Végtelenszer végtelenül

23. fejezet - Elődöntő

Marco szemszöge

A tüdőm égett minden egyes lélegzetvételnél, a szívem olyan gyorsan dobogott, hogy azt hittem kiszakad a mellkasomból. Az arcomon csorgott a veríték, amiből jócskán jutott a szemembe is, rohadtul csípve azt. De igyekeztem figyelmen kívül hagyni ezeket a tényezőket és csak a szövegre illetve a koreográfiára koncentrálni. A jó idő beköszönte számunkra egyenlő volt a rengeteg munkával. Dániában a tavasz egyenlő volt a szabadtéri fellépések megsokasodásával. Amint megérkezett a jó idő, egyre több kinti zenei- táncos rendezvényeket tartottak ország szerte. Előszeretettel invitálva meg nevesebb előadókat. Az utóbbi években rengeteg meghívást kaptunk ezekre az eseményekre, és igyekeztünk minél többet el is vállalni közülük. Most is egy ilyenen voltunk. Egy koppenhágai parkban felállított színpadon táncoltunk épp. A fellépés a tervek szerint háromnegyed órás, gyakorlatilag úgyis több lesz, mert hogy Tomot idézzem, te mindig elpofázod az időt, úgyhogy nálad nincs háromnegyed órás fellépés. Nem tehetek róla, egyszerűen szeretem tartani a kapcsolatot a közönséggel. 
Rohadt fáradt voltam már így, hogy a vége felé jártunk a koncertnek. Igyekeztem száz százalékig ott lenni fejben a színpadon, de néha nagyon nehezen ment. A késő délutáni programom tervezgettem lelkesen. Amint vége és adtam pár aláírást és csináltam néhány közös képet a rajongókkal, kocsiba pattanok és húzok haza. Annyi időm akkor még épp lesz, hogy letusoljak, aztán vetődök is a tévé elé. Tom elvileg átjön majd valamikor, hogy ne egyedül bámuljam a képernyőt. Meg ugye tudjuk hogy a dán női kézilabda újdonsült nagy szerelmese lett. Szóval kb ki se tudnám rugdosni a lakásomból, mert ő már elhatározta, hogy együtt csorgatjuk a nyálunkat a csajokat nézve. Bolond ember... 

Amanda szemszöge

Mi játsszuk a mai napon az első meccset. A csarnok kapui egyelőre még zárva vannak a nagyközönség előtt. Mi az öltözőben készülődtünk, a szívem a torkomban dobogott, ez a nagy felhajtás a meccsek körül realizálja bennem lassan, hogy nem kis dolog, amit ebben a szezonban véghez vittünk és hogy itt lehetünk Pesten. Félre értés ne essék, nem becsülök alá én semmit, egyszerűen annyira csak a következő teljesítendő feladatra koncentrálok mindig, hogy eddig még nem fogtam fel a dolgok súlyát.
- Amanda? - szólt rám egyik csapattársam.
- Minden oké? Nagyon csendes vagy!
- Persze. Csak elgondolkodtam - továbbra is kételkedve nézett rám, így folytattam - igazából csak most esik le, hogy tényleg megcsináltuk, hogy a négyes döntőben játszunk.
- Szerintem ő tényleg szőke, csak festeti magát - sóhajtott Dee, miközben hozzám lépdelt és megveregette a vállam.
- Bolond! - vágtam oldalba és felröhögtem.
- Ugye nem most akarsz ráparázni a dologra? - aggódott Naomi. - Egész eddig te voltál a legnyugodtabb a csapatban és a higgadtságod ránk is jó hatással volt!
- Nem áll szándékomban - ráztam meg a fejem határozottan.
- Helyes!
- Lányok negyed óra múlva a pályán kell lennünk! - kiabált be az edző.
- Befonod a hajam? - kérlelt Nina.
- Persze, gyere ülj ide.
Halkan dúdolgattam, miközben átfésültem a haját és három tincset a kezembe fogtam.
- Na és mi a helyzet a popsztároddal?
- Isten ments, hogy az enyém legyen! Viszonylag jól kijövünk egymással, de ennyi.
- Már az is haladás, hogy hajlandó voltál nyitni felé.
- Csak nem tudom, hogy ez mennyire volt jó ötlet - motyogtam, miközben egy újabb tincset vettem a kezembe.
- Most miért mondod ezt? Nekem nagyon szimpatikus srácnak tűnt, amikor beszélgettem vele múltkor egy kicsit. És ami a legfontosabb, hogy egyáltalán nincs elszállva magától.
- Tudom, épp ez a baj. Ha nagyképű, ki ha én nem stílusú lenne, akkor nem tartanék tőle, mert könnyű szerrel távol tudnám tartani magamtól, de így... Kedves, jófej, önzetlen... mint valami eszményi kép az ideális pasiról. A kérdés csak az hogy mikor törik össze az álca és derül ki, hogy milyen a valódi énje. Félek hogy addigra már túl késő lesz nekem. Valahogy egyáltalán nem vágyom rá, hogy úgy járjak mint pár éve...
- Komolyan, hihetetlen hogy mennyire negatívan tudod nézni néha a dolgokat. Szerinted esélye se lehet annak, hogy már ő is az elejétől érezze hogy megvan a kémia kettőtök között?  Hogy őt nem érdekelheted? Azt hiszed, hogy minden férfi csak játszadozni akar a nőkkel, és egyiküknek sem lehet komoly szándéka? Néha úgy viselkedsz, mint aki soha életében nem találkozott még rendes pasival, pedig mindketten tudjuk, hogy de.
- Azt hiszem ezt megérdemeltem - feleltem pár percig tartó csend után. - De mégis távolságot akarok tartani Marcotól, de ahogy egyre jobban megismerem egyre kevésbé megy.
- De ettől még nem kell halálra rémülnöd. Amy, egyelőre csak ismerkedtek, barátkoztok, senki nem várja el hogy jövő héten megesküdjetek. Én csak annyit mondok, hogy bízz benne egy kicsit, add meg neki a lehetőséget, hogy rácáfoljon mindarra, amit te feltételezel róla.
- Rendben - bólintottam.  - Kész vagy.
- Köszönöm! 
- Nincs mit - mosolyodtam el, majd a tükör elé vonultam és gyors, rutinos mozdulatokkal fonni kezdtem a saját hajam. A homlokomtól hátrafelé haladtam, ám csak a fejem tetején készítettem fonatot. Amint végig értem megkötöttem egy kis gumival, majd a maradék hajat hozzá fogva egy copfot készítettem. Mégiscsak négyes döntőn vagyunk, akkor cifrázzuk kicsit a frizurát is...
Amint végeztem indulhattunk is a pályára. A nézőtér mögött húzódó folyosón haladtunk végig, számos ajtó mellett elhaladva. A többségük öltöző volt, de akadt közöttük szertár vagy épp iroda is. A szembe jövő emberkék többsége staff feliratú pólót viselt, tudatva mindenkivel, hogy ők itt segítők, mindegyikük lelkes mosollyal az arcán köszönt nekünk. A küzdőtérre lépve egy pillanatra a tüdőmben rekedt a levegő. A szurkolói szektorok még üresen és félhomályban álltak, arra várva hogy fél óra múlva a vendégek megtöltsék őket. Ám most, még üresen tekintélyt paracsolóan emelkedtek fölénk a magasba. S habár ez egy nemzetközi torna, nemzetközi szervezőkkel, most mégis csak magyar beszédet hallok minden honnan beszűrődni. Itthon vagyok. Most tudatosult bennem igazán...