Évek múlva

31.

Molli

Ma egy egész napos továbbképzésem van a kutató-mentőknél. Az a szerencsém, hogy a mi bázisunkon lesz, így nem kell utazgatnom. Tegnap este későn végeztem és csak 6 órát aludtam, amit most nagyon kevésnek érzek. A háznál voltam rendbe tenni az udvart és végezni akartam vele tegnap. Nem akarok többet ott tölteni, mint amennyit muszáj. Elég lesz akkor mennem, ha majd egy vevő meg akarja nézni. Feltéve, ha sikerül valakinek felvenni Mesivel a kapcsolatot. Az utolsó tudomásom szerint még mindig nem beszél Ritával sem. Ahogy senki mással a barátai közül. Én már nem próbálkozok vele öt hete. Miután szakított velem én balga próbáltam vele még 3-4 hétig beszélni, írtam neki és hívni is próbáltam, de egyikre sem reagált. Így inkább felhagytam vele, megértettem, hogy már nem akar semmit sem tőlem. Hogy ez most nem egy pillanatnyi „elmezavar" nála, hanem tényleg komolyan gondolta, amiket a fejemhez vágott. Nagyon nehezen ment az elengedés és a lezárás, ha nem lett volna Kitti és Rita, akkor biztos, hogy bekattantam volna. Ők mellettem voltak végig és segítettek, hogy elviselhetőbb legyen. Megláthattam Ritának azt az oldalát, amit Mesi és Kitti mindig is emlegetett. Megértő és türelmes volt velem, egy rossz szava nem volt, hogy Kitti inkább velem marad esténként, minthogy vele legyen. Sokszor csatlakozott hozzánk ő is és neki sikerült meggyőznie, hogy én nem tehetek semmiről, mindent jól csináltam Mesivel. Többször felolvasta nekem az orvosi szakértői véleményt, hogy ami miatt ideiglenesen lebénult Mesi az nem az én hibám volt. Nem mozdítottam meg és nem láttam el rosszul a mentős feladatomat. Egyszerűen csak a sérülése következménye. Rengeteg idő kellett, hogy ezt el is fogadjam, de most már tudom, hogy tényleg nem hibáztam. Hihetetlen, hogy egyik nap még az esküvőt tervezzük és a házat újítjuk, majd a következő nap jön a baleset, ami mindent tönkretett. Annak sem így kellett volna történnie. Mesinek hinni kellett volna nekem és rám támaszkodnia. Én segítettem volna neki mindenben, engem az sem érdekelt volna, ha tolószékben marad. Az érzéseim nem változtak volna felé. De ő megváltozott és nagyon rossz irányba. Szörnyen bánt, hogy így alakult a kapcsolatunk és Mesi élete. A szüleitől tudom, hogy még mindig elzárkózik mindenkitől. Jó lenne eladni azt a házat, mert csak a pénzem áll benne, amire most nagy szükségem lenne. Nem nyúltunk hozzá a baleset óta és nem is áll szándékomban ezen változtatni. Akkor a kivitelezők befejezték a tetőt, majd utána én nem hívtam vissza őket dolgozni. Jó lenne minél hamarabb megszabadulni attól az ingatlantól, mert csak teher. Nekem meg van jobb dolgom is, mint ott kínlódni a kertbe a fűvel meg gazzal. Sok műszakot vállaltam most annál a cégnél, akik rendezvényekre közvetítenek ki esetkocsikat. A mentőzést minimálisra szorítottam, mert egyrészt belefáradtam, másrészt pedig, ami a legjobban visszafogott azok Mesi szavai voltak. Amikor ott azokat a fejemhez vágott azok mély nyomot hagytak bennem és úgy érzem eltántorítottak a pályától. Ezért csak minimálisan segítek be a mentősöknél, éppen annyit, hogy ne essek ki a munkából. Szerencsém a szerencsétlenségben, hogy a kutató-mentőknél is tudok plusz órákat tölteni, mivel elnyertek egy munkaerősforrás támogatása elnevezésű pályázatot. Így minden hónapban elegendőt tudok keresni, hogy ne legyenek problémáim. De az igazság inkább az, hogy nem akarok egyedül lenni egy üres, ismeretlen lakásba. Még nem szoktam meg az albérletemet, ahová 1,5 hónapja költöztem. Valahogy nem érzem otthonosnak. Másrészt meg rögtön agyalni kezdek a múlton, amitől rossz kedvem lesz és újra ostorozni kezdem magam. Leparkolok az egyik kollégám mellé, majd magamhoz veszem a táskámat. Hozzám csapódik egy másik kutatócsapat embere, akivel régen együtt dolgoztam. Több mint egy éve nem találkoztunk, de mégis úgy beszélgetünk, mintha csak pár napja lett volna. A terembe lépve azonban ő a barátai mellé ül, míg én előrelátóan az oldalsó ajtóhoz közel a fal mellé helyezkedek el. Kinyitom a jegyzetfüzetet, hogy lássam miről is lesz szó, mert most nem tudtam előre készülni. Annyira kevés a szabadidőm, hogy azt inkább az alvásra fordítom, mint ezekre. Egyszer csak egy női hang riaszt fel, hogy szabad-e mellettem a szék.

