Tinivágyak

A matektanárnő

Ez évben megint egy új matektanárnőt kaptunk. Ő már a harmadik. Az arca jól nézett ki, vörösesbarna, hosszú haja, barna, hívogató szemei és csábos ajkai vannak. Ennek ellenére (és a ruhája domborulatossága alapján) elől deszka-hátul lécnek látszott. Eléggé szigorúan tanított. Amikor feszes farmerben jött, állandóan a lábát néztem, mert az kétségkívül jó volt.

Aztán amikor a magyarázat végén megkérdezte, hogy ki nem érti, erre én is fellöktem a kezem.

- Mit nem értesz ebben?

- A végét, mert az eleje még oké, de a vége túl bonyolult.

- Nem baj. A következő feladat ugyanilyen lesz és majd jobban figyelsz!

„Jó, jó!" - gondoltam hozzá. „Ha feszes farmerban van és jó a lába...?" Megint odajött:

- Érted?

- Nem, sajnos.

- Akkor órák után itt maradsz és elmagyarázom.

Erre - miután a tanár hallótávolságon kívül esett - a többiek röhögtem rajtam:

- Jól van! Hány órád lesz?

Órák után lementem a tanárnőhöz, aki már felöltözve várt.

- Mehetünk?

- Hova, tanárnő?

- Hozzátok. Ott mégiscsak jobb, nemdebár? - Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de beleegyeztem.

Mikor hazaértünk, senki sem volt otthon.

- Látod, lesz idő rá bőven, hogy megértsd a matekot. Szép nagy, kényelmes a lakásotok!

- Ez az én szobám.

- Na, vegyük elő a tanulnivalót és lássunk neki!

Megint elmagyarázta, de megint nem őrá (pontosabban a mondanivalójára) figyeltem, hanem a lábaira.

- Érted már?

- Nem, még mindig nem. Nem tudom, hogy miért.

- Megint máshova figyelsz. Mire? Na, gyerünk! Mire?

- Elkalandoztak a gondolataim...

- Ez nem igaz! - A hangja bársonyossá vált, ami meglepett. - A lábaimra, ugye? Jó, szép lábaim vvak, de a matek fontosabb.

- De tanárnő! Ilyen lábakra nem lehet nem odafigyelni.

- Hol a WC?

- Itt mindjárt jobbról a második ajtó - alaposan meghökkentett. Mikor visszajött, az ingén a mellei is kidudorodtak. „Vajon direkt csinálja?"

- Na, még egyszer figyelj, és ne a lábamra! El is takarom egy pléddel. Így ni!

Ekkor észrevettem, hogy egy gombot elfelejtett (?) begombolni, így be lehetett látni az inge alá. Szép melle volt az biztos, de hogyhogy az órákon nem látni? Ekkor pillantottam meg a melltartója csücskét a zsebéből kilógni. Már minden világos volt.

- Most meg miért nem figyelsz?

- Hát... izé... ööö...

- Nos, halljam! Mert a lábamat már nem láthatod!

- Azt nem, de jobbat igen... - feleltem talányosan, játékból.

- És mi az? - úgy látszik, belejön a játékba ő is.

- Azt nem mondhatom meg, de megfoghatom?

- Igen, mit? - erre gyors mozdulattal megfogtam a melleit.

Vártam a sikoltást, de az elmaradt. Ehelyett kigombolta a blúzát.

- Ha harc, legyen harc! - suttogta. Erre lefeküdt, mire az inge szétcsúszott és a csodás melle megkeményedett. - Szóval ez jobban érdekel a mateknál? Engem is...

Ráhajoltam és a mellét nyalogatni, simogatni kezdtem. A matekkönyv és a pléd lecsúszott a földre. Eközben ő a sliccem körül matatott, lehúzta. Elővette és simogatni kezdte a vesszőmet. Én ettől annyira felbátorodtam, hogy kívülről, a széttárt lába között simogatni kezdtem.

- Belülről is! - suttogta kéjesen, miközben nagyokat nyögdécselt. Levettem a nadrágját, és egy jókora szőrzettel borított dombocskát találtam, a végében a kívánt nyílással.

- A tanárnő nem is hord bugyit?

- Egymás közt Franciska. A bugyit hülyeségnek tartom. Elég a nadrágba belevarrni. Otthon is bugyi nélkül járok-kelek. Minek az Miklóskám?

Ezalatt, míg ezt elmondta, már a számmal és a nyelvemmel a hüvelyében jártam. Az ajkakat két ujjammal széttártam. A nyelvemet valami forró folyadék öntötte el, de én nem álltam meg. Mikor jól felizgattam, beléhatoltam. Franciska akkorát sikkantott, hogy egy pillanatra még én is megijedtem. De minél gyorsabb volt a vágta, annál jobban közelítettünk a csúcshoz. Végül ráfröcsköltem az ondót, igaz, a matekkönyv is kapott belőle rendesen. Mikor megláttuk, azt mondta:

- Ne búsulj, odaadom az enyémet, te meg a tiedet.

- Köszönöm. Még meghálálom - erre a még szétrakott lábai közé „ugrottam" és az ajkait széttárva a nyelvemmel és az ujjaimmal a hüvelyébe nyomultam. Még egyszer elélvezett.

- Na, most már elég, mert a jóból is megárt a sok!

Megint elmagyarázta a matekot, és most megértettem.

- Látod, már tudom, hogy lehet téged a matekra rávenni.

Másnap a suliban, az új anyagnál megint szóltam, hogy nem értem. Erre leült mellém, és azt kérdezte:

- Megint itt akarsz maradni az órák után?

Válaszképpen a széttárt lábai közé raktam a kezem és egy picit megsimogattam úgy, hogy a többiek ne lássák.

- Jól van. Na, figyeljetek, gyerekek! - szólt felállva a többiekhez, már hangosan. - Ki nem érti? Mindenki érti Miklóson kívül...?