Végtelenszer végtelenül

8. fejezet - Mindenhol csak őt látom

8. fejezet - Mindenhol csak őt látom…

Amanda szemszöge

 

2012. április 2.

Hosszú percekig meredtem az előttem álló srác barna szemeibe, miközben a lehetőségeimet mérlegeltem. Mégis mit tehetnék? Nézzem levegőnek? Az egyrészt hatalmas bunkóság, másrészt képtelen lennék rá. Hallgassak a szívemre, ami jelen pillanatban azt súgta, hogy szüntessem meg a köztünk lévő távolságot? Vagy az eszemre, amely azt diktálta, hogy lépjek le a bárból minél előbb, mielőtt valami hatalmas butaságot követnék el?

Továbbra is szótlanul figyeltem a velem szemben álló személyt. Szemei játékosan csillogtak, haja most is tökéletesen beállítva, s ajkai… vonzottak magukhoz. Mégsem mozdultam egy tapodtat sem.

Ő látszólag megelégelve a várakozást gyors és határozott léptekkel indult meg felém, miközben tekintete egy másodpercre sem engedte el az enyémet.

- Szia, szépségem! – köszöntött mosolyogva. Hangján érezhető volt, hogy neki sem a kezében tartott pohár alkohol az első, amit a mai este folyamán elfogyaszt. Ahogy nekem sem… talán ennek köszönhető az a bugyuta vigyor is az arcomon és, hogy minden további teketóriázás nélkül vetettem magamat a nyakába.

- Szia! – mormoltam a nyakhajlatába, miközben kiélveztem, ahogy karjai körém fonódnak.

- Remekül játszottál tegnap. Annyira büszke vagyok rád! – súgta a fülembe, s még szorosabban vont magához.

- Köszönöm! – pislogtam rá hálásan.

Ugyan kibontakoztunk a másik öleléséből, de egyik karját továbbra is a derekamon tartotta. Más esetben már régen elhúzódtam volna egy olyan indokkal, hogy ami volt elmúlt, felesleges próbálkoznia. De ehhez, egy hosszú repülőút, mozgalmas délután és jó pár pohár, különböző koktél után, már nem voltam eléggé józan…

Pár ismerőse csatlakozott a társaságunkhoz néhány perc erejéig, majd bejelentették, hogy ők indulnak. Érdeklődve pislogtak a továbbra is engem ölelő karok tulajdonosára, hogy velük tart-e, de ő csak határozottan megrázta a fejét, hogy nem áll szándékában lelépni.

Amint elköszöntek tőlünk, maga felé fordított, gyengéden végigsimított arcélemen, hüvelykujját végigvezette alsó ajkamon, majd egy kósza tincset a fülem mögé tűrt. Meglepetten ért a kellemes borzongás, mely érintése hatására végigfutott testemen, s akaratlanul is egy halk sóhaj hagyta el számat. Ajkaimba harapva néztem rá, s próbáltam arckifejezéséből rájönni, hogy mégis mi járhat a fejében, de ez a kísérletem kudarccal járt. Az egyetlen érzelem, ami tisztán kiolvasható volt a szemeiből az nem más volt, mint a vágy. Kérdőn felvonta szemöldökét, mire halkan felkacagtam és egy aprót bólintottam. Ő is elmosolyodott, majd kezemet megragadva kezdett húzni maga után. Nevetve követtem, míg valakik az utunkat nem állták.

- Stefan. – biccentett a kezemet fogó srácnak Daniel, aki Nina társaságában próbált feltartani minket, majd felém fordulva folytatta mondandóját - Amy, már percek óta kereslek. Tudnánk most beszélni?

- Bocsi drága, de most nem érek rá. – néztem rá bocsánatkérően, majd kikerülve őket újra elindultam magam után húzva Stefant is.

- Fontos lenne! – hallottam meg újra a hangját.

- Egy pillanat, jó? – pislogtam a mellettem állóra.

- Csak nyugodtan, addig hívok egy taxit. Kint megvárlak. – mondta, majd egy puszit nyomott a szám sarkába.