Évek múlva

26.

Molli

Sikerül időben megállnom és a mögöttem lévőnek is, így elkerüljük az ütközést. A pillanatnyi sokk után rögtön az övem csatjához nyúlok. Meggondolatlanul ugrok ki a kocsiból, mert nem nézek hátra, hogy jön-e még autó. Pár századmásodpercig állok és bámulom a felborult buszt és a körülötte kialakult káoszt. Azt a buszt, amin Mesi is rajta van. A válogatottat szállítót jármű szenvedett szörnyű balesetet. Jó pár autó egymásba szaladt vagy éppen a szalagkorlátnak ütközött. Az emberek zombik módjára bolyonganak és páran sikoltoznak is. De én mindent olyan tompán érzékelek, mert úgy érzem, hogy a szívem a torkomban dobog. Majd picit megrázom a fejem, amitől észhez térek és megindulok.

- Molli ne! – szól rám Peti és erősen karon ragad, de én kirántom magam és a busz felé kezdek rohanni.

- Mesi! Mesi! – kiáltom a nevét, de akkora a káosz hogy szerintem senki nem is hallja. A busz az oldalán és számtalan ablak kitört, csomagok mindenfelé. Gázolaj és égett gumi szag keverék terjeng a levegőben, ami szinte fullasztó. A sok nézelődőtől alig bírok közelebb menni a balesethez. Szinte arrébb kell lökjek pár embert, hogy odaférjek a járműhöz.

- Molli várj már! Nincs biztosítva a helyszín, beléd szállhat egy autó. Vagy a busz is robbanhat, ez veszélyes – kapja el újra a karom Peti. Felé fordulva látom, hogy Kitti és Rita is ott van mögötte – Tudod, hogy nem ez a protokoll. Körbe kell nézzünk előbb.

- De Mesi ott van – csuklik el a hangom.

- Kitti intézd a helyszínt. Rita szedd össze a kocsikból az elsősegély dobozokat és hozd ide nekünk – veszi át az irányítást Peti, mert érezhetően én képtelen vagyok rá. Nekem csak Mesi van a szemem előtt, hogy őt megtaláljam minél hamarabb.

- Rendben – vágja rá Kitti és Ritával a nyomába eltűnik. Peti elenged és én újra a busz felé indulok. Páran már kimásztak a roncsból és a földön ülve összetörten bámulnak maguk elé. Sokkos állapotban vannak, ami érthető is. Mindenkihez odamegyek és keresem közöttük Mesit, de egyikőjük sem az.

- Mesi! Nem láttátok Mesit? – kérdezem az egyik csapattársától, ahogy a vállán fogva magam felé fordítom. Láthatóan ő egész tiszta és nincs rajta súlyos sérülés.

- Nem láttam őt, lehet még a buszban van. Hátul ült valahol, mielőtt felborultunk – mondja elgondolkodva. A buszhoz rohanok és gyorsan felmérem, hogy hol tudnék bemászni.

- Itt Molli! – szól Peti és a felrántja a busz elején lévő tetőablakot. Őt megelőzve mászok be a busz belsejébe, arrébb tolva a kifelé igyekvőket. Sok lány rekedt még benn és próbálnak kijutni. Peti hangját már alig hallom meg, amikor őket nyugtatva segít nekik kimenekülni a buszból. Alig tudok moccanni, mert itt is a táskák halmaza fogad.

- Mesi! – kiáltom el magam és négykézláb mászva indulok el a busz hátulja felé. Jobbra pillantva meglátom az egyik másodedző mozdulatlan testét. Gyorsan a nyakához nyúlok, hogy kitapintsam van-e pulzusa, de nem érzek semmit. Tovább küzdöm magam a csomagokon és újra Mesi nevét kiáltom.

- Molli – hallom meg a gyenge hangját, mire sietve indulok meg a hang felé.

- Itt vagyok – mondom neki megkönnyebbülve és gyorsan felmérem a helyzetét. A fejét beverhette, mert véres az arca egy része, de élénkpiros, szóval csak hajszálér, felszíni sérülés. A hátán fekszik és első ránézésre nem vészes. A lába beakadt az egyik ülés alá, és ahogy látom a vas ráhajlott – Mid fáj? Hol érzed fájdalmat?