Tinivágyak

Bolti-sztori

Helló! Good afternoon! Csáó! Jó napot! Engem Janine-nek hívnak. A köszönéseimből kitaláltátok már gondolom, hogy én egy igen sokoldalú lány vagyok. Jelenleg egy dohányboltot „vezetek". Azért raktam idézőjelbe, mert én úgy, mint eladó vagyok ott. És a boltban csak egyedül. Azt, hogy hogyan nézek ki, remélem nem baj, hogy ha nem mondom meg.

Egyik nap, pontosabban június 28-án egy jóképű fiú jött be a boltba. Nem mintha nem láttam volna elég jó kinézésű fiút, de még ilyet soha! Biz' Isten! És pont abba a boltba jött be, ahol én dolgozom!

Már terveket szőttem a fejemben iránta, hogy mit csináljak. De erre kevés időm volt, mert odajött és megkérdezte:

- Azt szeretném megkérdezni... Ne haragudjon, tegezhetem?

- Hát persze! - „A legnagyobb örömmel" - gondoltam még mellé.

- Akkor azt szeretném megkérdezni tőled, hogy van-e bicska.

- Azt hiszem, van... - elkezdett remegni a hangom, majd dadogni kezdtem. Tényleg, milyen jól nézett ki: kockás ing, kopott farmer, sportos alkat... - Csak bbent a rak-raktárban. Légy szíves várni itt kint. Mindjárt jövök!

Bementem a raktárba és a hátam nekitámasztottam a falnak, és elgondolkoztam. Milyen klassz srác! Már vagy öt perce állhattam ott, mikor bekiabált:

- Nos? Megtaláltad?

- Még keresem! Légy szíves, gyere be, mert egyedül soha sem tudom megtalálni!

- Jó!

Erre odaugrottam az első dobozhoz, és úgy csináltam, mintha keresnék. Mikor bejött, megkérdeztem tőle:

- Hogy hívnak?

- Davidnek. És téged?

- Janine-nek. Ott nézd meg abban a ládában, légy szíves! Addig kint is megnézem, jó?

- Oké!

Kimentem, bezártam az ajtót, lehúztam a rolót, majd kiraktam a „Zárva" táblát. Átkiabáltam:

- Itt nincs!

Erre halkan visszaosontam és mögé álltam észrevétlenül. Ráijesztek - gondoltam.

- Hu!

- De megijesztettél, Janine!

Jót nevettem, majd én is „keresni" kezdtem a bicskát, egészen más helyen, mint ahol lennie kellett. Úgy belemélyedtem a keresésbe, hogy csak na!

Egyszer mikor lehajoltam, érzem, hogy valaki lenyúl a hónom alatt és a lelógó melleimet simogatni kezdte. Titokban felnéztem: David volt az. Hagytam, hadd simogasson, és én tovább „kerestem". A mellbimbóim megkeményedtek, majd kigomboltam titokban az ingemet. Amint kigomboltam, szinte kiugrottak a melleim. Az inget levettem és félredobtam, majd hagytam, hadd simogasson. Végül is jólesik! Vagy nem?

Közben ő meztelenre vetkőzött és úgy simogatta a melleimet. Közben én a bugyimat lesodorgattam a lábamon és kiléptem belőle. Miniszoknya volt rajtam nyár lévén. Gondolom, hogy láthata azt, hogy mit csináltam a bugyimmal, mert a szoknyámat felhajtotta... volna, de én először felültem az egyik ládára. Na, ezután hajtotta fel a szoknyámat, miközben terpesztettem. Majd látván, nincs alattam semmi, belém hatolt.

De jó érzés volt! Olyan kemény vesszője volt! De olyan! Egyből egy „sorozatot" nyögtem, nyögdécseltem:

- Még!... Ahhhh... De... ahhh... jó! Haaahhh... jó... ahhh... ól... csi... ahhh... ná... aaaahhhh... lod! Aaaahhhh... aaaaaaaahhhh....

Ő meg csak gyönyörködött bennem, miközben a mellemet simogatta, puszilgatta. A ritmust gyorsította, majd a csiklómat nyalogatta, miközben én a hímvesszőjét. Csakhamar átléptük a gyönyörök kapuját, elélveztünk.

Mikor felöltöztünk, a bicskát „furcsa módon" egyből megtaláltam. Odaadtam neki, majd azt mondtam:

- Nem kérek érte semmit! Ajándékba adom!

- Kösz!

Kinyitottam az ajtót, felhúztam a rolót, és a táblát levettem. Még megkérdeztem tőle az ajtóban:

- Még találkozunk, ugye?

- Hát persze, szívem...!

Ettől a szótól, hogy „szívem", teljesen elpirultam, mert a legjobb dolog a világon a szerelem.