Végtelenszer végtelenül

17. fejezet - Ő más

17. fejezet

Ő más

2012. május 11

Marco szemszöge

Arcomra fagyott mosollyal álltam a folyosón Amandáék lakásának ajtaja előtt. Mindenre számítottam, csak erre nem. Egyszerűen faképnél hagyott, miután kiröhögött és elhordott mindennek. Ennyire ellenszenves lennék a számára? Az nem lehet. Hiszen a parkban olyan jól elbeszélgettünk, nem lehet, hogy ő nem érezte azt az összhangot. Azt, hogy valami menthetetlenül alakulni kezdett...

- Na igen, ő a mi Amynk. – nevetett fel a mellettem álló srác – Egyébként Daniel vagyok. – nyújtotta felém jobbját.

- Marco. – ráztam vele kezet, amint feleszméltem az iménti sokkból – Minden sráccal így viselkedik?

- Gyere be. – intett a nyitott bejárati ajtó felé, ahol Amanda lakótársa ácsorgott.

Kérdésemet figyelmen kívül hagyva terelgetett a nappaliba. Látszólag nagyon is otthonosan mozgott a lakásban, aminek okát másodpercek múlva meg is értettem, mikor futó csókot nyomott a társaságunkban tartózkodó lány ajkaira.

- Mit akarsz Amandától? – érdeklődött Daniel, miután mindhárman helyet foglaltunk.

- Csak szeretném megismerni, egy kis időt eltölteni vele. – feleltem őszintén.

- De ha látod rajta, hogy ő ezt ennyire nem akarja, miért nem hagyod békén? – jegyezte meg értetlenkedve Amanda barátnője.

- Nina! – szólt rá Daniel a lányra.

- Most mi van? Ez az igazság, csak a hülye nem veszi észre... Szóval? – nézett rám türelmetlenül.

- Mert nem megy. Hidd el, próbáltam figyelmen kívül hagyni a késztetést, de nem tudom. Van benne valami, ami megfogott. Talán az, hogy ő az egyetlen személy, aki az első pillanattól kezdve úgy nézett rám, mint egy egyszerű, hétköznapi srácra, nem pedig, mint egy popsztárra. Érzem, hogy ő más, mint a többi lány, akit valaha is ismertem.

Nina eleinte kétkedve hallgatta kisebb monológomat, ám mondandóm végére meglepettség ült ki a vonásaira. Hosszasan mérlegelt és csak pár perc múlva nyitotta szólásra ajkait, melyen immáron halvány mosoly játszott.

- Hát... ez esetben csak annyit tudok tanácsolni, hogy légy türelmes és vegyél vissza egy kicsit. Nem azért ilyen veled, mert nem vagy szimpatikus a számára. Egyszerűen csak attól fél, hogy a múltja megismétli önmagát.

- Ezt hogy érted? – dőltem előre a kanapén kíváncsian.

- Bizonyítsd be neki, hogy az, amit a közönség, a média felé mutatsz, annak egy része csak álca. Engedd, hogy téged ismerjen meg és ne Marco Jensent a popsztárt, aki mindent és mindenkit megkaphat. Mert ha nem teszed, hidd el, hogy továbbra is úgy fog viselkedni, ahogy az imént láthattad. A túlzott magabiztosság, önteltség taszítja őt, bezárkózik és semmi esélyed sem lesz arra, hogy a közelébe kerülj. Csak ennyit mondhatok, sajnálom. – mosolygott rám kedvesen.

- És szerinted mit kéne tennem?

- Azt semmi esetre sem, amit ma. Ne mondd meg neki, hogy mit csináljon. Ki nem állhatja, ha valaki irányítani vagy korlátozni akarja őt. Többek között ezért menekült el most is. Hagyj neki választási lehetőséget és nem lesz nagy baj. – kacsintott rám.

Amanda szemszöge

Már lassan egy órája róttam a köröket a parkban. A bennem uralkodó düh és feszültség az idő elteltével szépen fokozatosan alább hagyott, kezdtem végre lenyugodni és ésszerűen gondolkodni. Most már láttam, hogy milyen hisztérikaként viselkedtem Vele. De egyszerűen kiborított, amit tett...