarom őt, ismét beszélgetni akarok vele, hallani dallamos mély hangját, könnyed nevetést. Látni a mosolyt az arcán, s a vidámságtól csillogó szemeibe mélyedni. Viszont az eszem azt súgta, hogy ez helytelen lenne, s mintegy igazát bizonyítva képeket hozott fel a múltból. Elég volt összetört, keservesen zokogó alakomat látni kívülről ahhoz, hogy a mérleg a józanész irányába billenjen.

- És most hallgassuk meg Marco Jensen legújabb számát! – jelentette be az egyik műsorvezető, s pillanatokon belül fel is csendültek az első dallamok.

Az utcán sétáltam, mikor először megláttalak. Úgy mozogtál, akár egy balerina. A mosolyod pedig, a legelragadóbb, amivel valaha is találkoztam. Attól az új érzéstől, ami akkor magával sodort, elvesztettem a magabiztosságom. Úgy éreztem, hogy beszélnem kell veled, de túl lassú és bártortalan voltam. Ám azóta is csak rád gondolok, várva a pillanatot, amikor újra láthatlak. Minden nap eszembe jutsz, az agyamba égett bájos alakod, mely elvarázsolt. Azt hiszem, te lehetnél az egyetlen, az igazi.

Bár még csak egy ismeretlen lány vagy a számomra, aki teljesen megbabonázott, akiről azt sem tudom, hogy hívják, honnan jött, s hová tart, mégis érzem, hogy több vagy az átlagnál, éppen ezért akarlak megismerni.

Meg kell, hogy találjalak. Meg kell találjalak, hogy beszélhessek veled.

Minden áldott pillanatban, mikor egy barna szemű lányt látok, abban reménykedem, hogy te vagy az.

S mikor rájövök, hogy nem, magamban a percet átkozom, mikor hagytalak elmenni. Szorosan lehunyt szemmel állok, s azt kívánom, hogy újra láthassalak.

Azóta is csak rád gondolok, várva a pillanatot, amikor újra láthatlak. Minden nap eszembe jutsz, az agyamba égett bájos alakod, mely elvarázsolt...

Meg kell, hogy találjalak. Meg kell találjalak, hogy beszélhessek veled.

Ismeretlen kisasszony...

Hol maradsz? Miért nem láthatlak? Hová mentél? Ismeretlen kisasszony, bárcsak felhívhatnálak.

Meg kell találjalak!

- Marco Jensen Meg kell találjalak című dalát hallhattátok. Wow, merőben más, mint a korábbi dalaid. – jegyezte meg a mikrofon mögött ülő férfi.

- Ahogy az életemben is történetek elég komoly változások, úgy a zenémben is. Más gondolatok foglalkoztatnak, éppen emiatt is döntöttünk egy kicsit másabb stílus mellett. Úgy gondolom, az elmúlt egy év alatt sokat fejlődtem zeneileg...

- Amanda! – szólított az asszisztens, mire érdeklődve kaptam felé a fejemet – Gyere. – biccentett az ajtó felé.

- Máris? De hát még beszélgetnek. – ellenkeztem, s úgy éreztem, mintha lábaim ólomból lettek volna, képtelen voltam felállni.

- Öt percen belül végeznek. Na, gyere. – mosolygott rám bíztatóan.

- Rendben. – motyogtam, s mély sóhaj szakadt fel belőlem, miközben felkeltem a kanapéról...