- Persze, foglalj helyet nyugodtan - vágom rá.

- Köszi, itt közel van a kijárat. Egyébként Horváth Gitta vagyok - mutatkozik be a tőlem szerintem pár évvel idősebb nő.

- Hangai Molli - fogadom el a felém nyújtott kezet. Ezután elkezd csacsogni mindenféléről és én meg keresem az opciókat, hogy mégis hogyan tudnám elhallgattatni. Erre most még nincs energiám, ehhez nekem még korán van. Nem akarom megbántani, így kényszeredett mosollyal hallgatom. Szerencsére aztán elkezdődik az előadás és elhalkul a nő mellettem. A tanagyag, ahogy sejtettem is eléggé száraz és monoton, sok benne a már ismert és tanult módszer. Igaz, hogy néha nem árt felfrissíteni a tudást, de nem az ennyire alapokat. Unottan rajzolok idétlen mintákat a jegyzetfüzetembe, amikor egy apró bökést érzek a karomon. Oldalra pillantva látom, hogy Gitta mosolyogva nyújt felém egy zacskót, amiba kis csokikockák vannak egyesével csomagolva. Hálásan nézek rá, majd kiveszek egy darabot, mire halkan odasúgja, hogy markoljak bele nyugodtan, mert hosszú lesz ez az előadás. Végül igaza lett, több mint 2,5 óráig hallgatjuk az ember monoton, szürke hangját. Többször kell megdörzsölnöm a szemem és átmozgatni a nyakamat, hogy ne aludjak be rajta. Az előadás végén szinte felpattanok a helyemről és elsők között lépek a kávéfőzőhöz, majd ki az udvarra. Teszek pár kört, majd csatlakozom a kollégáimhoz. A társaság nagyon poénos kedvében van, ami engem is átlendít a mélyponton. Azt szeretem ezekben a továbbképzésekben, hogy ilyenkor kicsit lazábbak lehetünk, nem kell véresen komolyan koncentrálnunk, mint a munkanapokon. Ránk is fér néha, hogy leeresszünk. A következő óra gyakorlati képzés lesz, ahol az oktató is nagyon jó fej. Számos vicces történetet mesél el és lazán adja elő tananyagot, de mégis érthetően és alaposan. Így sokkal könnyebben megragad mindenkinek szerintem. A továbbképzésnek délután 15 órakor vége is lesz, de a csapatunk meghívta a többieket egy kis bográcsozásra. A társaság nagy része marad, csak azok sietnek haza, akiknek van családjuk vagy éppen dolgozni mennek. A csapat összegyűlik a tűz körül és ismét elindul a beszélgetés és sztorizgatás. Egy idő után mellém csapódik Gitta, aki a teremben mellettem ült. Most hogy már én sem vagyok olyan nyűgös, így jófejnek találom és jókat nevetünk egymás „anekdotáin". Jól esik végre kikapcsolódni, még ha nem is igazi buliban vagyok. Hónapok óta nem voltam sehol, még csak a barátaimmal sem ültem össze egy pizzára. Eddig nem is éreztem volna lelkierőt erre, de most már jól érzem magam. Sikerül elengedni a nyomasztó problémáimat és panaszaimat, csak a beszélgetésre figyelek. Azonban az elmúlt túlterhelt napok miatt már 21 óra után úgy ásítozom, hogy már másoknak is feltűnt. Mosolyogva kérek bocsánatot, majd inkább elköszönök mindenkitől és a kocsim felé indulok.

- Hé Molli várj! - kiált utánam valaki, mire megtorpanok a hang felé fordulok - Már mész?

- Igen, fáradt vagyok - válaszolom Gittának, ahogy utolér - De neked még jó szórakozást meg ilyenek.

- Kösz, meg lesz - vágja rá, majd a karomnál fogva megállít, ahogy tovább indulnék - Lenne kedved valamikor meginni velem egy kávét vagy üdítőt? Kettesben.

- Nekem... - kezdek bele, de elakadok. Úgy akartam befejezni, hogy nekem van valakim, menyasszonyom, de ez nem igaz. Figyelem, ahogy reménykedve száját beharapva vigyorogva várja a válaszomat - Nekem most sűrű két napom lesz. Utána jobban ráérek.

- Remek, annyit tudok várni - derül fel egyből. Megadom neki a telefonszámom, valamint felvesz az egyik közösségi oldalon és utána elenged. Vezetés közben a válaszomon gondolkodok, hogy miért mondtam neki igent. Gitta nagyon aranyos és kedves, mindemellett meg nagyon jó humorú és jól éreztem magam a társaságában. Fel sem merült bennem, hogy ő úgy nézett rám. Bár az is igaz, hogy a szakítás óta nem néztem még úgy nőre, hogy na ő akár lehetne is része az életemnek. Eddig eszembe sem jutott, hogy randizzak vagy ismerkedjek, mert magas falat húztam magam köré. Most mégis könnyedén mondtam igent Gittának. Úgy látszik elérkezett az idő.