Kristály Éjszaka - Atlantisz legendája (Yuri on Ice fanfiction)

12. fejezet -A király és a sensei

A napok lassan teltek és továbbra is egy helyben toporogtak. Darius egyre türelmetlenebb és frusztráltabb lett a katonákkal szemben és különböző taktikákkal próbálta megtörni Minako passzív ellenállását, de egyikkel sem jutott előbbre.

Újabb vacsorát szervezett a nővel, kellemesen berendezte a helyiséget és megparancsolta az embereinek, hogy a legjobb ételekkel terítsék meg az asztalt. Ezután, több nap óta először a nőért küldetett. Remélte, hogy sikerül végre valahára valami plusz információt kiszedni belőle.

Ahogy az őrök bekísérték Minakot a férfi intett neki, hogy foglaljon helyet. Kényelmesen hátra dőlve a széken, mosollyal az arcán figyelte, mintha csak egy régi barátot fogadna.

Napok óta figyelte a Szentélyt. A megmaradt kristályok éppen csak fénylettek, olykor pislákoltak. Minako rettegett tőle, hogy hová fog ez vezetni. De tudta, hogy ki kell tartania. Csak még egy kicsit...

Mikor az őrök eljöttek érte, már meg se lepődött. Tehát a király ismét elakadt. A színjáték meg folytatódik... Bekísérték a szobába és kettesben hagyták őket. Csendesen helyet foglalt Dariussal szemben és várta, hogy mi lesz.

- Jó estét, felség! – köszöntötte.

Darius hosszan figyelte a nő arcát, eddig nem is annyira foglalkozott vele, hogy néz ki külsőleg Minako, csak az érdekelte mit titkol, de azt vaslakat alá zárta. A szigorúan elhúzott száj nem lehetett csak a felső réteg, ez most csak neki és a helyzetnek szólt. Ez alá kellett valahogy behatoljon.

- Neked is, szép jó estét! Remélem elfogadod ezt a kis vacsorát tőlem. – mutatott végig az asztalon. – Ne légy zavarba, szolgáld ki magad! – kérte fürkészve. – Természetesen nem mérgezett, ha emiatt aggódnál. Nem áll szándékomban ártani neked.

- Ha én is egy önkényuralmi uralkodó lennék hasonlót állítanék annak, akiből információt akarnék kihúzni. – jegyezte meg a nő gúnyosan. – De tudod mit, hiszek neked és mert vágyok végre normális vacsorára elfogadom a meghívást. – ezzel a hozzá legközelebb lévő edényt egy az egyben maga elé húzta és falatozni kezdett.

Darius először nem is mondott semmit, megvárta, amíg Minako nekifog az ételnek, majd ivott két kortyot a poharából, le sem véve a szemét a barna hajúról. Sosem gondolta volna, hogy belefut valaha valakibe, aki ekkora fejtörést okoz majd neki.

- Szóval ez a véleményed rólam? Önkényuralkodó? Hiszen nem is ismersz, mi alapján mondod ezeket a kemény szavakat?

Nem bírta ki és a megjegyzésre felhorkant. Minako elfojtotta a feltörni kívánkozó gúnyos nevetést, de a vigyort az arcáról nem tudta letörölni. Abbahagyta az étkezést és összekulcsolt kezeire helyezte állát, miközben a férfi szemébe nézett.

- Hol is kezdjem?! – kezdte költőien. – Uralkodói státuszodat kihasználva zsarnoki módon, megfélemlítve tartod a néped, vaskézzel kormányzol. Tárgyalások nélkül útnak indítottál egy sereget dél felé, minden utadba kerülő települést elfoglaltál, a földig romboltad azokat, akik nem hódoltak be. Felforgattad a helyiek életét, kiraboltad könyvtáraikat, és most rabságba hajítottad a népem, engem fogolyként tartasz és megszentségtelenítetted a Szentélyt. Oh, nem is tudom, vajon melyik is tartozik az önkényuralmi rendszer fogalmába? – kérdezte.

Darius az orrnyergét kezdte masszírozni, ahogy a nő beszélt, és az járt a fejében, hogy egész kellemes hangja van Hasetsu vezetőjének. Aztán felvette vele a szemkontaktust és egyelőre szó nélkül hallgatta végig a rágalmakat? Igen, ennek is érezhette, de tekintve a helyzetet, el kellett ismernie, hogy Minakonak igaza is lehetne.

- Hallottad már, hogy a cél szentesíti az eszközt? A népem nem fél tőlem, önként vonultak hadba és segítenek, hogy egy jobb világot alakítsunk ki. Egy világot, ahol a szárazföldön élők nem veszélyeztetik többé a vizeinket és népünk tagjait... - a nő felé mutatott az ujjával, továbbra is tartva a szemkontaktust. – Könnyen beszél annak a népnek a vezetője, akik elég mélyen élnek ahhoz, hogy ne találkozzanak a magukat embereknek nevező szörnyetegekkel... Nem a te szüleid, bátyád, vagy akár a tanítványod vált áldozatává olyan lényeknek, akiknek semmi és senki sem szent, akik csak pusztítani akarnak. Igen... Igazad van, tényleg felhasználom a hatalmam, valóban nem ismerek akadályt és ez így is fog maradni, amíg a tengeri fajok bármely tagja ki van szolgáltatva egy kegyetlen szárazföldi fajnak. Biztonságot és nyugalmat akarok, ehhez azonban harcolni kell és én nem félek harcolni!