Kristály Éjszaka - Atlantisz legendája (Yuri on Ice fanfiction)

14. fejezet - Atlantisz kapuja

Hajnal volt még, amennyire Yakov meg tudta állapítani, bár nehéz volt meghatározni a tengernek ilyen mély részén, és ez a férfit zavarta. Egy viszont biztos volt, hogy úgy dörömböltek az ajtaján, hogy egy az egyben kiesett az ágyából. Idegesen tárta ki, majd üvöltötte is le a katonája fejét. De ez csak addig tartott, míg az alkalmazottja be nem jelentette, hogy eredményt értek el a titkos ajtónál. Erre azért a maradék álmosság is elillant és éberebben, sietősebben követte emberét.

Leérve a szentélybe látta, hogy féltucat emberének sikerült rést ütni a sziklán, és annyira elhúzni, hogy egy sellő átférjen. Bevilágítottak Yakov számára az egyik pislákoló kristállyal és a lefelé vezető úton meg is látta, hogy odalent még fényesebben égnek a kristályok, utat mutatva. Viszont se ő maga, se embereinek nem hagyta, hogy beússzanak. Először jelentenie kellett a királynak.

Így hát Yakov hajnalok hajnalán, mint említve volt, Darius király ajtaja előtt állt, és lélekben már készült a dührohamra, amiért képes felkelteni az uraságot. De ez a hír nem várhatott…

Darius napok, de talán hetek óta nem aludt nyugodtan. Elképesztően frusztrálta az akadály, ami előtte volt és még jobban az, hogy Minako ismerte a titkot, mégis megtartotta magának. Folyamatosan rémálmok gyötörték és erős nyomás alatt volt. A kopogásra csak felmorrant, nem aludt már, az itteni sötétség és a felszín távolsága felborította a szervezetét, de attól még nem esett jól neki a csendet felverő kopogás. Yakov hangjától azonban érdeklődővé vált. A férfi nem volt ostoba, ha ilyenkor zavarni meri, az vagy jó hír vagy nagyon rossz.

- Gyere be! – szólt is ki határozottan, majd ahogy a férfi belépett, szinte olvasott az arcáról. Magabiztos félmosoly jelent meg a szája sarkában. – Ha azt akarod mondani, amit hallani akarok, ideje lesz felkelteni a vendéglátónkat is…

Az idős férfi döbbenten tekintett uralkodójára. Nem értette, hogy miért akarja a mélytengeriek vezetőjét szembesíteni a ténnyel, hogy bejutottak, de úgy döntött kétkedését megtartja magának.

- Hozassuk rögtön a Szentélyhez, vagy magad kívánsz lemenni érte a börtönbe, felség? – kérdezett rá. 

Darius nem is gondolkozott a válaszon.

- Én megyek érte és indulunk is. Ma újra írjuk a történelmünket Yakov! – mondta magabiztosan és meg is indult a ház felé, ahol Minakot fogva tartották. Kopogás nélkül lépett be.

- Készülj fel, mert indulunk Atlantiszba!

Hasetsu vezetője az igazak álmából ébredt fel a király betoppanására. Bosszúsan sóhajtott fel, és karjával eltakarta arcát, hogy vissza aludhasson.

- Jó utat, le egyenest és balra a második ajtó! – morogta. – Most pedig hagyj aludnom…

Darius felvonta a szemöldökét, végül határozottabban szólalt meg.

- A kaput kinyitottuk. Most indulunk! Velem jössz, ahogy ígérted. – közli ellentmondást nem tűrő hangon. Túl sokat várt már erre a pillanatra, és úgy érezte, minden másodperc csigalassúsággal telik, amíg arra vár, hogy Minako végre felkeljen.

Tudta, hogy eljön ez a pillanat, szíve mélyén remélte, hogy addig húzhatja, míg valami megoldást talál a népe megmentésére. De, ha már így alakult, beletörődött és úgy döntött megpróbálja útközben megoldani a helyzetet. Minako feltámaszkodott a könyökével, de még nem kelt ki az ágyból. Kiemelte hosszú haját az arcából és feltekintett a férfira.

- Legalább egy reggelivel meglephettél volna. – közölte fáradt hangsúllyal. – Így éhgyomorral lemenni oda… – ült fel és nyújtózkodott. – Uram, jöhet a vas vagy, ahogy kívánod! – tartotta előre két kezét jelzésértékűen.