Tinivágyak

Egy tömött buszon

Itt, pesten csúcsidőben sokszor van tömeg a buszokon, villamosokon. Ennél már csak egy dolog rosszabb: ha a jármű ilyenkor dugóba kerül. Vagy lehet, hogy éppen ez a jó?

Egyik alkalommal, mikor tombolt a hőség, szatyorral a kezemben siettem egy busz után. Miután sikerült rá felpréselődnöm (a tömeg jól összepréselt a busz belsejében), akkor vettem észre, hogy háttal állt nekem egy csodacsinos leányzó, méghozzá egy alig-miniszoknyában.

Elindult a busz. Óvatosan úgy csináltam a középső ujjammal, mintha tárgy lenne: kimerevítettem és óvatosan a lábai közé csúsztattam, de nem érintettem hozzá semmihez. Hogy miért? Mert a többit elintézte a busz. Ugyanis kockaköves úton mentünk és a busz rázkódott. Az ujjam, mint holmi tárgy, hol hozzáért a combjához, hol nem. Aztán megállt a busz, újabb emberek szálltak fel, így még jobban préselődtünk.

Kihasználva az alkalmat, az ujjamat feljebb emeltem és úgy, hogy hozzáérjen az egyik combjának belső feléhez. Ez egy kényes pont volt, mert a lány körbe-körbenézegetett, de nem tudott lenézni. A másik, hogy most közvetlenül a combján volt az ujjam. Ha egy kicsit is megmozdítom, elárultam magam.

A busz zötykölődött tovább, miközben az ujjam fel-le simogatta a belső combját. A köznapi fiú-férfi meg is elégedne ezzel, hiszen nincs többre mersze, de akkor most lódítsuk meg a fantáziát úgy, hogy a történet még reális legyen!

A következő megállónál van egy kis tömegmozgás ugyan, de a „prés" nem változott. Zötyögtünk tovább. Az alkalmat kihasználva az ujjamat felfelé görbítettem, szinte csuklóig a szoknya alatt voltam. A lány mintha jobban terpeszbe állna, mint előtte... Ahogy egyszer csak a busz ugrott egyet, az ujjam megérintette a két lába közti paradicsomot. Mintha nem lenne rajta bugyi... Aztán ugrott még egyet a busz. Igen, nincs rajta bugyi! Egyben az ujjamat ott is „felejtettem" az ajkainál. Ekkor a lány egy kicsit széjjelebb terpesztette a lábait. Ez jó jel volt!

Ahogy a busz rázkódott, az ujjam úgy masszírozta az ajkait. A lány jól „tűrte" a dolgot. Aztán újabb megálló, embertömeg, préselés, a busz tovább megy. Ekkor - már előre tudtam - egy hosszabb megálló jön, tele kisebb kanyarral. Ezt használtam ki, kissé meglepve a lányt vele. Érdekes szoknyája volt, ugyanis hátul cipzárja volt, de ezt lentről felfelé kellett húzni, ellentétesen a hagyományostól. Így a kezemmel felhúztam a cipzárt a feneke aljáig, majd - valamelyest a tömeg hatására - szorosan mögé álltam. A lány fülébe súgtam alig hallhatóan:

- Ne lepődj meg, oké? - A lány picit bólintott.

Mivel szorosan álltam mögötte, így elő tudtam venni meredő vesszőmet, és a két lába közé, az ajkaihoz dugtam. A reakció nem maradt el, a lány a popsijával megszorította. Ahogy a busz kanyargott, a bőr a botomon föl-fölcsúszott, majd vissza, így ingerelve a lány ajkait, amelyek már sikamlósan nedvesek voltak. Így izgattuk egymást, majd a lányon láttam, hogy repült egy szépet.

Ezután - már közeledett a megálló - gyorsan visszatettem a botomat, a szoknya cipzárját visszahúztam, és a lány fülébe súgtam:

- A névjegyemet a zsebébe teszem. Ha folytatni szeretné vagy többet, akkor itt megtalál, jó? - A lány bólintott picit. - Leszállok, helló! - köszöntem neki búcsúzásképpen, és a névjegykártyám a zsebébe csúsztattam, majd leszálltam és jártam a magam útját.