Évek múlva

29.

Mesi

Miután Molli becsukja maga után az ajtót egy másodpercre elfog a lelkiismeretfurdalás. Utána eszembe jutnak a barátaim, akiket hagyott meghalni. Mentősként neki az lett volna a feladata, hogy mindenkin segítsen. De ő átnézett rajtuk és meg sem próbálta őket megmenteni. Nem pontosan emlékszem a balesetre és az utána lévő percekre. De annyi tisztán megvan, hogy Molli ott van mellettem és vizsgál. De hogy mit csinált velem az nagyon homályos, mert erős fájdalmaim voltak és azok eltompítottak. Mindamellett meg rettenetesen féltem, annyira mint még sosem. A kórházi időszakban sem volt végig mellettem Molli, pedig nekem szükségem lett volna rá, de itt sem számíthattam rá. Bejött ugyan mindennap és pár órát velem volt, de ez kevés. Egész nap velem kellett volna lennie és segítenie kellett volna. Nyugtatni és biztatni kellett volna, meghallgatnia a félelmeimet és kétségbeesésemet. Mondjuk ekkor még nem tudtam arról, hogy mit tett. De helyette dolgozni járt és ráadásul plusz műszakokat vállalt. Valószínű azért kerülhetett, mert nem volt tiszta a lelkiismerete és félt elém állni. Nem is értem, hogy gondolta, hogy ez nem derül ki előbb-utóbb. Az eszmefuttatásomból az ajtó kivágódása riaszt fel és az első gondolatom az, hogy Molli jött vissza veszekedni és hazudozni. De csak Rita az, de most hozzá sincs semmi kedvem.

- Miért voltál kretén Mollival? Mit mondtál neki, hogy ilyen állapotban van? – esik nekem egyből, mire kérdőn fordulok felé – Lent találtam és sírt, zokogott, nagyon ki volt.

- Megérdemelte – vonok vállat flegmán – Amúgy meg nem értem miért pattogsz, sosem szeretetted őt. Utáltad. Örülnöd kéne.

- Az egy dolog, hogy nem kedveltem Mollit, de te is tudod nagyon jól rólam, hogy az igazságtalanságot nem tűröm – mondja, mire felhorkantok, hiszen a kapcsolatunk elején a nagy semmiért piszkálta Mollit - És most rohadtul igazságtalan lehettél Mollival.

- Nem is tudod miről beszéltünk, nem?

- Tekintve az elmúlt heteket, hogy milyen bunkó és lekezelő voltál vele is, ahogy mindenki mással biztos vagyok benne, hogy nem voltál kegyes hozzá. Ő mindent megtett érted...

- Így van, mindent, hogy idejuttasson – csapok mérgesen a székem karfájára – Rohadtul semmi közöd az életemhez, szóval fogd be a szád és takarodj innen te is. Semmi kedvem a szar dumádhoz, a párkapcsolati tanácsodra meg pláne nem vagyok kíváncsi. Azért mert valaki végre megtűr maga mellett még nem lettél szakértő.

- Az az egy szerencséd, hogy abban a nyamvadt székben ülsz és így nem tudlak fellökni az előbbi mondatodért. De ha ennyire nagy a szád, akkor gondolom boldogulsz egyedül, mert én nem segítek neked, míg bocsánatot nem kérsz. Egy igazi seggfej barom lettél – vágja hozzám, majd sarkon fordul és végre magamra hagy. Mióta együtt van Kittivel ő nagyon jól tud mindent és hangot is ad neki. Semmi élettapasztalata sincsen mégis úgy osztja itt az észt, mintha vagy 100 éves öreg lenne. Igazságtalanságról beszél, miközben akiket nem kedvel azokat gyilkol a szavaival. Ő is szenvedett, amikor a térde megsérül, most hogy én nem tudok járni semmi empátiát nem mutat felém. Annyira tudja mondani, hogy mit hogyan kéne csinálnom, közben meg meg sem hallja, hogy mennyire fáj még az is, hogy a bokámat megmozdítsam, nemhogy felálljak. Akkora fene nagy barátok lettek Mollival mióta volt a balesetem. Nagyon tudják szajkózni, hogy erőltessem meg magam, meg kapjam össze magam, de azt hogy én mit akarok egyikőjük sem kérdezi meg. Szükségem lett volna legalább egy hét pihenésre, hogy végiggondoljam a velem történteket, hogy beletörődjek abba, hogy kettétört a karrierem. Pár napot akartam volna sport és gyógytorna nélkül. Nekem az elmúlt 25 évem csakis edzésekről és meccsekről szólt. Gyerekkorom óta hajnalokban keltem és futni jártam vagy éppen hétvégente apával gyakoroltam a cseleket. Nem telt el úgy nap, hogy ne foglalkozzak valamilyen formában a sporttal. Amikor nem is volt edzés, akkor a meccseket néztem és elemeztem őket. Ez azért nagyon megterhelő volt számomra. Sokszor fáradtam bele és akartam feladni, de valahogy mindig túllendítem magam ezen a holtponton, hiszen tőlem mindenki sokat vár. Kulcsjátékos vagyok, sorra kapom a felkéréseket, hogy csatlakozzak másik csapathoz. A világ legjobbjai között szerepel a nevem, amit kőkemény munkával értem el. Nem lazsálhattam egyetlen napot sem. És most hogy lesérültem itt lett volna a lehetőségem, hogy végre szusszanjak egyet és csak magammal foglalkozzak. De ezt sem hagyták nekem. Csak egy kicsit akartam lent lenni, hogy csak egy-két napot hadd sirassam meg a barátaim elvesztését, a karrierem végét és a sérülésem. De Molli nem hagyta, mindig csacsogott mellettem és biztatott hogy menni fog ez, csak akarnom kell. Állandóan hurcibált a gyógytornákra, pedig én nem akartam menni, de nem hagyott békén. De én ezt az egészet még nem akarom, én még magamba akarok zárkózni, hogy feldolgozzam és amint készen állok rá, akkor felálljak. Ehhez pedig semmi szükségem olyan emberekre az életembe, mint Molli, aki idejuttatott.