Kristály Éjszaka - Atlantisz legendája (Yuri on Ice fanfiction)

17. fejezet - Hazatérés

Hosszú volt az út és még hosszabbnak érezte, ahogy egyre csak távolodott társától. Azonban még a felderítők előtt is járt egy kisebb csapat elő-felderítő és napról napra pozitívabb híreket hoztak. Közeledtek, és egy komornak ható estén elérték a kis völgyet.

A nap már lement odafent, halvány derengés volt csak, az egész hely még kihalt volt és ismeretlen és talán emiatt egy kicsit félelmetes is. Talán éppen ezért szerette ezt a pozíciót, mert ilyenkor már látta, amit mások nem. A szikla falába épült házakat, látta a fényt, a lakókat, az ünnepi felvonulást, Yuuri táncát ott fent a szirten... ó, de micsoda szirt volt. Kilőtt és azonnal odaúszott, a tekintete bejárta a környéket és tudta, hogy megtalálta azt a helyet, amit majd úgy nevezhetnek: „otthon".

„Drága Yuuri,

Makkának nagyon hiányzol, így úgy döntöttem, levelet küldök vele. Az út izgalmas volt, és kissé hosszú, Yurio fáradhatatlanul harciaskodik bárkivel, aki hozzá mert szólni, amikor rossz passzban volt, így akadt időnként némi konfliktus. Egy ízben pedig majdnem el is tévedtünk, de már tanultam a hibámból és alaposabban megvizsgálom az áramlatokat.

Itt vagyunk és itt ülök a szirten, ez a hely csodálatos. Látnod kellene, biztosan tetszene és én is jobban élvezném a kilátást. Ma egy kis csapat kőzeteket talált, holnap megvizsgáljuk, hogy mennyire alkalmasak a házak felépítésére. Az iszap is nagyon jó, alkalmas lehet többféle növénynek is, és a víz halrajoktól hemzseg. Az északi határ néhány uszonycsapásnyira van innen, azt hiszem a jelentéseink is alá fogják támasztani, amit a térkép alapján reméltünk.

Yuuri, remélem veled is minden rendben és időnként pihensz is, mindenképpen aludj is, hogy friss legyél és erőt tudj tölteni másokba is. Minden percben gondolok rád, és nagyon várom, hogy te is itt legyél. Ha Makkának hiányoznék, küldj vele válasz levelet.

Nagyon hiányzol, te vagy a mindenem.

Örökké: Viktor"

Átadta a levelet Makkának, majd megsimította a delfin fejét és egy puszit nyomott a homlokára.

- Ezt is add át neki, kérlek... - A delfin élénken válaszolt, megperdült a saját tengelye körül, majd ott sem volt.

Tizenötször ment le a nap és kelt fel a hold, mire Yuurit felkeresték, hogy egy ismerős delfin tért vissza. A fiatal úgy száguldott végig a folyosókon, hogy kis híján felborított egy szolgálót. Gyorsan bocsánatot kiáltott vissza, de meg se állt az udvarig. Sokan nézelődtek ott, hiszen mint kiderült nem egy hírvivő háziasított hal érkezett. Yuuri viszont csak azt az egyet kereste, ami számára a legfontosabb személytől hozhatott levelet. Mikor Makkachin meglátta még az étkezést is abbahagyta és már lőtt is kifelé. Kacagva ölelte magához és fogadta a puszikat.

- Szia Makka, szia jó kislány! - dicsérte és már kutatott is az oldalára szíjazott táskában. Könnyes szemmel ölelte magához a pergament. Óvatosan tépte le a pecsétet és nem zavarta, hogy bárki is látja, hogy a földön ülve szemét törölgetve kezdi olvasni. Viktor jól volt, sőt, úgy tűnik sikeres volt a küldetés.

- Örökké... - tátogta maga elé az elköszönést és ujjával végigkövette az aláírást. - Tengerek Ura, de hiányzol. - suttogta. Nagy levegőt vett, hogy lecsillapítsa a szívét és rövid hálát mormolt azért, hogy Viktor épségben célba ért. Még egyszer a delfin felé fordult és átölelte a nyakát. - Köszönöm Makkachin, nagyon ügyes voltál. - simogatta meg, végül felemelkedett és maga után hívva elindult felkeresni a vezetőket. Itt volt az idő, hogy útnak indítsák a következő csapatot az építésre...

Yuurinak még várnia kellett három éjjelt, hogy Rama és Darius összegyűjtsön mindenkit, akit útnak akartak indítani - maga az Északi-tengerek Ura szavához híven vezette a csapatot. Így hát előtte lévő este előre küldte Makkachint egy válaszlevéllel...