Kristály Éjszaka - Atlantisz legendája (Yuri on Ice fanfiction)

4. fejezet - A Kristály Éjszaka

Az ezüst hajú a közös gyakorlások minden percét elképesztően élvezte. Yuuri mozgása és a szeme ragyogása teljesen magával ragadta tánc közben, más alkalmakor pedig a zavart és visszahúzódó fiatalember napról napra egyre inkább belopta magát a szívébe. Ez az érzés egyszerre volt üdítő és egy cseppet ijesztő. Hozzá volt szokva, hogy csak a külseje miatt közelednek felé más sellők, de volt Yuuriban valami, ami megfogta, és úgy érezte, hogy ő is szimpatikus neki, pedig minden este záródott az a hálószoba ajtó az orra előtt.

Sokszor elfelejtette vándorlása valódi célját és csak élvezte, hogy egy kedves faluban élhet, őszinte szívű lakókkal körülvéve. Ám időnként újra és újra eszébe villant, miért is járja a tengereket és ilyenkor egész testében érezte a bizonytalanságot. Mit kellene lépnie most? Maradjon, vagy menjen tovább? Talán mennie kellene és elfelejteni, hol is van ez a kis falu, de érezte, hogy erre képtelen lenne. Főleg, amikor mélyen elveszett a barna szempárban, vagy a halvány, sokszor alig látszó félmosolyra gondolt Yuuri ajkain.

A Kristály Éjszaka eleinte távolinak tűnt, majd egyszer csak azon kapta magát, hogy alig egy napjuk van a nagy eseményig. Hosszú gyakorláson voltak túl és csak figyelték, ahogy Makka játékosan kergetőzik egy kisebb halrajjal. Viktor kellemesen elfáradt és a hasonló állapotban lévő Yuurira sandított.

- Minako elégedett lesz...

Annyira rövid idő volt, mégis a világot jelentette Yuurinak, mióta Viktor az életébe toppant. Minden percét várta és élvezte, amit együtt töltöttek, a reggelitől kezdve az edzésen át az esti búcsúig. Persze az ezüsthajú minden este megpróbált bejutni a szobájába, esélyesen az ágyába is, de még nem volt mersze ezt a lépést megtenni. Főleg, hogy Yuuri nem tudta nevén nevezni ezt az érzést, ami felbukkant a lelkében. Amitől hevesen dobogott a szíve, mikor Viktor kedvesen szólt hozzá, megdicsérte, vagy ha hozzáért és melegség öntötte el. Volt sejtése, hogyne lett volna, de még nem merte kimondani se, főleg addig, míg meg nem bizonyosodik róla, hogy Viktor is hasonlóan érez.

Kellemesen fáradtan feküdt a kedvenc szirtjüknél – igen, már így nevezte, mióta megmutatta Viktornak, és mindennap itt pihentek az edzések után –, és nagyot nyújtózva emelkedett fel. Ekkor látta meg a férfi kedves tekintetét.

- Mi az? – kérdezte vigyorogva, ahogy elpirult az intenzív kék szempártól. Közben feltűnt neki, hogy már későre jár, így felsóhajtott. Közben eljutott Viktor szava is hozzá. – Remélem, hogy Minako is így gondolja... Fontos ez a fesztivál... Lassan indulnunk kell a Szentélybe...

Viktor a Szentély irányába nézett, egészen idáig látszott a kristályok sejtelmes fénye. Hamar megszokta a kis faluban ezeket a furcsa képződményeket, egészen rendkívüliek voltak. Visszafordította a tekintetét Yuurira és rámosolygott ugyan, de a gondolatai egészen máshol jártak, a szeme nem mosolygott. Lassan tért vissza a fiúhoz és a jelenhez, végül nyújtózkodott egyet. A rengeteg gyakorlás és táncolás alaposan megdolgoztatta minden izmukat, így jól esett gyakrabban megnyújtani őket.

- Gyerünk akkor. Ne várjon ránk, még a végén kikapunk megint. – tette hozzá nevetve, aztán finoman kézen fogta Yuurit és biztatóan rámosolygott. – Engem már elkápráztattál. Ideje lesz, hogy mindenkit lenyűgözz. Nagyon várom! – mondta még lelkesen, ahogy a Szentély felé vették az irányt.

Minakot ott látta a kristályok körül, és hátrébb is húzódott, hogy fekete hajú barátja nekifoghasson az esti teendőinek.

Pironkodva, de boldog mosollyal hallgatta Viktort, de ahogy beléptek a Szentélybe, már komolyan, felelősségteljesen úszott is Minako mellé, aki megigazította a legfontosabb kristályokat az imateremben. Besegített a munkában, és végül az utolsó középső kristályoknál találkoztak. Fejet hajtott Minakoval együtt és kényelmesen elhelyezkedtek a kör közepén az esti imához. Yuuri már éppen lehunyta volna a szemét, mikor mentora kuncogása felkeltette a figyelmét.